Zabari István: Mostantól sem akarunk mást, csak egyenlő feltételeket

Már korábban is tárgyalt – és jól megértette magát – a Tisza Párt képviselőjével az ügyben, hogy miért és milyen beteg is a magyar e-kereskedelem. Hogy mi lenne  rá a gyógymód? Szerinte ez ugyanaz, mint amit korábban is nyíltan képviseltek – Zabari István, az Ecommerce Hungary (ECH) elnöke tényleges szakmai egyeztetéseken alapuló jogszabályalkotást és szabályozást, vagyis a szektor valódi érdekvédelmét szeretné.  

– Az utóbbi években a magyar e-kereskedők előtt gyorsan változott a „táj”, ahol létezniük kell. Az expanziós kényszer, a Temu megjelenése, a piacterek térnyerése, a Magyar Posta csomagpiacra erőltetése, ahogyan az utánvét csomagok kérdésének kezelése is mind-mind másfajta „célra tartást” követeltek meg tőlük. Ugyanakkor a jogszabálykészítő és a szabályozó hatóságok sem mozogtak éppen szinkronban, amivel szemben a szakmai szervezet érdemben kevés alkalommal juthatott el odáig, hogy legalább meghallják a szavát. Ez így már-már úgy hangzik, mint egy katasztrófa film nyitójelenete. Mi jelenthet reményt arra, hogy innen van még járható út?

– A globális piaci változásokkal, azzal, hogy a hazai piaci tér csökken, nem tudunk mit csinálni. A kereskedelem centralizálódása világszintű folyamat. Olyan, hogy ha tetszik, ha nem, ki kell mondani: többen sajnos már nem leszünk itt, csak kevesebben.

Olyan út már nincs, amin a jövőben fel tud nőni például egy cipő e-kereskedő Magyarországon. Ez nem a mi sajátosságunk. Romániában sem fog tudni ez megvalósulni, sőt, bár van jó néhány, komoly piaci méretű és hatású cipőkereskedő e-kereskedő cég a régióban is, ők is össze fognak bútorozni előbb-utóbb. Különben számukra is fenntarthatatlan lesz az a verseny, amit a piac diktál. Az ecommerce piacon egy kisebb kereskedő legfeljebb azzal rúghat majd labdába, ha specialista tud lenni.

A szakmai szervezetünk, az Ecommerce Hungary Egyesület (ECH) a képzeletbeli zászlójára felírta a célját, és azt tizen’éven át megpróbálta be is tartani. Ez a mindenkori jogalkotóval és a mindenkori bürokráciával közösen, szakmai egyeztetéseken keresztüli érdekvédelmet jelentett.  És ami az utóbbi években különösen, és minden tekintetben kiürült. Nem miattunk, de a társadalmi egyeztetés ezen a területen sem létezett.

– Az országgyűlési választások eredménye kormányváltás lett. Mint az ilyenkor szinte természetes, ki-ki előáll mindazokkal a sérelmekkel, amiket megítélése szerint eddig érdemtelenül elszenvedett, amiben a legnagyobb változást szeretné eztán kérni-remélni az új hatalomtól. Az ECH-nak is van ilyen panaszkönyve?

– Soha nem kértük, hogy valami kedvezzen nekünk. Nem kértük, hogy idehaza extrán megkülönböztessenek minket, még akkor sem, ha igazából ezt az ember a hazájában akár el is várhatná. Nem kértünk és nem vártunk el előnyöket. Egyetlen dolgot szerettünk volna: hogy betűről-betűre, annyi és olyan szabálynak kelljen megfelelnünk, amit a hatóság, a kormány, a jogalkalmazó a mi piacunkon a magyar fogyasztók felé beáramló európai kereskedelemben bárki másokon is be tud tartani.

Ez nem kevés, és sajnos nem is teljesült. Pedig amikor például a magyar kereskedőt azzal „szórakoztatják”, hogy van-e adattörlő kód is az értékesítésre kínált mobiltelefonon (miközben a nem magyaroroszági kereskedő a magyarnyelvű oldalán is e nélkül értékesíthet úgy, hogy nem is szól hozzá ezért senki), akkor ennek tényleg nincs értelme. És ez a példa tényleg csak a jéghegy csúcsa….

– Az EU legmagasabb arányú áfája és egyéb járulékos költségek kontra az áru és szolgáltatás szabad áramlása, mint eu-s alapelv feloldhatatlannak bizonyult. Hogyan lehetne ezt mégis?

– Nem az áfa a lényeg! Az egy alapállapot, pláne, ha mindenkire ugyanúgy vonatkozik. De úgy nem lehet kereskedelmi vagy e-kereskedelmi érdekeket védeni, hogyha bizonyos területekhez nem nyúlhatnak hozzá a jogalkotók és a szabályozó hatóságok sem, mert az valamelyik hatalmi rokon vagy haver „felségterülete”. Amikor kitalálták, hogy uniós pénzből hogyan valósítunk meg egy adattörlő kód agyamentséget – ami semmilyen társadalmi érdeket nem képviselt -, akkor az e mögé bemagyarázott társadalmi érdekre hivatkozva bődületes mennyiségű pénzt kiszivattyúztak ki az államkasszából. A bürokráciát pedig ráborították az e-kereskedőkre és szolgáltatókra.

– Mindenkinek hosszú listája van; elvárásokat, kívánságokat fogalmaznak meg az új kormány felé. Reálisan mi a legégetőbb probléma, illetve: mik azok a pontok, ahol az ECH „felülről” a változást várja?

– Nincsenek extra kéréseink: mostantól sem akarunk mást, csak egyenlő feltételeket.

Azt szeretnénk, hogy eztán már ne nyomógombos telefontulajdonosok vezessék a szakállamtitkárságot. Vagyis, hogy olyan szakemberek vezessék ezt a területet, akik megértik a problémát, és nincsenek ellenirányú kötelezettségeik, elköteleződésük.  Ha nem üres kitinpáncél lesz a társadalmi egyeztetés, hanem az a fórum, ahol meghallgatják a szakemberek véleményét, akkor én biztos vagyok benne, hogy óriási változás lesz.

Az egyik kedvenc példám erre, az, ami a fogyasztóvédelmi törvények két évvel ezelőtti változásakor történt. Az uniós jogszabályok miatt ezt előzetesen, kötelezően társadalmi egyeztetésre kellett bocsátani. Amit úgy oldottak meg, hogy a húsvét előtti Nagypéntek előtt, csütörtök délután 3 óra 30-kor kaptunk meg egy több száz oldalas dokumentumot, amit hétfőre kértek véleményezni. Ez volt a társadalmi egyeztetéshez a felütés. Összekalapoztunk minden kereskedőt, hogy szóljatok hozzá, olvastassák el a jogászaikkal és tényleg, ha így is esett, rajtunk ne múljon: végül összeraktunk jó néhány pontot, javaslatot. Például, hogy pontosítani kellene, hogy mi is a sportszer, és azt is, hogy a jótállás két évre kiterjesztése a még 1993-ban jogszabályba írt 10 ezer forintos összeghatárnál ragadt, ami azt jelenti, hogy egy focilabdát is erre kellene a kereskedőnek „biztosítania”, márpedig ez nonszensz.

Összeírtunk jó néhány ilyen, semmilyen társadalmi érdeket nem szolgáló példát, és időre le is adtuk a javaslatainkat húsvét hétfőn délelőtt. Kedden hajnalban megjelent a jogszabályszöveg változatlan formában, egy betűeltérés nélkül, és hatályba is lépett, mint végleges jogszabály. Vagyis: senki el nem olvasta a szakmai javaslatunkat, mert ha elolvasta volna, akkor legalább azt megértette volna, a termék végösszegét nem kellene a nagyobb kiszerelésű csomagra értelmezni, mert akkor a pingpong labdára is két év jótállást ír elő a jogszabály, mert az 20 darabos dobozban átbillen az értékhatáron.

Ha ma felmegy bárki az egyik sportszeráruház oldalára, azt találja, hogy a tizenegy-néhány ezer forintos focilabdára kettő év jótállást kell adnia a kereskedőnek, és vita esetén neki kell bebizonyítania, hogy a vevő nem szándékosan rúgta szét a labdát. Ez semmilyen társadalmi érdekeket nem szolgált.

– Az ECH az egyesület tagjainak az érdekeit próbálja meg a rendszerben érvényesíteni. Ez egy ponton átcsúszik, átcsúszhat akár a (jó vagy rossz értelemben vett) lobbizásba. Ha mostantól érdemi párbeszéd lesz a felek között, akkor az már számodra elegendő eredmény lehet?

– Az Ecommerce Hungary nem lobbiszervezet, sosem kértük, hogy nekünk jobb legyen, mint másnak. De minden egyes kérésünk nemzetgazdasági szintű pozitív javaslat volt. Például arra a helyzetre, amit a jogalkotó nem tud kontrollálni a hulladékkezelési díjjal, a fogyasztóvédelmi jogszabályokkal, a visszaküldési paraméterekkel és azzal a rengeteg jogszabállyal, amivel az összes bürokratikus és adózási csatornát, amin keresztül egyébként a maradék magyar e-kereskedőn próbáltak meg hiányzó pénzügyi bevételeket lefedezni.

Egyetlen egy dolgot kértünk és kérünk most is. Ha egy mondatba akarnám összefoglalni, akkor az úgy szólna, hogy csak olyan jogszabály legyen érvényes a magyar e-kereskedőre, amit betűről betűre be tud tartani a jogalkotó a hazánkba áramló kontrollálatlan árumennyiség feladójával is.

A posta törvény ehelyett például mindent csak összezavart, jogos üzleti érdekek sérültek, hosszútávú szerződéseket kellett felrúgni, és miért? Ha lett volna társadalmi egyeztetés, ha előkészítés is lett volna, nem csak a jogászok életszerűtlen, problémák forrásaként érkező paragrafusai, akkor az is kiderült volna, hogy mi valójában a jogalkotói szándék.

– Az MPL kiscsomagpiacra léptetése elég világos szándék volt, a módszer, ahogyan az megtörtént, az nem volt nem kifogásolható.

– Ebben nem értünk egyet, mert a Magyar Posta egy olyan területen jelent meg így, a piaci viszonyokra erőszakolva, amit korábban azért hagyott el, mert nem volt képes annak a megrendelői igények szerint, piaci szinten megfelelni. Ha meg akart jelenni ezen a piacon ismét, akkor ahhoz se kellet volna ez a jogszabálysor, mert egyszerűen beléphetett volna erre a piacra azzal, hogy a szolgáltatásra ár és konstrukció javaslatot tesz a piaci megrendelőknek, és versenyben építhette volna fel magát.

Ha az lett volna a cél, hogy például a kistarcsai és más, hozzá hasonló kispostáknak életben kell maradniuk. Az jogos nemzetgazdasági érdekként úgy képzelhető el, hogy ezek a posták több csomagot kezeljenek. De akkor arra lett volna ennél ésszerűbb megoldási javaslatunk!

Azt mondtuk volna a postának, hogy: vegyetek pár százezer ezer darab plombálható kék műanyag ládát, és közösen, valósítsuk meg a magyar e-kereskedők számára a csomagolásmentes szállítást. Hiszen ezekben a postahivatalokban ki lehet bontani a ládákat, feltéphetők a plombák, és oda lehet adni a terméket a fogyasztónak – ahogyan az e-kereskedő is a folyamat másik végén, a megrendelés teljesítésekor is tudná ezt a rendszert jól „etetni”. És miután most már 200 forintnál is többe kerül a legkisebb kartondoboz is, plusz erre rárakódik a hulladékkezelési díj is, van, volna, lett volna mit fedezetként is erre feltenni. Ebben az esetben elmondható, hogy tettünk a környezetvédelemért, a magyar e-kereskedőkért és a posták fennmaradásáért is egy-egy nagy előrelépést. Olyat, amit egy külföldi e-kereskedő nem tud kiaknázni, mivel neki ide csomagolva kell küldenie a megrendelést.

– Kivel kell most majd tárgyalni?

– Még nincs kinevezett, új kormány. Szóval ezt még pontosan nem látjuk, és ha megtörténik a váltás, akkor sem érdemes másnapra várni a csodát.

A formálódó kormányzati struktúrában szerintem leginkább a digitalizációs témákért felelős területhez fogunk tartozni. Több mint másfél éve tárgyaltam már Dávid Dórával, a Tisza Párt európai parlamenti képviselőjével, aki érti ezt a területet. Nem meglepő módon, így nagyon pozitív találkozónk volt, mert jól megértettük egymást. Az nem valószínű, hogy hozzá fog tartozni ez a terület, de az egyértelműen látszik, hogy Magyar Péter olyan minisztereket nevezett meg, akik értik is a rájuk bízandó területet.

Nyitottan várjuk, hogy kiderüljön, kivel fogunk az e-kereskedelem ügyeiről beszélgetni. Abban is biztos vagyok, hogy érteni fogja, ha elmondjuk: mi az, ami miatt összekötözött lábbal kell ma úsznia a sodrásban a magyar e-kereskedőknek.

– Az, hogy az egyesület a következő időszakban milyen területen, mekkora nyomatékkal tud érdeket érvényesíteni, attól is függ majd, hogy mi a szervezet viszonya a külföldi piacokhoz, online piacterekhez, azokhoz a nem csak magyar cégekhez, amelyek itt megjelennek. Ővelük sikerül-e a másik oldalon a saját magatok pozícióját erősíteni?

– Abszolút. Velünk jönnek, nem ellenünk.

– Mennyi ideje van a magyar kereskedelemnek a regenerálódásra? Vagy ez mindegy, csak legyen jobb, mint eddig – és akkor majd úgyis minden a helyére kerül?

– Ha feltételeznénk, hogy van olyan verzió, amelyben minden maradna úgy, ahogy eddig volt, akkor abban én azt látom, hogy öt év múlva már a magyar e-kereskedelemben nincs miről beszélni. Azért nincs, mert maradna néhányszáz kereskedő és kész, ennyi lenne, vinne mindenkit az ár – arra, amerre. Jelenleg még a talán a legjobb helyzetben lévő nagy piaci szereplőknél is szinte trükközni kell ahhoz, hogy az eredményeket nullába át tudják fordítani. Ezt nem lehet fenntartani!

Ez roppant veszélyes olyan szempontból is, hogy egy ponton elfogyhat a szenvedély, ami most még sokakat hajt. Ez kell ahhoz, hogy ha hosszú távon is, de túlélem, mert tizen-huszonéve ezt csinálom, nem tudom elengedni. Túl sok évet azonban nem lehet nullával vagy mínusszal átvészelni.

Néhány jogszabály helyre tételével azonban már nagyon-nagyon komoly változás, eredmény és előrelépés lenne elérhető. Olyan, ahonnan már lenne értelme építkezésről beszélgetni.