Azok az észak-amerikai székhelyű e-kereskedelmi vállalkozások, amelyek még nem terjesztették ki tevékenységüket Európára, jó üzleti lehetőségekről maradnak le. Ugyanakkor az ottani cégek nehezen igazodnak el az európai piacon, így érdemes helyi partnereket keresniük. Ez az európai online kereskedőknek is jó üzleti lehetőséget kínálhat.

Az európai kiskereskedelmi piac értéke 631 milliárd dollár, és ez az összeg növekszik. Az Európai Unióban és azon kívül több mint 540 millió többnyire jómódú fogyasztóra számíthatnak a boltosok. Ezért nem meglepő, hogy észak-amerikai márkák ezrei döntöttek az európai piac „meghódítása” mellett – írta elemzésében az E-Commerce Times e-kereskedelmi szakportál.

Ahhoz, hogy egy észak-amerikai vállalat elindíthassa európai tevékenységét, némi kutatásra van szükség. Fel kell deríteni az Európai Unió tagországai és az unión kívüli európai országok adó- és értékesítési szabályait. Újdonság lehet egy amerikai vállalkozásnak, hogy például nem minden európai ország használja az eurót, nem beszélve a nemzetenként eltérő törvényi, köztük adószabályokról.

Az alapvető információk számos internetes forrásból elérhetők. Ezek közé tartoznak a szállítmányozási vállalatok és az e-kereskedelmi platformok tájékoztató adatai. Fontos alapfeltétel, hogy az észak-amerikai székhelyű eladóknak regisztráltatniuk kell magukat az adóhatóságoknál, ahova be kell fizetniük az áfát. A forgalmi adók nem igazán megszokottak az Egyesült Államokban. Ehhez igénybe vehetnek egy a tudnivalókat PDF formátumban összegző kézikönyvet (Tax and Duty Manual).

Az európai e-kereskedelem sokszínűbb, mint az amerikai

Jordi Vermeer, a ChannelEngine globális e-kereskedelmi platform alelnöke szerint az amerikai székhelyű e-kereskedők európai terjeszkedése sok kérdést vet fel.

„Európa bonyolult, fejlett piactérhálózattal rendelkezik. A különböző országok eltérő értékesítési csatornákat kínálnak. A választék nagyon széles. Ennek az egyik amerikai szemmel meglepő következménye, hogy néhány országban nem az Amazon a vezető online kereskedelmi platform”

– mondta Vermeer az E-Commerce Timesnak.
Az európai értékesítés megkezdésének egyik módja az, hogy a kereskedő frissíti kiskereskedelmi webhelyét, lehetővé téve, hogy az európai ügyfelek közvetlenül tőle rendeljenek termékeket. Ez lehet az első lépés. Ez meglehetősen macerás, mert be kell tartania a különböző uniós és nemzeti előírásokat.

További nem önmagától megoldódó dolog a termék- és vásárlási információk lefordítása a különböző európai nyelvekre. Szakértők szerint nem szabad megfeledkezni az árucikkek mellett olvasható értékelések lefordításáról sem.

Aprólékosan ki kell dolgozni az üzletmenet részleteit

Ennek praktikus módja a Google- vagy más fordítóprogram linkjének beillesztése. Oda kell figyelni arra is, hogy az amerikai weboldal megfelelő fizetési lehetőségeket kínáljon európai fogyasztóknak. A kiskereskedőnek meg kell győződnie arról is, hogy megbízható információkkal rendelkezik-e a szállítás körülményeiről. Gondoskodni kell az elégedetlen vásárlók panaszainak kezeléséről a nyelvi korlátok és a nagy távolság ellenére.

Ez az a pont, ahol sok online kereskedő rájön, hogy jobban jár, ha más utat választ az európai piacra lépéshez. Ezeknek a feladatoknak a megoldását ugyanis számos cég csomagban kínálja. Ilyenek például az Etsy, az Amazon Global, az Argos, a Shopify és az eBay. A további lehetőségek közé tartozik az olyan e-kereskedelmi platformok igénybevétele, mint a PrestaShop, a Woo Commerce és az OpenCart.

Az európai piaci értékesítés tervezésének egyik első lépése annak kitalálása, hogy hol és mit érdemes értékesíteni. Eközben, ahogy az előbbiekből kiderült, választ kell adni arra a kérdésre, miként felelhet meg az amerikai cég a helyi adó- és egyéb szabályozási követelményeknek, hogyan szállítsa áruit a megrendelőknek, azaz hogyan teljesítse a megrendeléseket.

Érdemes helyismerettel rendelkező helyi cégekkel társulni

A ChannelEngine észak-amerikai ügyfeleinek 35-40 százaléka értékesít aktívan Európában vagy tervez ilyen terjeszkedést. A vállalat segít a márkáknak abban, hogy a meglévő platformokra, piacterekre támaszkodva növeljék bevételeiket – magyarázta Vermeer.

Az említett alapinformációkon túl az online boltok európai fogyasztóiról jó tudni, hogy életkoruk jellemzően 16 és 74 közt van. Az Európai Bizottság adatai szerint ennek a korosztálynak több mint 75 százaléka vásárol az interneten.

Fontos tudnivaló az amerikai vállalatoknak, hogy Európában elkerülhetetlen a többcsatornás értékesítés. Az Egyesült Államokban elég lehet csak az Amazonon jelen lenni, ám Európában ez nem megy. Számos nagyszerű vertikális-speciális, hiánypótló vagy helyben kiemelkedően népszerű értékesítési csatornával kell számolnia annak, aki „átruccan” az öreg kontinensre. Az eladóknak jelen kell lenniük ezeken, hogy sikeresek legyenek Európában.

Az a vállalkozás, amely helyi partnereket vesz igénybe a stratégiája kidolgozásához és megvalósításához, felgyorsíthatja európai értékesítése növekedését. Ők ismerik a piacot, segítenek a tartalom „honosításában”.

Szállítási megoldások e-kereskedőknek!
Webshopod van? Csomagküldő partnereink ajánlatai közül megtaláljuk számodra a legoptimálisabb megoldást több mint 200 országba. Kézbesítsd a Pactic-el külföldi megrendeléseidet akár 30% kedvezménnyel egy nap alatt!