Az Alibaba és a JD.com a kínai vásárlási fesztiválon, a Singles’ Day-en 2020 november 11-én ismét rekordokat döntögetett. Kínai beszámolók szerint mintegy három milliárd csomagot adtak postára az akcióban részt vevő e-kereskedők.

Az immár több mint egy évtizede megrendezett „dupla 11-es” napon ugyanis őrült promóciókba kezdenek, és az Amazon Prime Day-t vagy a Black Friday-t megszégyenítő tempóban kezdenek el akciózni. Az eseményt eredetileg 2009-ben bevezető Alibaba-csoport még a Singles’ Day előtt jelentette be, hogy az éves eladási volumenük majdnem elérte az 500 milliárd jüanos határt. A cégcsoport éves forgalma ugyanis pontosan 498,2 milliárd jüan, azaz közel 75 milliárd dollár volt a 2020-as üzleti negyedévben.

Az idei kínai vásárlási fiesta motorjai az ázsiai országban egyedülállóan népszerű streaming eladások voltak. A kínai influenszerek élő streamjeiben ajánlott, és helyenként óriási eladásokat produkáló direkt értékesítés sajátos ottani módszer, ami elképesztő sikeres a világ legnagyobb e-kereskedelmi piacán. A hatalmas pörgés persze bizonyíték arra is, hogy Kína túl van a koronavírus okozta pandémián, és szinte teljes sebességgel robog a gazdasági kilábalás útján.

Külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a szinglik napja az utóbbi években kapott némi hazafias ideológiát, hiszen a vásárlási ünnep során a kínaiak általában a hazai termékeket részesítik előnyben. Ez azonban nem feltétlenül van így: sokak szerint pusztán a járvány után óvatosabban költekező háztartások megtakarítási szempontjai játszanak ebben szerepet.

Meghíúsult a tőzsdei bevezetés

Az eseményre némileg árnyékot vetett, hogy a világ eddigi legnagyobb tőzsdei kibocsátásának, vagyis az Ant Group részvényeinek hosszú hónapok óta tervezett hongkongi bevezetését végül az állampárt megakadályozta. Ennek hátterében az áll, hogy a cégcsoport egykori, rocksztár-allűröktől sem mentes alapítója, Jack Ma állítólag túl hangosan fejezte ki nemtetszését az innovációs, és leginkább a tech szektor megregulázása ellen, aminek következtében a Kínai Kommunista Párt vezetése felfüggesztette az ország egyik legnagyobb fintech szolgáltatója tőzsdei kibocsátásának megkezdését.

Rendbejövőben a kínai gazdaság?

A mostani szinglik napjának történetéhez hozzátartozik, hogy az eseményt egyébként leginkább jegyző Alibaba és JD.com november 1-je és 3-a között már tartott egy nagyon hasonló akciósorozatot, amely tulajdonképpen a “dupla 11-esnek” volt a főpróbája.

Azt mindenesetre jól mutatja az esemény, hogy a kínai gazdaság kezd magához térni, hiszen a koronavírus-járvány legyőzése után a harmadik üzleti negyedévben az ország GDP-je mintegy 4,9% százalékkal gyarapodott az első negyedév majd hét százalékos csökkenése után.

Az e-kereskedelemben is ilyen visszapattanás figyelhető meg, hiszen számos területen hasonló arányban növekedtek az eladások. Az Alibaba információi szerint közel 250,000 márka vett részt, és mintegy 800 millió vásárlójuk volt a Singles’ Day-en.

Az esemény volumenét jól mutatja, hogy az Alibaba saját bevallása szerint az első 68 másodpercben összejött az 1 milliárd dolláros forgalom, amely egy óra után már 12 milliárdnál járt, a nap végére pedig elérte a 35,8 milliárd dollárt. Csak az arányok szemléltetése végett: a tavalyi Cyber Monday-en mintegy 9 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak az amerikai piacon.

Szintén említést érdemel a koronavírus-járvány hatására egyre nagyobb népszerűségnek örvendő érintkezésmentes csomagküldés terjedése. Az Alibaba számos csomagátvételi pont üzemeltetése mellett automata járműveket is bevetett a kiszállításban. Közel 150 kínai városban mintegy 20000 jármű kézbesítette a kiküldött csomagokat, amely a vásárlás volumenét tekintve minden egyes állampolgárnak fejenként legalább két csomagot jelentett a Szinglik Napján.

És persze továbbra is érvényben voltak a mostani körülmények között is a korábban bevezetett biztonsági szabályok. A JD.com például naponta fertőtlenítette a kiszállító autóit, és a logisztikai központjainak összes munkatársa maszkot kellett viseljen munkavégzés közben. A meglehetősen szigorú szabályozásnak azonban szinte minden kínai vállalat eleget tesz. Ennek köszönhetően az ország már ott tart, hogy az eredetileg innen indult vírus Kínába való visszajutását is sikerrel akadályozzák meg.

Az egészségügyi szabályok sem szeghetik azonban kedvét a legendásan óramű pontossággal dolgozó kínai logisztikai vállalatoknak, mivel a már említett JD.com például a leadott rendelések 93 százalékát 24 órán belül sikeresen teljesítette.