Több mint negyvenmilliárd dollárt veszített értékéből az Alibaba, amely a januárban kitört koronavírus-járvány okozta globális bizonytalanság mellett komoly károkat könyvelhetett el a Donald Trump által Kína ellen indított gazdasági háború miatt is.

A Bloomberg jelentése szerint az Alibaba Group Holding negatív irányba módosította idei előrejelzéseit. A lassuló növekedés az egész kínai gazdaságra jellemző lesz majd. Bár Kína piacvezető e-kereskedőjének még márciusban is 22 százalékkal sikerült növelnie a bevételeit, de a korábbi 35 százalékra taksált éves növekedést aligha sikerül majd elérniük.

Ugyan az áprilisi számok is mutatnak némi növekedést, és úgy tűnik, hogy kezd helyreállni a bevétel, a kínai fogyasztók meglehetősen óvatosan nyitják meg pénztárcájukat újra, és komoly tartalékolásba kezdtek. Ez persze nemcsak az Alibabára, hanem minden e-kereskedelmi cégre igaz a világ második legnagyobb gazdaságában. A korábbi évek két számjegyű növekedési rátája helyett idén az első, korlátozásokkal sújtott pénzügyi negyedévben mindössze 5,9 százalékos növekedésről számolt be a kínai kormány.

Az amerikai-kínai kereskedelmi háború újabb szakaszának kezdetét jelzi, hogy az Alibaba vezetői aggodalmukat fejezték ki az amerikai szenátus által májusban elfogadott törvényjavaslattal kapcsolatban. Ez még szigorúbb számviteli ellenőrzést ír elő az USA-ban jelen lévő kínai vállalatok számára, amelynek megszegése esetén ki is zárhatják azokat az amerikai piacról.

Az Alibaba pénzügyi vezetője, Maggie Wu szerint cégük mindenben megfelel a jelenlegi szabályoknak, és továbbra is arra törekszik, hogy megfeleljen az amerikai elvárásoknak. Ennek ellenére nincs jó hatással a cég piaci helyzetére a mindkét fél részéről ismét kiújuló bizalmatlan légkör.

A fő kihívást a cég számára azonban mégiscsak a növekedési pályára való visszaállás jelenti. Az Alibaba számára is kulcsfontosságú kínai marketingpiacon csupán három százalékkal tudták növelni bevételeiket. Az online szolgáltatásokban és közösségi médiában érdekelt leányvállalatuk, a Tmall óriási küzdelmet folytat a piacvezető helyért a játékipar kínai óriásával, a Tencent Holdinggal. A tét pedig nem kicsi, hiszen itt már nem pusztán e-kereskedelemről van szó, hanem tulajdonképpen az egész kínai online szolgáltatási szektorról, a fizetési platformoktól kezdve egészen a felhőszolgáltatásokig.

A növekedési ráta fenntartását a járvány okozta károk mellett nehezíti az a tény is, hogy a cég túl nagyra növekedett. Az Alibaba Holdingtól puszta méreteinél fogva is egyre nagyobb erőfeszítéseket követel, hogy tartani tudják a két számjegyű növekedést. Ebből a szempontból a legfontosabb a cég számára a néhány éve beindított felhőszolgáltatási üzletág, amely a gyengélkedő kereskedelmi és marketingüzletággal szemben az első negyedévben 58 százalékos bevételnövekedést ért el.

Ennek ellenére a kínai elemzők bizakodóak: az áprilisi kereskedelmi adatok jelentősen kedvezőbben alakultak, és a fogyasztási adatok, valamint a vásárlói bizalom egy-két hónapon belül visszakapaszkodhat a vírus kitörése előtti szintre.

Ez alól egyetlen kivételt a luxuscikkek piaca jelent: az ázsiai országban hagyományosan erős termékek piacának még előreláthatóan jónéhány hónapra lesz szüksége, hogy ismét a válság előtti szintre térjen vissza.