Az Európai Bizottság malomkerekei általában lassan őrölnek, amit még tovább fékezett, hogy az európai parlamenti választások nyomán az idei év az új testület felállításával telt el. Így a bizottság háttérapparátusának szakértői még csak ötletelnek, miként lehetne kiegyenlíteni a nagy kínai e-kereskedők versenyelőnyét európai versenytársaikkal szemben.
Az Európai Unió versenyhatóságaként, döntés-előkészítő és végrehajtó szervezeteként is tevékenykedő testülete, az Európai Bizottság régóta mérlegeli a Temu és a Shein megrendszabályozásának lehetőségeit. Gyakorlatilag azóta formálódnak efféle tervek, hogy a két e-kereskedelmi óriás megjelent az öreg kontinensen.
Az uniós testület szakértői mostanra már túl vannak a helyzetelemzésen. A megoldás még várat magára.
A két „vétkest” elvileg ott lehetne megfogni, hogy termékeiket az európai vámellenőrzéseket és -fizetéseket megkerülve hozzák be az uniós piacra. Ezt a legkönnyebben valamilyen közteher bevezetésével lehetne orvosolni. Ám a helyzet koránt sem olyan egyszerű, hogy a vámszabályok megváltoztatásával megoldható lenne – derült ki a Financial Times összefoglalójából. A bizottság háttérapparátusa vizsgálja annak lehetőségét, hogy megadóztatná az online kereskedelmi platformok jövedelmét. További lehetőség egy olyan díj bevezetése, amit minden árucikk után meg kellene fizetniük a kereskedőknek – tudta meg a brit üzleti portál az ügyhöz közel álló forrásokból.
Nemzetközi bonyodalmakhoz vezethet a kereskedés szigorítása
Maros Sefovic, az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa korábban arról számolt be, hogy 2024-ben négymilliárd dollár értékben érkeztek az EU-ba olyan alacsony értékű csomagok, amelyeket nem kell vámeljárásnak alávetni. A pakkonként 150 eurós értékhatár alatti küldemények mennyisége a 2022-es triplája. Az azonban téved, aki úgy gondolja, hogy pusztán az értékhatár módosítása mindent megoldana – írta meg korábban a brit üzleti lap.
Ha ezzel próbálkoznának, az rendkívüli mértékben megdobná a vámtisztviselők ellenőrzési feladatait. Csak kiragadott példa az amszterdami Schiphol repülőtér, illetve a rotterdami kikötő esete, amelyek együttesen 3,5 millió csomagot kezelnek minden egyes nap. Ez azt jelenti, hogy egy pakkra 40 másodperc jut. Egy EU-s diplomata szerint kizárt, hogy a vámosok az összes kis csomagot le tudnák csekkolni.
Emellett egy újabb vám bevezetése a jog uralmának szabálya szerint mindenkire vonatkozna, aki az EU-ba szállít termékeket, így barátságtalan lépés lenne például az amerikai Amazonnal szemben is. Miután ennek a vállalatnak a piacterén európai e-kereskedők is értékesítenek, esetleg ők láthatnák kárát az uniós vámszigor erősödésének.
Külön gondot jelentek a biztonsági kockázatot hordozó termékek
Az EuroCommerce, az EU kiskereskedelmi vállalatainak szakmai és lobbiszervezete üdvözölné ha sikerülne kiegyenesíteni az európai e-kereskedők és kínai kihívóik között kialakult eltorzult versenyt. Ugyanakkor felhívják az Európai Bizottság figyelmét is ennek akadályaira. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai szerint például a szervezet tagállamainak korlátozott, méltányos tarifákat és díjakat kell alkalmazniuk a vámellenőrzések költségeinek fedezésére. Ezért azt ajánlják az uniós tagállamoknak, hogy saját hatáskörükben és uniós szinten egyszerre keressenek megoldásokat a problémára.
Emellett sürgetik, hogy kezdjenek hozzá a döntések előkészítéséhez, mert az új szabályok bevezetése éveket vehet igénybe. Addigra a kínai óriások víz alá nyomhatják kisebb európai ellenfeleiket.
Fogást kínál az ázsiai ország exportőrein, hogy termékeik sokszor nem felelnek meg az európai biztonsági előírásoknak. Az EU-tagállamokban több mint 3400 veszélyes terméket találtak 2023-ban, ami több mint kétszeres növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az EU vizsgálódik a Temunál ilyen ügyekben és a magas bírságoktól kezdve a kereskedő tevékenységének betiltásáig nagy büntetések szabhatók ki, de eredmény egyelőre nincs.
A kínai óriások eljátsszák az együttműködő partnert
Ha az Európai Bizottság azt javasolná, hogy különadót vessenek ki az e-kereskedelemmel foglalkozó platformokra, azzal két gond is lenne. Egyrészt a hazai és a külföldi vállalkozásokra egyformán vonatkozna. Másrészt mind a 27 tagországnak áldását kellene adnia rá, aminek biztosítása nem látszik sanszosnak.
A legfontosabb információ most azonban az, hogy a december elsejével hivatalba lépett új bizottság jelezte: februárra előáll valamilyen javaslattal a Temu és a Shein megrendszabályozása ügyében. Legalábbis ezt az információt olvasták a Financial Times szerkesztői egy a birtokukba került brüsszeli dokumentumban.
Addig is a megszólított Temu és Shein mézes-mázos nyilatkozatokban biztosította együttműködéséről az európai hatóságokat. Az előbbi cég közleménye szerint a korrekt piaci szabályozás nem érintheti az üzleti vállalkozás versenysemlegességét. Az utóbbi vállalat üdvözöl minden olyan lépést, ami biztosítja a piaci verseny átláthatóságát.