A tudatosabb vásárlás egyre inkább előtérbe kerül a kibontakozó gazdasági válság miatt. A Numerator adatai szerint a vevők egyrészt jobban spórolnak, másrészt egyharmaduk igyekszik várni a kiszemelt árucikk megvásárlásával az akciós napig.

Világszerte több mint 300 millió, azaz percenként 100 ezer terméket vásároltak a prémium előfizetők az idei Prime Day keretében, jelentette be az Amazon. Ez jóval több, mint bármelyik korábbi hasonló alkalom esetében. Ennek ellenére az online kiskereskedelmi óriás mégsem hozta nyilvánosságra a kétnapos vásárlási akció árbevételét – írja a Retail Dive.

A vásárlási szokások elemzésére specializálódott Numerator piackutató cég adatai alapján a fogyasztók ezúttal az alapvető dolgok beszerzése mellett az olcsóbb termékeket keresték elsősorban. Jól mutatja ezt, hogy az összes vásárlás csupán 5 százaléka haladta meg a 100 dollárt, míg a vásárlások 58 százaléka 20 dollár alatt maradt.

A fogyasztók vásárlóerejét mérő Adobe Digital Economy Index adatai alapján az Amazon Prime Day a korábbi évekhez hasonlóan a többi e-kereskedő forgalmát is húzta magával. Az online költések a 48 órás vásárlási maraton alatt hajszál híján elérték a 12 milliárd dollárt: július 12-én, kedden 6 milliárd, egy nappal később pedig 5,9 milliárd dollárt költöttek az amerikaiak az interneten. Ez összességében 8,5 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.

Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS) adatai szerint ugyanakkor az online költések megugrása egyáltalán nem volt olyan kiemelkedő, mint amilyennek elsőre tűnik. Ennek hátterében az infláció állhat, ami a kormányhivatal mérései szerint júniusban elérte a 9,1 százalékot az Egyesült Államokban.

Az infláció azonban nemcsak a látszólag száguldó statisztikai adatokat helyezte más megvilágításba, hanem jelentősen befolyásolta a vásárlók szokásait is. A Numerator mérése alapján a fogyasztók valamivel több mint harmada várt egy kiszemelt árucikk megvásárlásával az akciónapig, 28 százalékuk pedig inkább nem költött szükségtelenül.

A GlobalData adatelemzése alapján a kétnapos akció során a háztartáshoz nélkülözhetetlen termékek voltak a legkelendőbbek, az ilyenkor gyakori impulzusvásárlásokkal szemben. Mindez azt sugallja, hogy az emberek a vásárlásnál jelenleg sokkal inkább figyelembe veszik a szükségleteiket a vágyaikkal szemben. Az adatelemző cég szerint ez a tendencia a nem létfontosságú árucikkek iránti kereslet további csökkenését vetítheti előre a következő időszakban.

A BDO pénzügyi tanácsadó ugyancsak a fogyasztói tudatosságra hívta fel a figyelmet. Méréseik alapján az emberek ezúttal a háztartási cikkek mellett csak a valóban lényeges termékekre költöttek. Ilyen volt például az iskolakezdéshez szükséges eszközök beszerzése, de sokan már most elkezdték a karácsonyi ajándéknak szánt akciós termékek megvásárlását is.

Egyelőre folynak a találgatások arról, hogy az Amazon tervez-e idén még egy Prime Day-t, amire korábban nem volt példa. Valószínűbbnek tűnik azonban a szakértők szerint, hogy a november végi Black Friday során lesznek olyan ajánlatok, melyeket csak a prémium előfizetők vehetnek igénybe.

A fogyasztói szokásokat vizsgáló Attest szerint ugyanakkor logikusnak tűnne egy év végi ráadás. Emellett szól, hogy a következő fél évben az emberek az online költések visszafogását tervezik, így egy második Prime Day az eladások maximalizálását szolgálná.