A Google bejelentette, hogy azok esetében is összekapcsolja a Google Ads fiókot a Google My Business helybeállításával, akik ezt maguktól még nem tették meg. Ennek eredményeképp a Google a hirdetések esetében is mutatni fogja a helybővítményeket. Aki ezt nem szeretné, annak ki kell kapcsolnia ezt az opciót.

Röviden a reklámbővítményekről

A Google Ads szofisztikált hirdetési platform, számos funkcióval. A mindenki által ismert keresőhirdetés, ami fejlécből, leírásból és URL-ből áll, csupán a legalapvetőbb formátum.

Google Ads: automatikussá vált a helybővítmények hozzáadása

Ugyanakkor olyan hirdetésekkel is találkozhatunk, amelyek ezen kívül számos egyéb informatív, kiegészítő elemet is tartalmaznak. Szerepük nem más, mint további információk segítségével javítani a hirdetés relevanciáját és teljesítményét. Az alábbi két esetben például néhány célcsoport és az üzlet címe is megjelenik, mégpedig kattinthatóan.

Google Ads: automatikussá vált a helybővítmények hozzáadása

Az egyes célközönségek megjelenítésére a fenti hirdetők belsőlink-bővítményeket használtak, az első példánál azonban helybővítményt is láthatunk. Ez több esetben is megjelenhet: például ha a felhasználó kifejezetten hely alapon keres, de akár egy eszköz IP címe vagy helyinformációi alapján is. Itt a Google akár több boltot is felajánlhat, ami a felhasználó közelében van – ami mind a kereskedő, mind a vásárlók számára igen hasznos funkció.

Mint látható, a helybővítmény ugyanazt a pozíció ikont használja, mint a Google Maps, és a címre kattintva valóban a térképre jutunk, ahol jellemzően az adott bolt nyitvatartása, telefonszáma és más róla szóló információ is megtalálható. Magyarul ez a kiegészítő azoknak a cégeknek érdekes, akik fizikailag is létező bolttal vagy bolthálózattal is rendelkeznek. Ugyanakkor egy kizárólag online értékesítéssel foglalkozó cég számára felesleges és zavaró lehet.

Hogyan lehet kikapcsolni?

  • Először is be kell lépni a Google Ads felületére.
  • Az „Ads & extensions” (hirdetések és bővítmények) menüponton belül kell a „Bővítmények” opciót kiválasztani.
  • Ezután a bővítmények típusa szerinti szűrésnél a helybővítményeket érdemes lekérni.
  • Ha a Google automatikus kapcsolatot létesített az üzleti fiókkal, akkor az „Automatically Linked Account” felirat lesz látható.

Aki azt szeretné, hogy hirdetései mellett megjelenjen a címe is, ne változtasson ezen a beállításon. Akinek viszont nincs rá szüksége, pipálja ki az adott sort, majd kattintson a „Remove” (eltávolít) menüpontra.

Ez azt jelenti, hogy a Google a funkció önkéntes bekapcsolása (opt-in) helyett a kevésbé elegáns, ugyanakkor az Egyesült Államokban jobban elterjedt opt-out megoldást választotta, amikor is a felhasználó kijelentkezhet egy automatikusan kapott szolgáltatásból, ha nincs szüksége rá. Bár az is tény, hogy a Google korábban felhívta a vállalkozások figyelmét erre a változásra, és az automatikus összekapcsolás előtt november 25-ig lehetőség adott a kijelentkezésre. Aki ezt nem tett meg idejében, most is bármikor megteheti, de addig is a korábban megadott címe látszani fog a hirdetésekben.