A webáruház alapításának egyik alapkérdése, hogy a rendszer működését milyen webshopmotor lássa el. A legfontosabb tudnivaló, hogy az elhamarkodott döntést hozók elsősorban az olcsóbb bevezetést veszik figyelembe. Ez viszont hosszabb távon egyáltalán nem biztos, hogy kifizetődő.

A szakértők egyetértenek abban, hogy webáruházat indítani ma már meglehetősen könnyű. Míg korábban csak egyedi fejlesztés alapján lehetett egy webshopot létrehozni, addig mára több megoldás is elérhető a piacon. A kérdések kérdése azonban az indulásnál továbbra is az, hogy a webáruház indítására vállalkozó hogyan tudja kiválasztani az igényeinek leginkább megfelelő webshopmotort.

Elvileg négy lehetőség közül választhat, ám valójában mostanában már csak három jöhet szóba igazán – derült ki a Loginet, a Shoprenter és a Webshop Experts szakértőinek összefoglalóiból.

Saját fejlesztésű webáruház

Korábban ez volt az egyetlen opció, ha valaki webáruházat szeretett volna nyitni – írják a Webshop Experts szakértői. A kis- és középvállalatok körében már nem igazán elterjedt ez a megoldás, legfeljebb nagyobb cégek képesek anyagilag megengedni maguknak az egyedi fejlesztést.

A saját fejlesztésű webshopok általában külön szerveren, saját tárhelyen futnak és bármikor bele lehet nyúlni a programkódjukba. Ennek köszönhetően az egyedi igények megvalósításának nem sok minden szab gátat. Ezért viszont borsos árat kell fizetni.

Hagyományos webáruház motorok

Hagyományos webáruházmotoroknak nevezzük az olyan nyílt forráskódú szoftvereket, amelyeket webáruházak indítására és üzemeltetésre hoztak létre. Találunk köztük olyanokat, amelyekkel az indulás ingyenes, viszont a bővítményekért és az új funkciókért külön fizetni kell.

Az előnyei

A Loginet szakértői szerint ennek a megoldásnak az előnyei a következők:

  • Elterjedt rendszerek, lehet fejlesztőket találni, akik ismerik a platformot.
  • Terméket veszünk, tehát a funkciók adottak.
  • A költségek kontroll alatt tarthatók (ha az igények nem nőnek meg).
  • Az egyedi fejlesztések megvalósíthatók, mivel ezek kis terjedelműek, beláthatóak, fejben tarthatóak.

A hátrányai

  • A nyílt forráskódú webshop esetében számtalan fejlesztés történik, nehéz ezek között megtalálni azt, ami a cég számára megfelelő.
  • Sok kiegészítőre van szükség az üzemeltetéséhez: infrastruktúra, rendszergazda, programozó.
  • Rendkívül költséges a kompatibilitás megtartásával fejleszteni: az egyedi fejlesztésekhez csak a beszállító fog érteni, így nehéz lecserélni.
  • A harmadik féltől származó modulok nem keresztkompatibilisek.
  • Nagyon könnyű a bővítményekkel kapcsolatos igényeket akkorára hizlalni, hogy már nem éri meg ebben a szemléletben fejleszteni.
  • A rövid távon jól bevezethető és a hosszú távon jól fejleszthető termékek nem ugyanazok.
  • Az állandó változások és frissítések miatt könnyen előfordulhat, hogy biztonsági rések keletkeznek a webáruház rendszerén.
  • A nyílt forráskódú rendszereket néha nehezebb más szoftverekkel vagy rendszerekkel integrálni, különösen, ha speciális igények merülnek fel.

A legnépszerűbb webshopmotorokról a Shoprenter írt listát:

A WooCommerce a legnagyobb WordPress alapú webshoprendszer. Ennek segítségével néhány kattintással és beállítással tényleg nagyon gyorsan egy működő webshopot kaphatunk. Érdemes azonban vigyázni, mert a nem körültekintően létrehozott WP webáruház nagyon hamar belassulhat. Ezért nagyobb termékkínálat esetén érdemes WordPress-szakember segítségét kérni a webáruház kialakításához.

Az Adobe Commerce (korábbi nevén Magento-ként ismert) webshopmotor rengeteg erőforrást igényel, de nagyon kidolgozott keretrendszerrel rendelkezik. Kezelése elég bonyolult, ezért fejlesztői segítségre lehet szükség az üzemeltetéséhez. Inkább nagyobb vállalkozásoknak lehet jó döntés ezzel a motorral üzemeltetni a webáruházukat.

Az OpenCart egy szinte teljesen testre szabható, nyílt forráskódú e-kereskedelmi platform, rengeteg szép sablonnal. Sok plugin érkezik hozzá. Ezek a bővítmények egyre könnyebbé és jobbá teszik a webáruház üzemeltetését. Annak érdemes az OpenCartot választania, akinek olyan egyedi megoldásokra van szüksége, amiket bérelhető rendszerben nem tud megvalósítani.

A PrestaShop nagyon hasonló az Adobe Commerce-hez és meglehetősen aktív közösséggel rendelkezik a magyar piacon. A kezelőfelülete elég bonyolult, de maga a webshopmotor gyors és jó funkciókkal rendelkezik. Ugyanakkor a kiegészítők hozzá olykor elég drágák.

Bérelhető webáruház motorok

Manapság egyre nagyobb teret nyernek a bérelhető webáruházrendszerek, amelyek sikerének titka könnyű kezelhetőségük – írják a Webshop Experts szakértői. Kedvező árért kész webáruházrendszert kapunk, amellyel pár kattintással elindíthatjuk a webshopot. Mivel az informatikai hátteret a bérbeadó biztosítja, a felhasználónak csak a webáruházával kell foglalkoznia.

Előnyei:

A Loginet szakértői szerint ennek a megoldásnak az előnyei a következők:

  • Biztonságot ad a felhasználónak. A zárt forráskódú rendszerek esetében a forráskód nem hozzáférhető, ezért nehezebb a potenciális támadóknak behatolni a rendszerbe.
  • A bérbeadó tulajdonos-fejlesztő a termék minden részét ismeri és támogatja, megbízhatóbb az üzemeltetés.
  • A zárt forráskódú rendszerek szakértői támogatással és karbantartási szolgáltatásokkal járnak.
  • Sok bérelhető webshopmotor komplex megoldást nyújt az ügyfeleknek, ami magában foglalja a fizetési rendszert, a raktárkezelést és a marketinget.
  • A zárt forráskódú webshoprendszerek általában széles körű funkciókat és testre szabási lehetőségeket kínálnak.

Hátránya:

  • A szoftverért fizetni kell az ügyfélnek (havidíjak), és a forráskódot sem kapja meg a vásárló. Ez a nagyobb kitettség veszélyét rejti magában: csak a fejlesztők tudnak módosítani rajta, amennyiben azt kéri a megbízó.

A két legjobbnak tartott bérelhető megoldás:

A Shopify egy remek bérelhető webáruház, amelyet nemzetközi szinten is rengeteg nagyobb cég használ. Ennek azonban van egy hátránya: a Shopify saját fizetési rendszert használ, és minden egyes tranzakcióból jutalékokat kér (jellemzően két-három százalékot). Ezt érdemes kiszámolni egy több milliós forgalmú webshop esetében. A tapasztalatok szerint ezt a módszert nem magyar pénztárcákhoz találták ki.

A Shoprenter jóval olcsóbb, de funkciókínálatában megközelíti a Shopify-ét. A magyar piacon ez a legnépszerűbb bérelhető webshopmotor. Egyik előnye, hogy rengeteg alkalmazás és integráció érhető el a rendszerben, így a magyarok által használt

programok és szolgáltatások szinte mindegyikével kompatibilis. A 14 napos próbaidőszak alatt teljesen ingyenesen lehet kipróbálni a Shoprentert.

Online piacterek

Köszönhetően az online piactereknek ma már webáruház sem szükséges, ha valaki el szeretne adni az interneten egy terméket – írják a Webshop Experts szakértői. Bár kedvező áron vagy akár ingyen értékesíthetők így a termékek, azok számára, akik hosszú távon profitálni akarnak az e-kereskedelemből, nem elegendő csupán az online piacterek használata. Nekik meglévő webáruházuk mellé újabb értékesítési csatornát jelenthetnek. Akik csak hobbiként foglalkoznak kereskedelemmel, azok számára rendkívül alacsony belépési korlátot biztosítanak ezek a felületek.

Előnyeik:

  • Új, fellendülőben lévő értékesítési csatornák.
  • Nagy potenciális vásárlói kör érhető el velük.
  • Ideális platformok a hobbi kereskedőknek.
  • A termékfeltöltés általában ingyenes.

Hátrányaik:

  • A márkaépítés korlátozottan valósítható meg.
  • Más kezében van a kereskedés feltételeinek megszabása és irányítása.
  • A webshopokétól eltérő marketingstratégiát kell követni rajtuk.
  • Általában jutalékot kell fizetni a sikeres értékesítés után.
  • Önmagában nem elegendőek a hosszútávú sikerhez.

Legnépszerűbb piacterek Magyarországon az eMag Marketplace, a Vatera, a Meska, az Etsy, a Facebook Marketplace és az Instragram Shopping.

Milyen szempontokat kell végiggondolni a webshopmotor kiválasztásakor?

Az interneten természetesen angolul és magyarul is számtalan jó tanácsot olvashatunk erről, és milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a webáruházmotor kiválasztásakor. A lehetséges megoldások előnyeinek és hátrányainak áttekintése után érdemes végigvenni, hogy a szakértők mit ajánlanak ezzel kapcsolatban.

Az 1×1-től indulva…

A Hostinger webtárhely-szolgáltató sorrendje az egyszeregytől jut el a kifinomult szempontokig:

      1. Azonosítsd az üzleti igényeidet! – szól az első jó tanács. Ez nem igényel sok magyarázatot. A vásárlói célcsoport meghatározásától a marketingstratégia kidolgozásán át olyan szempontokig terjed, mint hogy a webáruház-tulajdonos mekkora raktárkészlettel akar dolgozni.
      2. Válaszd ki, milyen platformon, milyen partnerekkel akarsz dolgozni! Ez sem ördöngősség, a lehetőségek előnyei és hátrányai világosak.
      3. Gondolt át a személyre szabási és a skálázási lehetőségeket! Ez a szempont egy fokkal bonyolultabb, mert alapos elemzést igényel, hogy ezen a két területen rövid és hosszú távon mit akar elérni egy vállalkozás.
      4. Tekintsd át a támogatott fizetési megoldásokat! Fontos részletkérdés, mert egy jó e-kereskedelmi platformnak támogatnia kell a népszerű fizetési megoldásokat és képesnek kell lennie feldolgozni az online pénzügyi tranzakciókat.
      5. Figyelj az ügyféltámogatás minőségére! A Hostinger szakértői szerint a jó fogyasztói támogatás sok húron játszik. E-mail, telefon, átfogó tudásbázis és 24/7-es rendelkezésre állás. Ezek a kulcsszavak.
      6. Fordíts külön figyelmet a SEO-ra és a marketing más eszközeire! A vásárlói forgalom terelésének kulcsa a marketing. Itt megint csak az a fő szabály, hogy több húron kell játszani az e-mail-kampányoktól a kedvezményakciókon át a keresőoptimalizálásig.

Más megközelítésben

Más sorrendet ajánl  – a legújabb kihívásokat is figyelembe véve – a Shoprenter weboldalán olvasható szakértői tagolás. Szerintük azt az egyszerű kérdést kell feltennie annak, aki webáruházat szeretne, hogy melyik webshopmotor tudja a legjobban kiszolgálni az üzleti elvárásait.

A következő szempontok alapján érdemes összehasonlítani a két legfontosabb lehetőséget: a nyílt forráskódú és a bérelhető rendszer használatát.

      • A megjelenés testre szabhatósága
      • Költségek
      • Funkcionalitás
      • Kezelhetőség
      • Ügyféltámogatás
      • Karbantartás
      • Megbízhatóság
      • Skálázhatóság

A Shoprenter cikke szerint a nyílt forráskódú rendszerek nagyobb rugalmasságot nyújtanak a testre szabhatóságban, cserébe jelentős fejlesztői erőforrást igényelnek. A bérelhető rendszerekkel kapcsolatban elmondható, hogy ma már nagyon kevés korlátjuk van. Az elmúlt években hatalmas fejlődésen mentek keresztül.

Amennyiben olyan egyedi igényeink vannak, amelyek annyira mély beágyazottságot igényelnek a webáruház kódjában, amiket a bérelhető webáruházakban nem lehet megvalósítani, érdemes kiszervezni a webáruház elkészítését. Szerencsére itthon is több szakértőt találhatunk, akiktől a WooCommerce-ben, az OpenCartban, a Magento-ban profi munkára számíthatunk.

Ha nincsenek speciális igényeink, akkor költséghatékonyabban és eredményesebben működhet a webáruházunk bérelhető rendszerben.

20 webshop buktató
Ismerj meg 20 buktatót, amelyek a te vállalkozásodat is gátolhatják a növekedésben. Tanulj meg olyan megoldásokat, amelyekkel ezek könnyedén áthidalhatók!