Közel 40 millió eurós büntetést szabott ki az Európa Tanács a ruházati cikkek kereskedelmével foglalkozó Guess-re miután megsértette az áruk-és szolgáltatások szabad áramlásáról rendelkező EU-s alapelvet. A 39,821,000 eurós büntetést többek között azért kapta az amerikai cég, mert korlátozta a termékek bizonyos országokba történő értékesítését. A földrajzi alapú korlátozások márpedig ellentétesek az EU verseny szabályaival.
A még tavaly december közepén kiszabott büntetést a cég 2014. január elseje és 2017. októberének vége között elkövetett jogsértések miatt kapta, melyek közül a legsúlyosabbnak azt tartotta a Margrethe Vestager biztos vezette viszgálóbizottság, hogy az EU egyes tagországainak lakóit megakadályozták abban, hogy az árukat megrendelhessék más tagországokban fenntartott egységeikből, illetve láthassák azok árait.
Ez is érdekelhet
Nincsenek kapcsolódó cikkek.
Különösen a Közép-és Kelet Európai tagországokat érintette súlyosan ez a gyakorlat, mint azt a vizsgálat során az EU szakemberei megállapították. Térségünkben ezzel a cég mesterségesen magasan tartotta több termék árát is, melyeket a nyugati tagállamokban jóval kedvezőbb áron kínált vevőinek. Az EU vizsgálat még 2017 júniusában kezdődött, és bár a cég mindenben együttműködött a hatóságokkal, majd másfél évig tartott, amíg ezt a végső, különösen magas bírságot eredményező döntést meghozták.
Mint azt a vizsgálat többször is kiemeli, amennyiben a hivatalos viszonteladók több tagállamban is árulják ugyanazokat a termékeket, azokat minden ország polgárai számára korlátozás nélkül és ugyanazon feltételek mellett kell értékesíteniük, nem oszthatják fel az EU egységes piacát, ahogy a Guess tette.
A cég Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában és hazánkban is az átlagos nyugat-európai piacon megszabott árnál 5-10 százalékkal drágábban kínálta portékáit online.
Az Európa Tanács egyébként a hasonló, versenyszabályozásban ütköző esetek jelentésére, még egy anonim bejelentő oldalt is fenntart. A külön, hasonló jellegű bejelentésekhez tervezett, két oldalú, titkosított kommunikációt lehetővé tevő üzenetküldő szolgáltatást, az alábbi oldalon bárki elérheti és amennyiben ilyet tapasztalna, jelentheti a hatóságok felé.
Jóbi Attila
kosárérték hírlevél
Fontos, használható, eladást növelő tippek, trükkök, infók, tanulmányok, arcok.
Iratkozz fel most!
