A BeRealt Franciaországban, még 2020-ban indították útjára, célja pedig pofonegyszerű: a fake közösségimédia-élményekkel szemben a filterezetlen valóság megosztását kínálja a felhasználóinak.

Az Alexis Barreyat és Kevin Perreau által alapított, sokak által csak anti-Instagramnak becézett alkalmazás végül csak a koronavírus-járvány csillapodása után, 2022-ben indult meg igazán. Röviden összefoglalva a BeReal lényege, hogy a felhasználók naponta egyszer posztolhatnak, amikor az alkalmazás értesítést küld nekik, és nem használhatnak filtereket, a posztok pedig naponta eltűnnek. Emellett nincs benne semmilyen tartalomajánló algoritmus, az ismerősök posztjait aznap megnézhetjük, de ezek is elillanak 24 óra után.

Annak ellenére, hogy a BeReal határozottan reklámmentes felületet kínál, és egyelőre egyáltalán nem folytatnak nyitott üzleti stratégiát a hirdetők irányában, ömlik a befektetői pénz az alapítókhoz. 2022 áprilisában és májusában mintegy 115 millió dollár befektetői tőkét sikerült szerezniük, és augusztusra már mintegy 10 napi millió aktív és átlagosan 21,6 milliós havi felhasználóval rendelkeztek. Az elmúlt fél évben a platform tovább növekedett: 2022 decemberében már 78 millió aktív felhasználója volt, amelyek 98 százaléka a 45 év alatti korosztályból került ki.

A BeReal elsődleges célcsoportját a közösségimédia-használattól megcsömörlött felhasználók jelentik, akik közül sokan teljesen érzéketlenné váltak a valóságtól eltávolodott, “műanyag” platformoktól. Ennek persze némileg ellentmond a BeReal által megadott, véletlenszerűen kiválasztott időpontban felugró felszólítás, amikor a felhasználóknak meg kell osztani a posztolni kívánt képeket – ehhez pedig folyamatosan online kell lenni, és bizony az értesítéseket is bekapcsolva kell tartani.

Néhány márka már kapcsolt

A professzionális hirdetőknek szinte semmilyen lehetőség nem áll rendelkezésre, hogy releváns üzleti megjelenést vagy reklámokat vásároljanak a platformon. Felismerve a felhasználók körében aratott sikert, néhány korábban kelő márka viszont már fel is ugrott a vonatra, és a korlátozások ellenére megjelentek a platformon.

A márkáknak közvetlenül és limitált számú követővel kell belevágni a BeReal felhasználóinak meghódításába, amelyek közül elsőként az amerikai Chipotle gyorsétterem-lánc és a kozmetikai termékek forgalmazásával foglalkozó e.l.f. Beauty ébredt először. A Chipotle még 2022 áprilisában kezdett hirdetni, és a publikus BeReal Discovery feedbe kiküldött, hetente felhasználható promóciós kódokat a cég állítása szerint egy perc alatt beváltották a felhasználók. Az alig egy hónappal később belépő kozmetikai márka szintén tavaly tavasszal kezdte meg a tevékenységét a platformon, ahol az @elfyeah fiók alatt belsős tippekkel és szintén platformspecifikus kedvezményekkel szólítja meg a közönséget.

Ami igazán elszomoríthatja a marketingcsapatokat, hogy a BeReal felhasználókat érintő maximális kapcsolati számot mindketten elérték, és ezen felül csak a Discovery feedben jelennek meg posztjaik, ahol semmilyen direkt promóciós felület megvásárlásra nincs lehetőség, tehát meglehetősen véletlenszerű a felhasználók elérése.

A jelenlegi, felfutó szakaszban szinte minden márka előtt ott a lehetőség, hogy iparágán belül elsőként jelenjen meg a BeRealen. Mindenesetre az említett cégek példája mutatja, hogy üzleti eszközök nélkül is lehet apróbb sikereket elérni a platform segítségével.

Vékony jégen járva - Rejt-e üzleti lehetőségeket a BeReal?
A Chipotle hirdetése a BeRealen (forrás: investisdigital.com)

A puritán fotók megosztásának sikerét persze nem hagyhatták választ nélkül a konkurensek: a Meta bevezette az Instagramon a Dual nevű funkciót, amellyel mindkét oldali kamerával készíthetünk fotót – ez aztán éppen úgy el is tűnik, mint a BeRealről. A TikTok szintén elkezdte másolni a BeReal funcióját, és naponta egyszer üzenetet küld a felhasználóknak, hogy “itt az idő egy kis TikTokozásra”.

A platform jövője még bizonytalan

Az igazi nagy kérdés persze az, hogy a BeReal jelenség mennyire lesz egyáltalán tartós. Vajon a koronavírus járvány elején felfutó Clubhouse-ra emlékszik még valaki? Annyi biztos, hogy ha valaki belevág a BeReal marketingbe, nem árt, ha maga is szem előtt tartja a platform által közvetített elsődleges értékeket. A BeReal sava-borsa a rég elveszettnek hitt eredetiség: sokkal fontosabb, hogy őszintén és autentikusan tálaljuk a pillanatot, mint az, hogy mi a tartalom. Éppen ezért érdemes lehet törekedni arra, hogy kerüljük el a túlzásokat: a tökéletességet nemcsak hogy nem várja el, de nem is díjazza a BeReal világa.

Ennek ellenére a spontán és véletlenszerűen időzett képi anyagokat nem árt megtervezni, és ehhez bizony szükséges lesz egy dedikált csapatra, vagy legalábbis egy felelősre, aki a BeReal jelenlétet felügyeli. Legyen bármennyire is spontán és véletlenszerű a tartalom, még a fent említett márkák is komoly csapattal és tervezéssel kezdtek bele a platform meghódításába, éppen ezért itt sem érdemes semmit a véletlenre bízni.

Hogy hosszú távon mennyire lehet sikeres maga a platform, illetve mennyire lesz majd lehetőségük az üzleti vállalkozásoknak gyökeret ereszteni benne, még szintén kérdéses.