A kötelező postai (MPL) szállítás ügyében néhány újabb értelmezési tétel is tisztázódott, de azért még mindig nem teljesen világos, hogy mi – miért történik és kire – hogy vonatkoztatható. Az idő sürget, a webáruházak érdekvédelmi szervezete egy olyan állásfoglalást készít és küld el a Magyar Posta címére, mely a kormányrendelet értelmezését tartalmazza, s ha ezügyben vita alakulna ki a felek között (az értelmezésben), azt jogi úton fogják tisztázni. Nagyvonalakban ez a kirakós állt eddig össze a magyar webkereskedelmi piacon felfordulást előidézni készülő rendeletről.

Az érdekvédő szakmai szervezet kezdeményezéséről Ormós Zoltán, az Ecommerce Hungary alelnöke, a szervezet kisvállalati tagozatának vezetője számolt be az Ecommerce Hungary február 21-én megjelent videópodcastjében. Az állásfoglalást azért készítik el, mert eddig hiába vártak arra, hogy a hatóságok értelmezzék a nagy vihart kavart kormányrendeletet.

Az ügy előzményei – dióhéjban:

Ahogy arról a Kosárértéken is beszámoltunk egy 2023. decemberi kormányrendelet szerint a webáruházaknak a Magyar Posta logisztikai szolgáltatóját, az MPL-t is fel kell tüntetniük szállítóik listáján 2024. március 28-ától. A rendeletre Ormós Zoltán és Csányi Zoltán, a Dressa webáruház tulajdonosa hívták fel a figyelmet még január közepén az Ecommerce Hungary rendszeres videópodcastjának egyikében.

Ebben elhangzott többek között, hogy rendelet alkotói szándéka nem ismert, a regula sok webáruház számára életszerűtlen helyzetet teremthet. (Például: a kisebb webshopok bevált gyakorlata, hogy egy szállítóval dolgoznak, az is elég. Ennek okai között az is megtalálható, hogy ahhoz, hogy a webáruház jó feltételekkel szerződjön egy logisztikai partnerrel, el kell érnie egy bizonyos csomagszámot. A túl kicsi üzletek kiszolgálása nem a nagy logisztikai cégek területe – miért kellene oda beerőltetni az MPL-t? Az Ecommerce Hungary kisvállalati tagozata ezért január 26-án állásfoglalási kérelmet nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékeseinek, melyben közölték, hogy álláspontjuk szerint a rendelet az értelmezési nehézségeken túl azért is problémás, mert a felkészülési idő – szűk két hónap – túl rövid annak végrehajtásához.

Az állami postavállalat helyzetbe hozásának magyarázatával kapcsolatban először az Inforádió tudósítása közölt információkat: az ügyről a Magyar Posta az Infostarttal azt közölte,  hogy a Posta más piaci cégekkel ellentétben nem válogathat, hogy honnan hová szállít. Így az MPL megjelenésével a webáruházak honlapján garantált, hogy a Magyarországon lakók, bárhol éljenek is, bármelyik webshopban vásárolhatnak.

Az legalább kiderült, kire vonatkozik és kire nem

A Számlázz.hu-n Sziráczki István adatvédelmi joggal és e-kereskedelmi tanácsadással foglalkozó szakember kérdezz-felelek formájában összefoglalta mi az, ami a kormányrendeletből megjelenése után kiderült:

  1. Milyen minőségben eljáró vásárló esetén kell biztosítani a postai szolgáltatás igénybevételének lehetőségét? A kormányrendeletben hivatkozott jogszabályi hely alapján csak a B2C vásárlásoknál kell ezt lehetővé tenni. A B2B üzletek esetén nem.
  2. Milyen termékek esetén kell biztosítani az MPL igénybevételének lehetőségét? Olyan termékek esetében, amelyekre az egyetemes postai szolgáltató – amely Magyarországon egyedül a Magyar Posta – általános szerződési feltételei (ÁSZF) lehetővé teszik a szállítást. Az ÁSZF-ből kiderül, hogy a kizárt termékek egyebek mellett a veszélyes anyagok, például hulladékok.
  3. Kizárólagosan kell-e biztosítani az MPL szolgáltatását más alternatívákkal szemben? Nem, a webáruház továbbra is több logisztikai szolgáltatóval dolgozhat együtt.
  4. Milyen módosításokat kell végrehajtani a webshop felületén? A szállítási módoknál a Posta által ki nem zárt termékekre vonatkozóan elérhetővé kell tenni az MPL kézbesítését is. Erről a megrendelési folyamatban közérthetően tájékoztatni kell a fogyasztót.

Megjelentek a Magyar Posta árai – és a további feltételek

A Magyar Posta aztán a napokban publikussá tette a feltételeit és árait. Ebből kiderült, hogy a kormányrendelet a Posta értelmezése szerint a Magyarország területére értékesítő kereskedelmi célú internetes honlappal rendelkező vállalkozások számára írja elő, hogy 2024. március 28-tól az általuk értékesített áruk kézbesítéséhez a honlapjukon választási lehetőségként feltüntessék a Magyar Posta Zrt. által nyújtott postai (kézbesítési) szolgáltatást is.

A Posta ezeknek a vállalkozásoknak az általános szerződési feltételeiben vagy a velük között egyedi szerződésben meghatározott árakon biztosítja szolgáltatását. Ha felek nem kötnek egyedi szerződést, akkor a Posta általános szerződési feltételeiben alkalmazott árakat kell feltüntetni:

  • Csomagautomatába, Posta Pontra vagy postára kézbesítve: bruttó 990 forint/darab.
  • Háznál történő kézbesítés esetén: 0–10 kilogrammig bruttó 1990 forint/darab.
  • Háznál történő kézbesítés esetén: 10–20 kilogrammig bruttó 2990 forint/darab.
  • Háznál történő kézbesítés esetén: 20–40 kilogrammig bruttó 5990 forint/darab.

A webáruházak a Posta honlapján elérhető űrlap kitöltésével regisztrálják magukat a Magyar Postánál. Amennyiben egy webáruház az ÁSZF-ben meghatározott postai szolgáltatást veszi igénybe, a Postának nem áll módjában az eladott termékeket a vállalkozás telephelyén felvenni.

Ha nem válaszolnak, perre mehetnek

Ormós Zoltán és Csányi Zoltán a postai szállítási üggyel foglalkozó második videójukban arra kérte a szakmabeli nézőket, hogy adjanak ötleteket, mi kerüljön az Ecommerce Hungary állásfoglalásába. Az állásfoglalást még március 28-a előtt meg fog akarják jelentetni A fórumon sikerült tisztázni néhány kérdést. Csányi Zoltán be tudott számolni arról, milyen tapasztalatokat szereztek a Postával, mivel cége, a Dressa más szállítók mellett régóta igénybe veszi az MPL szolgáltatását is. Szemben sok webshoppal, nekik nincsenek rossz tapasztalataik a Postával. A webárhuház szolgáltatásait teljesen szabadon árazzák, ezt nem befolyásolja, hogy éppen melyik szállítóval dolgoznak együtt.

Az Ecommerce Hungary állásfoglalása szerint az továbbra is vitán felül áll, hogy  a webáruházak szabadon határozzák meg az áraikat. Megtehetik például, hogy a szállítást beépítik a termék árába vagy akcióznak, vállalva annak költségeit. Ugyanez vonatkozik a csomagolási, vagy a visszaküldési díjra és más tételek külön feltüntetésére.

     … Van, ami nem kötelező …

A postai regisztrációról kiderült, hogy az nem kötelező, de az a webáruház, amely ezt megteszi, jobb áron adhatja fel áruját a postán, mintha magánemberként vagy nem regisztrált vállalkozásként vinné be a csomagot. (Ha szerződést köt az MPL-lel, az más helyzet, akkor a feladott csomagok darabszámától függő szállításidíj-ajánlatot kap, amelyben nyilván mennyiségi kedvezmények szerepelhetnek. Ez esetben a Posta más szállítókhoz hasonlóan elviszi a webáruház telephelyéről az eladott árukat.)

Ha egy cégnek nincs a közelében posta, ahol feladhatná a termékeket, akkor érdemes szerződnie a Postával akár napi egy csomagra is. A kis mennyiség miatt ez drága mulatság lesz, de a szállító kimegy a telephelyre a termékért. A magasabb költséget aztán lehet érvényesíteni az eladási árban.

Jelezni lehet a postai szállításnál, hogy a szállítási idő 30 nap. Ennek nem látja akadályát az Ecommerce Hungary szakértői csapata, mivel ez az előírás a Ptk.-ban szerepel. A kormányrendelet úgy szól, hogy a postai szolgáltatás igénybevételének lehetőségét kell megteremteni. Ez nem foglal magában a szállítási időre vonatkozó korlátozást vagy előírást. Például az ennél gyorsabb szállításnak lehet felára. Ezt szerepeltetni fogják az állásfoglalásban.

      … És van, ami igen …

A rendelet értelmében akkor sem lehet levenni az MPL-t a szállítók listájáról, ha a webshop szerint rosszul teljesíti feladatait, azaz nem felel meg a saját ÁSZF-jében vagy az egyedi szerződésben vállalt kötelezettségeinek. Ez esetben a hasonló konfliktusok esetén igénybe vehető jogorvoslati útra lehet terelni a jogvitát.

Azoknak, akik fulfillment szolgáltatásokon keresztül indítják a csomagjaikat, meg kell keresniük saját szolgáltatójukat, hogy egyeztessenek velük. Jó esély van arra, hogy ennek alapján szerződni kell az MPL-lel. A fulfillment szolgáltató tud eligazítást adni a fizetési feltételek kezeléséről, miután minden áru hozzá kerül. Van olyan webáruház, amelynél a szállítás esetén csak azt tüntetik fel, hogy „futárszolgálat”, és a bolt dönti el, hogy az áru típusától függően melyiket veszi igénybe két szállítója közül. Ez esetben vélhetően elegendő, ha feltünteti azt, hogy az egyik az MPL lehet, de megtarthatja a döntést magának, hogy mikor, melyik partnerrel szállíttatja az árut.

Ormós Zoltán elmondása szerint az Ecommerce Hungary állásfoglalását a szakmai szervezet automatikusan érvényesnek fogja tekinteni abban az esetben, ha a Posta vagy más hatóság arra nem reagál. Amennyiben vitatnák az abban foglaltakat, akkor az érdekvédők elvárják, hogy kifogásukat pontos jogszabályi hivatkozással támasszák alá.

A Magyar Posta „áll az új kihívás elé”

Mi is a sajtóból értesültünk róla, hogy március 28-tól a webshopoknak kötelező felkínálniuk a postai kézbesítést is”árulta el a 24.hu kérdésére Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke. Rengeteg kérdésük van ezzel kapcsolatban, amiket február 20-án levélben elküldtek a munkáltatónak. Vannak olyan átszervezések a postán, amelyek segítenek a területileg vagy időszakosan jelentkező kapacitáshiányok áthidalásában. Ezért úgy látja, jelenleg el tudják végezni a feladatokat, nem okoz gondot a csomagforgalom kiszolgálása.

A hírportál csak a Magyar Posta 2021-es beszámolóját tudta megszerezni. Ebből az derült ki, hogy az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt a cég csomagforgalma és árbevétele. Összesen 27,5 millió csomagot szállítottak el 2021-ben. Ez több mint duplája a 2014-es csomagszámnak. Tóth Zsuzsanna szerint a webshopos rendelet nem kormányzati támogatás, ha figyelembe vesszük, hogy a versenytársak eleve lefölözik a piacot, kimazsolázzák a nagyobb forgalmú részeket. Eközben a posta egyetemes szolgáltatóként köteles mindenhová szállítani, az ország gyéren lakott részeire is, aminek nyilván nagyobb a költsége.

A 24.hu egy másik cikkében megkereste az UPS-t, hogy kommentálja a Postát helyzetbe hozó rendelkezést, de csak általános választ kapott. E szerint vizsgálják a változást, de a jogszabálytól függetlenül valamennyi webáruházat üzemeltető ügyfelüket képesek kiszolgálni, függetlenül attól, hogy azok mekkora forgalmat bonyolítanak le.

Határokon átnyúló csomagküldés egyedi igényekre szabva!
Egyszerű csomag nyomon követési és módosítási lehetőségek, garantált másnapi kézbesítési kísérlet és fenntartható szállítási megoldások felmerülő extra költségek nélkül. Kérd Te is a DPD Hungary ajánlatát!