Az eddig kizárólag online kereskedelemmel foglalkozó holland szupermarketlánc, a Picnic áprilistól saját maga végzi az általuk forgalmazott termékek visszaszállítását. Logisztikai partnerük továbbra is a DHL marad, de a fogyasztók által visszaküldeni kívánt termékeket már a cég saját futárai gyűjtik össze és juttatják el a helyi logisztikai központokba.

“A kiszállított csomagok száma napról-napra növekszik és úgy gondoljuk, ezzel a lépéssel nagy mértékben növelhetjük a szállítmányozás hatékonyságát” – mondta a cég ügyvezetője, Michiel Muller.

“Mivel az általunk alkalmazott futárok szállítják ki a megrendelt csomagokat, lehetőségük van arra is, hogy összeszedjék a visszaküldésre kerülő termékeket vásárlóinktól, így nem a DHL-t kell naponta többször kiküldenünk a visszáruért.” – tette hozzá.

A szolgáltatást egyelőre két városban, Goudában és Zoetermeerben vezették be, a megkezdett projektet azonban 100 további holland városra szeretnék kiterjeszteni. A helyi depókból az összegyűjtött árut továbbra is a DHL szállítja a cég központi raktárába.

“Az elgondolás lényege az, hogy mi magunk is meg tudjuk szervezni a biztonságos visszaszállítást a központba ahelyett, hogy kiküldenénk érte egy külön futárt. Estére pedig a DHL számára összekészített visszáru egyszerre távozhat a begyűjtőpontokról.” Ezzel egy időben a cég vezetője felvetette annak a lehetőségét is, hogy a szolgáltatást továbbkínálják más cégeknek. “Képzeljük el azt, hogy rendelünk egy cipőt online, és ugyanaz a cég szállítja ki, akivel a napi bevásárlásunkat intézzük.” – vázolta a lehetséges jövőbeli terveiket Mulller.