A Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő Drogerie Markt üzletlánc közel 700 német üzletében tervezi csomagautomaták telepítését. Bár a cég már 14 különböző európai országban, köztük hazánkban is kereskedik, a kísérleti jelleggel indított projekt egyelőre csak az anyaországban lesz elérhető.
A DM egyike azon hagyományos német kereskedelmi láncoknak, amelyek komolyan gondolják a többcsatornás jelenlétet: a fizikai boltok mellett komoly webshoppal, és a saját fejlesztésű Meine DM alkalmazással is jelen van az e-kereskedelmi piacon. Idén tavasszal például exkluzív e-kereskedelmi funkcióval is bővítették az alkalmazást, amely lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy élőben közvetített beszélgetéseket nézzenek a szépségápolással, egészséggel kapcsolatban. A dmLIVE-ban a nézők lehetőséget kapnak arra, hogy valós időben interakcióba lépjenek a vendégekkel és a műsorvezetőkkel is, emellett a streamben megjelenő termékek közvetlenül is megrendelhetőek. Ugyanitt kizárólag a nézők számára elérhető extra kedvezményes kuponok beváltására is lehetőség van.
A DM online vásárlóinak már korábban is volt lehetősége az e-kereskedelmi platformokon megrendelt áruk boltban való átvételére, de a csomagautomaták hadrendbe állításával már teljesen érintésmentes rendszerben tudják befejezni a vásárlást, bizonyos termékcsoportok esetében akár három órán belül. A jelenleg már beüzemelt 49 automatából a vásárlók az előző nap leadott rendeléseiket nyitás után vehetik át, miután e-mailben vagy az applikációban megkapták a nyitókódjukat. Egy-egy automata nagyjából 26 online rendelés tárolására lesz képes, és a cég tervei szerint az elkövetkező egy évben telepítik majd őket. 2023 közepére mind a 700 automata a helyére kerül majd.
A cég további növekedést vár az omnichannel megoldásaitól az online értékesítés területén. “Bíztatóak a növekedési kilátások, és ebben fontos szerepet kaphatnak majd a 2023 közepére 700 üzletbe kitelepített csomagautomaták is. Az első visszajelzések ezekkel kapcsolatban nagyon pozitívak voltak” – nyilatkozta a cég weboldalán Sebastian Bayer, a DM marketingigazgatója.