A kínai közösségi portál egy ideje komoly lépéseket tesz az e-kereskedelem ösvényén, és nem rég több újdonságot is bevezetett ezen a téren.

A közösségi média üstököse egyre komolyabban veszi a – főként a legfiatalabb generáció körében kivívott – népszerűségének monetizálását. Ennek érdekében folyamatosan fejleszti platformjának lehetőségeit, újabb együttműködési megállapodásokat köt webshopszolgáltató partnerekkel, valamint igyekszik beépíteni külső szolgáltatók hasznos megoldásait. A közelmúltban közleményben jelentettek be egy sor ilyen újdonságot, amelyek közül ugyan még nem mindegyik érhető el világszerte, de jól demonstrálják a TikTok fejlődési irányát az e-kereskedelem területén, így nem árt, ha azok is tudnak róla, akik (egyelőre) nem használják ezt a platformot.

1. TikTok Shopping

A TikTok Shopping tulajdonképpen a platform kereskedelmi lehetőségeinek tárháza, amely különböző marketingeszközökből és integrációs megoldásokból áll – illetve már több is ennél: elsődleges értékesítési csatornaként is használható, marketplace-modellben. Ez az opció viszont még csak pilot programként indult el, és korlátozott számú kereskedő csatlakozhat hozzá a cég üzletkötőin keresztül. A közeljövőben tehát kétféle módon is használhatjuk majd a platformot:

  • Direct integration: natív, teljes körű vásárlási folyamatot kínál a platformon, amely magába foglalja a termékek listázását, részletes termékoldalak megjelenítését, termékmenedzsment-felületet, számlázási, checkout és visszárukezelési megoldásokat, sőt, saját fulfillment szolgáltatást.
  • Partner integration: a meglévő rendszerünkből feltölthetünk termékkatalógusokat a TikTok for Business felületen keresztül (hamarosan API integráció is rendelkezésre áll majd). Így a termékeink natív módon jelennek meg a TikTokon, de a checkout, a számlázás és a többi folyamat már a saját oldalunkon keresztül történik.

Az utóbbi opcióhoz a TikTok folyamatosan fejleszti integrációs megoldásait a legnépszerűbb webshopszolgáltatókkal. Már működik a Shopify integráció, de a Square, az Ecwid, illetve a PrestaShop rendszeréből is tud fogadni termékadatokat a platform, és készülőben van a Wix, a SHOPLINE, az OpenCart és a BASE rendszereinek kezelése is.

2. Product Links – Termékhivatkozások

A Termékhivatkozások a videón belül meghatározott elemekre helyezhetők: a felhasználók láthatják az adott termékeket “működés” közben, és rajtuk keresztül azonnal megvásárolhatják azokat. A TikTok Shopping kereskedői a termékeket tartalmazó videókban megjeleníthetnek linkeket a katalógusuk egy vagy több termékéhez – a videót megtekintő felhasználók így könnyen felfedezhetik a kiemelt termékeket anélkül, hogy kilépnének az alkalmazásból. Maguk a videók a felhasználók “For You” oldalán jelennek meg, vagyis az érdeklődési körük szerint célzott natív tartalom részeként.

3. LIVE Shopping

A távol-keleten már rendkívül népszerű, és a “nyugati” piacokon is egyre bevettebb élő videós vásárlás a kínai Douyinban már régóta elérhető, mostantól pedig a TikTok Shopping kereskedői számára is az lesz. Az ismertető szerint: “ez a csatorna segít a vállalkozásoknak, hogy kapcsolatot teremtsenek a vásárlókkal, és személyes módon kössék le figyelmüket, ami nagyban elősegítheti a konverziókat.” Ez lehetővé teszi a kereskedők számára, hogy valós időben léphessenek kapcsolatba közönségükkel, és segítsenek a felhasználóknak egyszerűen megvásárolni azt, ami a live stream közben megtetszik nekik. A rendszeren keresztül a felhasználók zökkenőmentesen integrálhatják a TikTok Shopping szolgáltatásban listázott termékeket a LIVE munkamenetekbe.

4. Collection Ads – Kollekció kártyák

A Collection Ads reklámok egy adott videón hirdetési kártyaként jelennek meg, amelyekre rákkattintva egy gyorsan betöltődő, több terméket is megjelenítő galériaoldalra linkelnek át. Ezeken a felhasználó kedvére válogathat a látotthoz hasonló termékek között, és megvásárolhatja a neki leginkább tetsző darabokat.

A TikTok szerint ez egy hatékony módszer a márkák számára az erős elköteleződés felépítéséhez, és a magasabb konverzióhoz. Ezenkívül kifelé mutató linkek is elhelyezhetőek benne, így a forgalmat a saját oldalunkra is tudjuk terelni a segítségükkel, de szezonális vagy korlátozott időtartamú ajánlatokat és új termékek bevezetését is tudunk promózni rajtuk keresztül.

5. Dynamic Showcase Ads – Dinamikus videós hirdetések

Ezt a funkciót egy külső szolgáltató, a Shakr fejlesztette, és a lényege, hogy a natív tartalomhoz hasonló kreatív hirdetéseket lehet automatizáltan létrehozni a segítségével. Mindezt akár többezres nagyságrendű termékkatalógussal is összeköthetjük egy másik fejlesztő, a ProductSup feed managementjének segítségével, így a hirdetések minimális emberi erőforrás befektetésével tudnak létrejönni.

Természetesen az egyes termékhirdetések olyan felhasználók számára fognak megjelenni, akiknek a TikTok algoritmusa alaposan kielemezte érdeklődési körét az aktivitásai alapján, így biztosítva a pontos targetálást és a magas konverziós rátát.

6. Lead generálás

Azokra a márkákra is gondolt a TikTok, akiknek a termékköre mélyebb elköteleződést kíván, vagyis nem feltétlenül lehet 10 másodpercben meggyőzni a célközönségüket a vásárlásról – például egy autó vagy egy egyetemi kurzus esetében. Ehhez a klasszikus kontakt form megoldást építették be a tartalomba, amelyhez szintén két külső szolgáltatóval, a Zapierrel és a Leadsbridge-dzsel lépett együttműködésre a platform, akik segítségével a beérkező leadek egyből a CRM rendszerünkbe irányíthatók. Így elkerülhetőek a manuális munkából adódó plusz humánerőforrás-kiadások, és az esetleges hibák, mulasztások is.

Összességében elmondható, hogy nem kevés erőfeszítést és ráfordítást eszközöltek és eszközölnek folyamatosan a kínai cégnél az e-kereskedelmi funkciók továbbfejlesztésére. A TikTok itthoni aktív felhasználóinak száma becslések szerint már meghaladta az 1 milliót, és bár alapvetően a fiatal korosztály adja ennek gerincét, a nagy részük már most is potenciális célközönségnek számít nem kevés márka számára. A magas elérés pedig könnyen lehet, hogy hamarosan megkerülhetetlen szereplővé teszi a platformot.