Az Újrahasznosítási Világnap alkalmából mi is írtunk arról, hogy az utóbbi években megugrott a használtcikkpiac forgalma Európában. Ez a tendencia csak erősödik, és elemzők arra jutottak, hogy a recommerce a következő időszak egyik vezető kiskereskedelmi trendje lesz, 2027-re pedig eléri a 350 milliárd dolláros forgalmat.
A kiskereskedelem folyamatosan alakul a fogyasztói preferenciák, a gazdasági feltételek, a társadalmi trendek és a feltörekvő technológiák szerint. A mostani, nehezített körülmények között, amikor a klímakatasztrófa, a háború és a gazdasági válság határozza meg a gazdaság mindennapjait, ésszerű válasznak tűnik a túlfogyasztás helyett a környezettudatosabb, fenntarthatóbb, és nem utolsó sorban költséghatékonyabb megoldások hangsúlyozása. A kereskedők pedig nem akarnak lemaradni erről a vonatról.
Öko vagy ciki a turkáló?
A KSH rendszeres kiskereskedelmi jelentései szerint az általános kiskereskedelmi forgalom itthon csökkenő tendenciát mutat, de ezen belül a használtcikkek keresletében nálunk is növekedés tapasztalható.
Általánosságban elmondható, hogy a vásárlók az értékeket keresik, ezért a tartós használati cikkek piacán leginkább a magasabb árkategóriájú termékek maradnak bent a körforgásban, vagyis például az autók, elektronikai cikkek, sportszerek.
Az igazi jolly joker azonban a használt ruhák piaca, és itt nem csupán a már régóta jelen lévő turkálókra gondolunk. A trendeknek köszönhetően a “használt ruha” helyett manapság ezeket is a sokkal divatosabb és pozitívabb “vinted” és “retro” jelzőkkel illetik. Az utóbbi pár évben a fast fashionre érkezett, alulról szerveződő válaszként egyre több társadalmi kezdeményezés indult. Az emberek ruhákat cserélnek, garázsvásárokra járnak, közösségimédia-felületeken csoportokat alapítanak, ahol csere- vagy felajánlás alapon találnak új gazdára a megunt ruhák. Vannak olyan tervezők is, akik már meglévő ruhadarabokat használnak fel upcycled kollekcióik létrehozásához. Egyfajta szemléletváltás van tehát kialakulóban a használt ruhákkal kapcsolatban.
Engedve a vásárlói nyomásnak, és felülve a trendre, sok fast fashion terméket forgalmazó üzlet is bevezette a maga Preloved/Reloved márkáját, és dobta piacra biopamut kollekcióját. A Zara nemrég jelentette be, hogy 2023-ban a többi európai piacára is kiterjeszti az Egyesült Királyságban már működő Zara PreOwned szolgáltatását. Az erre szolgáló platformra maguk a vásárlók tölthetik fel a már feleslegessé vált, Zara márkájú ruhadarabjaikat, és böngészhetnek a mások által eladásra kínált, szintén Zara kollekciókból is. Hasonló elven működik a Decathlon használt cikkek börzéjére szolgáló platformja, a Recathlon is, amely jelenleg csak fizikai boltokban érhető el.
Nálunk még nem jelent meg a fast fashion üzletek hasonló szolgáltatása, de a használtruha-piac az utóbbi években soha nem látott erősödést mutat, melynek okait a társadalmi szemléletváltás mellett a nehezített gazdasági körülmények is magyarázzák: az emberek kevesebbet költenek ruhákra, új helyett pedig inkább a használtat választják sok esetben. Az biztos, hogy ezen trendek mentén olyan kreatív vállalkozások születnek, amelyek példát mutathatnak más, hasonló területen tevékenykedő cégek számára, és kreatív energiájukkal a vásárlóközönséget is edukálni tudják a fenntartható divat irányába. Az ő tevékenységükön keresztül fogyaszthatóvá, sőt egyenesen trendivé válhat az ökotudatos divat. Megkértük az iparág két hazai képviselőjét, hogy meséljenek nekünk erről.
Ourabura – a személyes történetek inspirálta, interaktív ruhamárka
Burány Vera nevét már ismerhetik azok, akik érdeklődnek a fenntarható divat iránt, és keresgélnek ilyen témában az interneten. Vera a MOME divat- és textilszervezés MA képzésén szerzett diplomát 2019-ben, itt vált számára fontos szemponttá a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás is. 2023-ban debütált saját ruhamárkájával, mely az Ourabura nevet kapta.
Honnan ered, mit jelent az elnevezés: Ourabura?
Az uroborosz mitológiai szimbólum, a farkába harapó kígyó adta a névötletet, illetve egyfajta szójáték is a nevemmel. A farkába harapó kígyó a folyamatos körforgást és megújulást jelképezi, ami összecseng azzal, ahogyan én a ruhákról gondolkozom. A márka célja hogy a vásárló saját ruhatárán keresztül, tervezői eszközökkel tartsa körforgásban a ruhákat.
Hogyan készül egy-egy kollekció? Milyen anyagokat használsz hozzá, és hogyan inspirálódsz?
Deadstock alapanyagnak hívják a gyártásból kivont, fel nem használt méterárut – én vagy ilyet, vagy használt ruhákat szerzek be hazai márkáktól, gyártó cégektől, secondhand üzletekből és magánszemélyektől. Általában 1-2 hónap alatt születik meg a végleges kollekció. Az inspirációt a saját életemből, a családi emlékekből, személyes történetekből és magukból a ruhadarabokból szerzem, amiket szétbontok és amikkel kísérletezem.
Szerinted a hazai körülmények között mennyire nehéz átadni a fenntarthatóság szemléletét? Vevők rá az emberek?
Szerintem mindenhol érdemes ezzel foglalkozni, ahol szükség van a társadalom edukációjára. Minket alapvetően azok találnak meg, akiket érdekel a fenntarthatóság, és nyitottan állnak a témához.
Ezért szervezel saját workshopokat is? Ha jól tudom, a Pinkponilonál is besegítesz hasonló módon.
Igen, vannak textilfestő és upcycling workshopjaink, amik jelenleg ingyenesek a látogatók számára. Ezek célja hogy a vásárlókkal interaktív kapcsolatot tudjunk kialakítani, és az általunk használt módszereken keresztül adjunk nekik olyan tudást, amit később sokféleképpen tudnak hasznosítani. A Pinkponilo tervezőjeként a workhop tematikák megtervezése, kidolgozása és a workshopok vezetése mellett a megrendelőknek a koncepciófejlesztéstől a mintadarabig sokféleképpen segítettem. Jelenleg inkább csendestársként és projektalapon kapcsolódok be 1-1 Pinkponilo-s eseménybe.
Angol nyelvű a shop, vagyis exportra szánod a termékeket? Ha igen, akkor tervezel majd “magyarosítani” is?
Az angol nyelvű kommunikáció azért van, mert nemzetközi szinten gondolkodom a kezdetektől, és nem a magyar vásárlókra fókuszálok kizárólagosan. Az insta profilunkon a budapesti eseményekről magyarul kommunikálunk, ezt leszámítva viszont alapvetően angol nyelven tervezünk a jövőben is. A honlap többnyelvűvé tétele viszont tervben van.
Interaktív márkaként aposztrofálod az Ourabura kollekciót? Mitől lesz az?
A kollekció egy része elérhető egyéni megrendelésekre is, sőt, ezekre 30% kedvezményt adunk, ezzel is ösztönözve az embereket, hogy gondolják újra saját ruhatárukat. Eddig a vásárlóink mind ezt választották. Ez úgy működik, hogy a webshopban kiválasztják a konkrét terméket, amit szeretnének megrendelni, és ebbe építjük be az ő saját ruháikat. Természetesen a folyamat előtt és közben konzultálunk, de alapvetően fix fazonok közül választhatnak. Így a folyamat irányított, és könnyen átlátható mind a vásárlói, mind a gyártási oldalról.
Vera az Ourabura kollekcióval egy olyan fenntartható márkát szeretett volna létrehozni, amelyet személyes történetek inspiráltak. Hitvallása szerint azért fontos, hogy kötődjünk a ruháinkhoz, mert így juthatunk el arra a pontra, hogy kevesebb újat vásárolunk, a régi darabokat pedig jobban megbecsüljük. Ezzel érhető el hosszú távon, hogy az oly gyakran szidott divatipar kénytelen legyen visszavenni a túltermelésből, hiszen nem lesz megfelelő kereslet.“Én azt a pontot keresem, és ott avatkozom be, ahol már felmerül, hogy ezekkel a régóta nem hordott, de őrizgetett ruhákkal érdemes lenne valamit kezdeni. Ez az a pont, amikor új életet kaphatnak egy másik formában, a reloved termékek egyikében. Így újra használhatják, és a történetek, emlékek tovább élnek egy praktikusabb, egyedibb formában.” – tette hozzá Vera
Pinkponilo – közösségi varroda és kreatív műhely
Közösségi varrodaként indultak 7 évvel ezelőtt, és egy olyan helyet álmodtak meg, ahol az emberek, mindenféle tematika mentén, a fenntarthatóságra fókuszálva tudnak varrást tanulni, és így közelebb kerülhetnek a ruhákhoz és a divathoz. Az évek során azonban kreatív stúdióvá alakultak, és tudatosan így fejlesztették, bővítették tovább a szolgáltatásaikat. Működésük egyik alappillére az edukációs vonal, mégpedig a fenntarthatóságra fókuszálva. Más jellegű együttműködéseikkel pedig társadalmi és környezetvédelmi problémákra hívják fel a figyelmet. Kudron Annával, a Pinkponilo egyik alapítójával beszélgettünk.
Mikor indultatok, és mik a tapasztalataitok az indulás óta?
2017 májusában nyitottuk meg műhelyünket – viszonylag jókor, az első hullámban ragadtuk meg a témát. Ekkor még nem nagyon érdekelte ez az embereket, nem ismerték a fenntarthatósággal kapcsolatos kifejezéseket, nagyon-nagyon sok piaci rés volt benne. Elszórva voltak az információk, a média és a divatpiac nem volt még ennyire telített ezekkel a fogalmakkal.
Jól értem, hogy kezdő, tehetséges vállalkozókat is támogattok az indulásban a fenntarthatósággal kapcsolatos tapasztalataitok és tudásotok segítségével? Miből áll pontosan ez a támogatás? A vállalkozások fenntarható működésére is hangsúlyt fektettek?
Ez a terület egyre inkább specializálódik. Mi nem a fenntartható működésben tudunk segíteni a vállalkozásoknak, hanem olyan módon, hogy ha jelentkezik nálunk egy cég, vagy egy intézmény, aki erre a témára fókuszáló workshopot, előadást vagy programot szeretne, akkor mi ezt megszervezzük. Most például jellemzően múzeumokkal működünk együtt. De olyan is van, hogy egy, már működő, vagy éppen induló tervező vállalkozás keres segítséget. Itt az anyaghasználatban, és a tervezésben tudunk tanácsot adni, hogy hogyan legyen kevesebb hulladék a szabásmintában, hogy kommunikálja a fenntarthatóságát, vagy hogyan válasszon releváns partnereket.
Külföldi megrendelőitek is vannak? Ha nem, akkor terveztek külső piacok felé nyitni?
A honlapunk alapvetően magyar nyelvű, viszont a posztjainkat igyekszünk két nyelven kommunikálni. Azt látom, hogy Európában úgy oldják meg a hasonló vállalkozások, hogy csak angolul kommunikálnak, de azért ha a magyar közönséget nézzük, ezt nem tehetjük meg. Mi egyébként is leginkább a magyar piacon vagyunk jelen, de nem feltétlenül a weboldalunkkal és a közösségimédia-felületeinkkel, hanem szakmai konferenciákon, textilvásárokon, illetve egyéb szakipari platformokon. Éppen ezért a LinkedInt kezdjük fejleszteni, és nem a TikTokot, mivel a szakmai kapcsolatokat szeretnénk jobban kibővíteni.
Apropó TikTok, LinkedIn. Milyen marketingeszközeitek vannak még ezeken kívül, hogyan népszerűsítitek a pinkponilovat?
Hirdetni csak a Meta felületeken hirdetünk, más platformokra nincsen elkülönített büdzsénk. Amire viszont külön költünk, az a folyamatos, kreatív tartalomgyártás: werkfilmek, interjúk a partnerekkel, cikkek, rengeteg saját tartalom. Számunkra ezek működnek, a szolgáltatás-eladás fókuszú, “sales-ízű” kommunikáció nem igazán. Emellett a fenntartható életmód minél szélesebb társadalmi körökhöz való eljuttatása az, amiben mi hiszünk, és ebben nagyon erősen jelen van a barátságos, ámde edukáló hangvétel. Ebben a témában nagyon sok saját tartalmat gyártunk, tehát mi inkább erre költünk.
Hogy látjátok, hazánkban mennyire lehet “eladni” a fenntartható divatot? Ha nem egyszerűen turkálókban gondolkozunk, van igény olyan kisebb, kreatív vállalkozásokra, akik akár saját kollekciókkal , kicsit formabontóbb módon közelítik meg ezt a kérdést? Mostanában jelent meg egy cikkünk a greenwashingról a magazinban. Ez éppen azt taglalja, hogy sokan még mindig azért választják a fast fashion üzletek választékát (még akkor is, ha esetükben bőven fennáll a greenwashing “gyanúja”), mert az idő-pénz-energia vonalon a vásárlóknak ma állandó deficitjük van. Kevesen veszik a fáradságot, hogy alternatív megoldásokat keressenek. Te hogy látod, lehet ezen változtatni? Hogyan, milyen eszközökkel lehetne elérni, hogy az emberek kevésbé válasszák a fast fashion instant megoldásait, szemben a second hand piac választékával?
Mi kezdettől fogva próbáljuk arra felhívni a figyelmet, hogy a folyamatos “új” gyártása nem biztos, hogy az ideális jövőbe vezető utunk. Az biztos, hogy egy kommunikációs trend már kialakult a fenntartható divatról, és most itt direkt ezt a kifejezést használom, mert a fogalmak, és az erről való minimális edukáció és tudás, és egyáltalán, hogy a hétköznapi beszélgetésekben ez a téma megjelenjen, az sokat változott az elmúlt 4-5-10 évben Magyarországon is. De ez még nem fordítható le gazdasági értelemben a márkák és szegmensek változására. Ahogy én tudom, az adatok alapján a fast fashion eladások továbbra is magasan viszik a piac nagy részét. Ez most még kiegészül a Primarkkal, ami szintén ad egy lökést neki. Magyarországon ráadásul még egy kissé negatív konnotációja is van a használt ruhának: gyakran a szegénységgel hozzák összefüggésbe, sokakban felmerül, hogy nem tiszta, nem higiénikus ezeket viselni, stb. Tehát nem feltétlenül pozitív az üzenet, de ez azért változni látszik. Ehhez még hozzájön a többi kis lépés is, pl. a hagyományos varrodai és szabósági szolgáltatások egyre gyakoribb igénybevétele – tehát van remény egy szemléletváltásra.
Mik a terveitek a jövőre nézve? Hová szeretnétek eljutni a pinkponiloval?
Most átmeneti időszakban vagyunk: nagyon sok mindent redukáltunk az előző évek tevékenységeiből. Úgy érezzük, már nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne sok embernek és minél szélesebb körben kommunikáljunk a fenntarthatóságról. Ezért inkább céges partnerekkel próbálunk együttműködni, egy-egy jobban megtervezett eseményen dolgozni. Ha megrendelésekről van szó, akkor már csak olyanokkal dolgozunk együtt, akik minden szempontból a fenntarthatóságra fókuszálnak: ahol minden ilyen tudást be tudunk építeni, legyen szó akár anyaghasználatról, akár a felkészülési folyamatokról. És ahogy erre jól ráéreztél az egyik kérdéseddel, a másik tervünk a regionális és az európai szárnybontogatás. Azt látjuk, hogy a szolgáltatások esetén vannak olyan területek, amik a szomszéd országokban nagyon jól működnek, itthon pedig nem annyira. Nekünk is szükségünk van a professzionális működésre, és arra, hogy legyenek regionális partnereink, így a mi működésünk is stabilabb lesz, és kreatívabb, innovatívabb dolgokat tudunk megengedni magunknak. Ez azért is fontos számunkra, mert mi a társadalom nagyon széles körével is dolgozunk, akiknek nem luxus, magas árkategóriás termékként áruljuk a szolgáltatásainkat. Ezért igyekszünk úgy együtt dolgozni a partnerekkel, hogy ne az egyéneknek, a résztvevőknek kelljen ezért fizetnie, hanem a partnerrel közösen úgy szervezzük a workshopokat és előadásokat, hogy a financiális részét inkább ők vállalják. Tehát minél szélesebb körben, teljes körű, fenntartható szolgáltatásokat szeretnénk fejleszteni, ez az idei év vállalása.
Mindezek mellett van energiátok arra, hogy jótékonysági rendezvényeken is dolgozzatok és vegyetek részt. Mesélnél kicsit ezekről a társadalmi projektekről?
Mi azért egy vállalkozás vagyunk, tehát abszolút piaci alapokon árazunk, amit ki kell fizetniük a megrendelőknek vagy a résztvevőknek. De igen, ezek mellett mindig csinálunk olyan eseményeket, programokat, amik ingyenesen elérhetőek, vagy direktben próbáljuk vinni olyanoknak a tudást, akikben még az igény sem merülne fel erre. Elmaradottabb régiókban gyermekeknek, időseknek szervezünk workshopokat, amelyhez vannak nonprofit partnereink. Ha ezeken az alkalmakon csak 1-2 gyerek picit tovább jut, és elgondolkodik azon, hogy ezt a szakmát választja majd, már emiatt is megéri. Ez a társadalomérzékenyítés fontos része a működésünknek. 1-1,5 évig dolgoztunk együtt az Adománytaxival is, ők használt ruhákat adományoznak, eseményeket szerveznek, és vannak vidéki, civil partnereik, akik ismerik a helyi közösségeket. Nemrégiben például Bátonyterenyén voltunk egy ilyen program keretében, és 15-20 gyermekkel terveztünk, varrtunk együtt. Hatalmas élmény volt! Nagyon sok nosztalgikus történetet is hallunk ilyenkor, például a varrással kapcsolatban. Ez az adománytaxis projekt is úgy indult, hogy beszélgettünk velük és mondtuk, hogy annyi varrógép hever parlagon, kezdeni kellene velük valamit. Ennek eredményeképpen elkezdtük gyűjteni ezeket a gépeket, és az ottani művházban kialakult egy kis varrószekció. Sokan jönnek hozzánk azzal is, hogy ők szeretnének varrni, de félnek, stresszelnek, egy-egy lépésnél elakadnak, szégyellik magukat, hogy 30 éve nem foglalkoznak vele, stb. – úgyhogy rengeteg tudás, élmény és lehetőség van még ebben.
Erről én is tudnék mesélni: nagymamám gyerekkoromban mindig szeretett volna megtanítani varrni, de akkoriban engem sem mozgatott meg. Most, felnőttként kezdett el érdekelni jobban ez a terület, kiegészítve a fenntarthatósággal. Nálatok hogy van ez, honnan szerzitek a friss tudásanyagot, hogyan képezitek magatokat? A fenntarthatóság egy nagyon gyorsan változó terület.
Igen, ez egy folyamatos, állandó munka. A legtöbben a MOME-n végeztünk, vagy művészeti menedzserként vagy divattervezőként, és többen csináltunk nőiszabó-képzést is, Ami látszik, hogy a folyamatos varrási munka, tervezés, szériázás, szabásminta-készítés fejleszti leginkább a gyakorlati tudásunkat, bár rengeteg könyvünk is van különböző varrási technikákról. Emellett igen, van még a fenntarthatósági vonal, ami nem annyira integrált része a női szabó képzésnek, vagy a tervezésnek. Ezt teljesen külön a szakmai programokról, más szakemberek meginterjúvolásából, illetve folyamatos olvasással fejlesztjük. Rengeteg európai rendezvényre látogatunk el, innen is hozzuk a tudást, és szerencsére itthon is vannak szakemberek, akiket egyszerűen fel lehet hívni, kérdezni tőlük és beszélgetni velük, szóval egy folyamatos diskurzus.
Visszatérve kicsit az társadalmi edukációra: hol, milyen eseményeken lehet veletek találkozni a közeljövőben?
Májustól ismét vannak saját workshopjaink, például a Múzeumok Éjszakáján, a Budapest Galériában is lesz egy. Ami pedig még érdekes lehet nyárra, és mindenkit nagyon nagy szeretettel várunk, az a két fesztiválos jelenlétünk: a Bánkitó feszten önismereti és önreflexiós workshopon varrással és más kézi technikkákkal készítünk dolgokat, és lesz egy kvíz is. A Szigeten pedig upcycling technikákkal a klímaproblémákra próbáljuk majd felhívni a figyelmet.
Honnan jött az elnevezés? Nem egy hétköznapi név, és biztosan sok történet kapcsolódik hozzá.
A Pinkponilo elnevezés csak úgy eszembe jutott. Beírtam google keresőbe, nulla találat jött rá, és akkor Viki, az alapítótársam mondta, hogy ezt tartsuk meg. Nem tudtuk még akkor, hogy mi lesz pontosan a projekt, csak később jött a brandépítés a használt pónik gyűjtésével. Egy semmihez sem köthető, de érdekes nevet akartunk, amit majd meg tudunk tölteni jelentéssel. Szándékosan nem akartuk, hogy a “varroda” szó benne legyen a névben, mert ez Magyarországon kicsit determináló.
Ahogy mondtad is, tényleg vannak történetek, egyet ki is emelnék: a varrodánál ki vannak téve a használt pónik, és én nem is tudtam, hogy ennyiféle rétege a társadalomnak ilyen nosztalgikus érzésekkel kötődik ezekhez a játékokhoz. Többször előfordult, hogy meg akarták venni a pónikat. Nagyobb összegek is elhangzottak, de mindig azt mondtam, hogy itt sajnos nem tudunk kivételt tenni, mert inkább nő a szám – vagyis érkeznek hozzánk a pónik és nem távoznak tőlünk. Egyetlen esetben tettem kivételt, amikor egy ukrán kislány tért be hozzánk az anyukájával, és rajzolgatás, játszás közben talált egy kis kék pónit, aminek kék-sárga volt a sörénye, és szerette volna örökbefogadni – ez az egy póni került ki a ménesből.
