Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint 2021-ben mintegy 13 százalékkal növekedett az öreg kontinensen az e-kereskedelem által generált forgalom. Idén ugyan kisebb, ám még mindig kétszámjegyű bővülést várnak. Intő jel lehet azonban, hogy míg az eladott termékek összértéke jelentős növekedést mutatott, a vásárlók számában némi visszaesés tapasztalható.

Ez persze korántsem meglepő annak a fényében, hogy a bázisév 2020 volt, amelyben a nemzetállami kijárási korlátozások bevezetésének következtében a vásárlók számának óriási növekedése volt jellemző.

Az EuroCommerce és az Ecommerce News Europe magazin megbízásából készült elemzés jól mutatja, hogy mekkora fejlődésnek indult a szektor 2020-ban, amelyet mára már inkább a nyugalmi állapot és a lassuló növekedés stabilitása jellemez.

Az Amszterdami Egyetem Alkalmazott Tudományok Tanszékének üzleti kutatásokkal foglalkozó központja által készített kutatás 37 európai ország, köztük hazánk e-kereskedelmi adatainak elemzésével készült, és legfőbb megállapítása az, hogy 2022-ben valószínűleg továbbra is kétszámjegyű, bár lassuló növekedésre számíthat a szektor.

A 2021-es összforgalom az e-kereskedelemben és a vizsgált európai országokban mintegy 718 milliárd euró volt, amely idén várhatóan 797 milliárdra növekszik majd. Ez mintegy 11 százalékos további bővülést jelent, a tavalyi 13 százalékoshoz képest.

Bár alacsony a vásárlók számának csökkenése, mégis azt jelzi, hogy a globális infláció elszabadulása és az európai háborús helyzet miatt az emberek elkezdték visszafogni költéseiket. Míg 2020 során az európai internetezők mintegy 74 százaléka vásárolt elektronikusan, addig 2021-ben ez az arány 73 százalék volt. Nagy általánosságban azonban elmondható, hogy a pandémia előttihez képest nagyobb arányban használjuk az e-kereskedők szolgáltatásait, és az online kereskedelem elterjedtsége és elfogadottsága az észak-európai országokban a legnagyobb.

Az északi államok lakói közül az internetezők 86 százaléka vásárol online, amíg Nyugat-Európában ez az arány 84 százalék. A legtöbb internetes vásárló Hollandiában van, ahol a felhasználók 94 százaléka vásárolt az interneten 2021-ben, őket Norvégia és Dánia követi, ahol ugyanez a mutató 92 százalék.

Lassul az e-kereskedelem növekedése Európában

Bár a vásárlók számát tekintve az északi országok járnak az élen, a kereskedelem volumenében még mindig Nyugat-Európa vezet, hiszen a teljes forgalom 63 százaléka zajlik ezeken a piacokon, szemben a sereghajtó kelet-európai régióval, amely mindössze 2 százalékát adja a teljes forgalomnak. A jelentés Magyarországot nem ide, hanem a közép-európai régióba sorolja.

A hazai e-kereskedelem alakulásáról Madar Norbert, a GKID vezető elemzője nyilatkozik a jelentésben. Legfontosabb megállapításai, hogy amíg 2020-ban az online kiskereskedelmi forgalom 45%-os növekedést ért el, 2021-re a járványhelyzet enyhülése, az ellátási láncok akadozása és az áruhiány miatt a bővülés “csak” 34%-os volt, ami még mindig több mint kétszer annyi, mint a pandémiát megelőző években. A 6 és fél millió internetfelhasználó 78,4%-a, vagyis 5,1 millió ember vásárol online, ebből pedig 3,7 millióan rendszeresen. Az országon belül Budapest és Pest megye magasan kiemelkedik forgalomban: a vásárlások közel fele (46%-a) itt realizálódik. A leggyorsabban növekvő ágazat egyértelműen az FMCG volt ezekben az években.

Lassul az e-kereskedelem növekedése Európában

A határokon átívelő e-kereskedelem (Crossborder ecommerce) a teljes forgalom mintegy 40 százalékát teszi ki. Az európai e-kereskedelem legnépszerűbb termékei továbbra is a ruházati termékek és divatkiegészítők, valamint a cipők, amelyek a teljes forgalom 68 százalékát jelentik kontinensszerte.

A legtöbb vásárló továbbra is előnyben részesíti a hazai kereskedőket: a B2C vásárlások 84 százaléka még mindig nemzeti szinten zajlik, igaz, a teljes forgalom volumenében ez “csak” 60 százalékot jelent.

Bár továbbra is meglehetősen kiszámíthatatlanul alakul a háborús helyzet Ukrajnában, az már most világosan látszik, hogy az orosz agresszió komoly nyomot hagy majd a szektoron. Az Ecommerce Europe számára nyilatkozó iparági szakemberek a kutatást megismerve biztosak abban, hogy a felhasználók vásárlóereje lényegesen csökkeni fog a közeljövőben. Luca Cassetti, az Ecommerce Europe főtitkára szerint “A fogyasztói bizalom megrendülése mögött a bizonytalan jövőtől való félelem és az energiaárak elszabadulása, illetve az egyre nyilvánvalóbb inflációs nyomás áll.”

Az elemzők egyetértenek abban, hogy komoly kihívások előtt áll az egész szektor, és a digitalizációs fejlesztésekbe kezdő vállalatoknak meg kell duplázniuk beruházásaikat az előttünk álló évtizedben, az online piacon való gyökeret eresztéshez. Christel Delberghe, az EuroCommerce főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a legnagyobb kihívás előtt a kis-és középvállalkozások állnak, amelyek számára a digitalizáció egyenesen a túléléshez szükséges.

A kutatás eredményeinek részletes adatai itt érhetők el.