28 milliárd eurót költöttek a britek 2018-ban mobil eszközeiket használva online vásárlásaik során és az elemzői várakozások szerint 2019-ben 66 százalékos növekedés várható a szektorban, már ami az Egyesült Királyság piacát illeti.

Ez derül ki legalábbis az Opinium piacvezető cég által 2000 fős mintán készített tavalyi kutatásból, mely szerint a lassúló piaci növekedés ellenére folytatódik a szektoron belül a mobilos vásárlások dominanciájának erősödése. A felmérés szerint a brit online kereskedelmi piacon legalább 25 millió font, azaz 28.3 milliárd eurót költenek majd el a felhasználók mobil készülékeiket használva, ami 66 százalékos növekedést jelenthet a 2018-as értékhez képest.

A tanulmány szerint míg 2018-ban “csak” a felhasználók 48%-a használta mobilját online vásárlásra, addig idén ezt már 58%-uk tervezni, megelőzve ezzel a hagyományos bevásárló központokban történő értékesítést, hiszen ezek aránya a vásárlók bevallása szerint csupán 56% lesz idén. A vásárálók átlagosan 940 euróban határozták meg az éves online mobilos vásárlásra fordított költségkeretüket, a kutatók pedi valószínűnek tartják, hogy a mobil eszközök forgalma, melyek használata már most is legalább annyira gyakori a vásárlók körében mint a hagyományos asztali számítógépeké, átvehetik a vezető szerepet az e-kereskedelmi értékesítési csatornák versenyében.

A mobilról indított tranzakciókat a felhasználók kétharmada (66%) leginkább annak kényelmessége miatt kedveli, míg több mint harmaduk (37%) azért használja okos készüléket vásárlásra, hogy pénzt spóroljon meg velük. A legnépszerűbb termékek a mobil telefonok, ruhák és könyvek, de igen nagy szeletet hasítanak ki az e-kereskedelmi tortából a zöldségek és a rendezvényekre szóló jegyek is. A britek által mobilról legnépszerűbb oldalak képzeletbeli dobogóján az Amazon, az eBay, valamint a nálunk kevéssé ismert Argos áll.

Az Egyesült Királysághoz hasonló trendek világszerte megfigyelhetők, mint az egy másik piackutatással foglalkozó cég a Criteo legújabb kutatásából is kiderül, hiszen a nyugati és ázsiai piacokon egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguk a tortából a mobilról indított tranzakciók és a több csatornás értékesítési modellen belül versenyelőnyre tehetnek szert azok a kereskedők, akik mobilra optimalizált, dedikált alkalmazást is fejlesztenek és tartanak fel.

Különösen magas az alkalmazáson belüli vásárlások aránya Ázsiában, ahol a felhasználók 46% a kereskedők dedikált applikációt használva fejezi be a vásárlást, míg ez az arány Európában csak 28, míg Amerikában 25%. Azoknál a kereskedők azonban, akik globálisan elérhető dedikált alkalmazást tartanak és aktívan reklámozzák is azt az értékesítési csatornát, mint az Amazon, eBay, vagy Ázsiában az Aliexpress ez arány már 63%-ot tesz ki, tehát a befejezett tranzakciók majd kétharmada már ezen a csatornán történik.

A kereskedelmi applikációk konverziós aránya egyébként az ázsiaihoz hasonlóan amerikai piacon is lényegesen magasabb, hiszen háromszor nagyobb eséllyel fejeződik be használatuk vásárlással, mint a mobil webről indított keresések esetében, és kétszer nagyobb az esély erre, mint asztali számítógépről történő böngészés esetében.

Hasonló trendekről számolnak be a hazai kereskedők is. Bár Magyarországon még mindig jelentős a A „cross-device tranzakciók” aránya, vagyis azok a felhasználók, akik a tranzakció lebonyolításához egyszerre több eszközt is használnak. Míg a fejlettebb online piaccal rendelkező országokban általában a mobil eszközről fejezik be a vásárlást a felhasználók, addig nálunk ez többnyire éppen fordítottan történik, a mobil eszközökön böngésszük a termékeket és végül asztali gépről, vagy számítógépről hajtjuk végre a tranzakciót.

Ahogy az internetelérés egyre inkább eltolódik a mobil irányába Magyarországon is folyamatosan nő a mobilról vásárlók aránya, 2017-ben a felhasználók 19 százaléka vásárolt legalább olyan gyakran okostelefonról, mint asztali számítógépről, vagy táblagépről. Bár 2018-as adatok még nem állnak rendelkezésre, valószínűsíthető, hogy ez a tendencia növekedni fog, hiszen öt évvel ezelőtt a mobilról történő online vásárlások aránya még csak a teljes forgalom 4 százalék volt.