A kínai gyártók évről-évre több tízmilliárd dollár értékben értékesítenek termékeket szerte a világban. Az e-kereskedelem többi részét érintő nagybefektetők radarja alatt különösebb felhajtás nélkül, már-már láthatatlanul üzemelő kínai gyárak az utóbbi években a globális kereskedelem pénznyomdáivá váltak. Történt mindez úgy, hogy ez az üzleti modell 2010 előtt gyakorlatilag nem is létezett.
A 2010-es években hódító útjára induló AliExpress, Wish, vagy a nemrégiben elindított Joom előtt is jelen voltak kínai gyártók az interneten, ám a DHgate, SHEIN vagy éppen a LightInTheBox sokkal inkább a külföldi viszonteladók számára tette nagy tételben elérhetővé az ázsiai gyárak termékeit.
Az elmúlt évtized globális kereskedelmi hódításának receptje meglehetősen egyszerű. A többnyire mindössze egy-két termékvonalra specializálódott kínai gyártók gyakorlatilag nulla marketingköltséggel, mindenféle közösségimédia-jelenlét nélkül, olykor még saját weboldallal sem rendelkezve árulják termékeiket a globális piacon.
Ezek az – önmagukban talán még unalmasnak is nevezhető – gyártók az AliExpressen és társain keresztül érik el a fogyasztókat, ahol gyakorlatilag szinte láthatatlanul teszik zsebre a globális e-kereskedelem profitjának jó részét. Ennek az oka, hogy olyan elképesztően olcsón kínálják az egyre megbízhatóbb és elfogadható minőségű termékeket, hogy egyszerűen lehetetlen őket nem eladni.
Vegyük példának okáért egy egyszerű Apple lightning-kábelt! Miért költene valaki 13000 forintot egy 2 méteres töltőkábelre az almás cégnél, vagy éppen 6000 forintot egy utángyártott magyar kereskedőnél, ha mindezt 500 forintért is megteheti közvetlenül a gyártótól?
Globális platformok: a siker kulcsai
A kínai gyártókat és vevőket közvetlenül összekötő platformok sikerének titka, hogy egyfelől sikerült öntanuló algoritmusokkal automatizálni a fogyasztókat egyre pontosabban célzó marketingtevékenységet. Másfelől pedig tökélyre fejlesztették és a gyakorlatban is sikerre vitték a dropshipping logisztikai modelljét.
Az AliExpress havonta mintegy 440 millió egyedi látogatót vonz, a Wish közel 100 milliót, de még a nálunk kevésbé ismert kínai platformok, mint a SHEIN vagy a DHgate is 50 és 25 millió látogatót regisztrál havonta. És ezek még csak a legnagyobbak – elemzők szerint az összeset összeadva a nemzetközi vevőket kiszolgáló kínai oldalak látogatottsága eléri az eBay havi forgalmát. Az eBay tavaly 85 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, a kínai gyártók volumenben nagyjából hasonló arányú forgalmat tudhattak magukénak.
A nem feltétlenül transzaprenciájukról híres kínai cégek forgalmáról jóval kevésbé pontos adatok érhetőek el, mint az eBay vagy Amazon esetében, de a kínai Abacus híroldal szerint a fast fashionben nyomuló SHEIN 2,83 milliárd dollár értékben adott el árukat 2019-ben, a Wish forgalmát pedig 10 milliárd felé becsülte. Az AliExpress saját bevallása szerint csak az oroszországi forgalmát szeretné két éven belül 10 milliárd dollárra feltornázni – legalábbis ezt nyilatkozta a Reutersnek a vállalat ügyvezetője, Dmitry Sergeev.
Az egykori nagy amerikai áruházláncoknak beszállító kínai gyártók pedig nemcsak a saját platformjaikon sikeresek. Az Amazon Marketplace 2019-es, 200 milliárd dolláros forgalmának nagy részét is ők adják, amely robbanásszerű növekedés ahhoz képest, hogy a cég 2014-ben még mindössze 1 milliárd dollárra taksálta a kínai gyártók által eladott áruk értékét. Ez a szám a cég saját becslései is szerint mostanra több tíz milliárd dollárra növekedett.
Az eNet becslése alapján már 2018-ban bruttó 400-420 milliárd forintot költhettek el a magyar internetezők is külföldi webáruházakban, piactereken az itthon realizált 669 milliárd forint mellett.
Minőségi és versenyjogi aggályok
A látványos növekedés és kínai gyártók térhódítása ennek ellenére nemcsak a már említett technikai és logisztikai fejlesztésekről szól: számos jogos kritika is felmerült az üzleti modellel kapcsolatban. A hamisítványok, klónok, biztonsági előírásoknak egyáltalán nem megfelelő termékek, eltünedező csomagok és eladók mellett a legnagyobb problémát a nemzetközi szállítmányok kézbesítésére adott meglehetősen durva állami dotáció jelenti. A levélméretű nemzetközi csomagokat szinte ingyen postázó gyártóknak például azzal kell szembenézniük, hogy a gyakorlat ellen még az ENSZ égisze alatt közel 150 éve működő Egyetemes Postaegyesület is felemelte a szavát. A nemzetközi nyomásra a kínai állam végül idén meghátrált, és július elsejétől jelentősen csökkent az állami dotáció mértéke, amely hamarosan a fogyasztók számára is nyilvánvalóvá válik.
Ez mindenesetre intő jel a közvetlenül fogyasztóknak árusító kínai gyártók számára, hogy a szép csendben hatalmasra duzzadt globális piacon egyre inkább számítaniuk kell hasonló korlátozó intézkedések bevezetésére. Az biztos, hogy a kereslet aligha fog egyik napról a másikra megcsappanni, ahogyan az is, hogy az ázsiai gyártóknak is egyre komolyabb ellenőrzésekre, védővámok bevezetésére, és a szállítási költségek növekedésére kell felkészülniük.
