A német piac méreténél és vásárlóerejénél fogva nagy lehetőségeket tartogat, és ideális értékesítési célterület lehet akár magyar e-kereskedők számára is, viszont nem árt átgondolni néhány fontos szempontot, mielőtt belefogunk.

A fejlett nyugat-európai piacokon az e-kereskedelem korán növekedésnek indult, és már a 2000-es évek végére komoly szeletet hasított ki az értékesítési tortából. Németország régóta fej-fej mellett haladt Nagy-Britanniával az egy főre eső csomagok számában és az online értékesítés volumenében, és a Brexit következtében jelenleg az első számú uniós piaccá lépett elő.

Pro: a német piac előnyei

Azt, hogy Németország élen jár az e-kereskedelemben, a 83 milliós lakosságszám és az egy főre jutó GDP 47628 dolláros mértéke is indokolja (szemben a hazai 17387 dollárral). Az ehhez társuló 3994 € bruttó havi átlagfizetés is határozottan fizetőképes vásárlói réteget fémjelez – főként ha az 1100 € környéki hazai értékkel hasonlítjuk össze (2019 év végi adatok).

De a németek a digitális fejlettségben (DESI) és számos egyéb mutatóban is az élmezőnyben vannak, és sokkal inkább preferálják a bankkártyás fizetést a magyar vásárlókkal összehasonlítva, akik nagyrészt még mindig az utánvétes készpénzfizetést részesítik előnyben. Nyelvtudás tekintetében is jobban állnak nálunk, és második nyelvként sokan beszélik az angolt. A tapasztalat viszont az, hogy ha bizalomról van szó, erősen preferálják a saját nyelven való kommunikációt, vagyis egy angol nyelvű, vagy gyengén lefordított webshoppal nem megyünk sokra náluk.

A fent leírt jellemzőkön kívül fontos megemlíteni, hogy a német adórendszer – habár számos ponton bonyolultnak tűnik – de összességében nem kedvezőtlenebb a vállalkozások számára:

  • az áfa mértéke 7-19%,
  • a társasági adó az összes nyereség 15%-a,
  • az iparűzési adó átlagosan 15%.

Az infrastruktúrát nézve is rengeteg opció, megoldás létezik akár közúton történő, akár vasúti, tengeri vagy légi szállításra, illetve a kiszállítás területén is számos ajánlat közül választhatunk – igaz ez a raktározásra, illetve a fulfillment és dropshipping szolgáltatókra is.

Kontra: nehézségek, kihívások

A piac fejlettsége másfelől kihívást is jelent, hiszen nagyságrendileg tízszer annyi (több mint 120 ezer) webshop működik Németországban, mint itthon, vagyis komoly konkurenciával kell számolnunk. A szolgáltatóknál – helyi logisztika, kiszállítás, könyvelés stb. – is magasabb díjakkal kell kalkulálni, hiszen az emberi munka sokkal drágább, mint itthon.

Mivel a német vásárlók rutinosnak számítanak, akiknek a bizalmát nem könnyű elnyerni, mindenképpen egy igényesen kialakított és tökéletesen szövegezett webshopot kell biztosítanunk számukra, számos online fizetési és szállítási opcióval, és természetesen német nyelvű ügyfélszolgálattal. Szerencsére az utóbbihoz nagy eséllyel itthon is tudunk megfelelő kollégákat alkalmazni, hiszen Magyarország igazi “call center nagyhatalom” lett az utóbbi években, a jó nyelvtudással rendelkező, de a nyugat-európainál lényegesen olcsóbban foglalkoztatható munkaerőnek köszönhetően.

Hamar szembesülünk viszont egy olyan problémával, hogy az igazi bizalmat mindaddig nem fogjuk tapasztalni, amíg az oldalunkon cégként nem valamilyen GmbH, UG vagy egyéb német cégforma szerepel. A vásárlók és a beszállító partnerek is sokkal nyitottabbak, ha egy hazai céggel van dolguk, így közép- és hosszabb távon mindenképp hasznos ebben gondolkodni.

Hogy érdemes német céget alapítani?

Saját erőből csak akkor ajánlott cégalapításba fogni Németországban, ha már van helyi tapasztalatunk, stabil nyelvtudással rendelkezünk, és kiigazodunk a bürokrácia bonyolult útvesztőiben – ennek hiányában ajánlott erre specializálódott szolgáltató segítségét igénybe venni. A német céggel járó adminisztráció, járulékfizetési kötelezettség több ponton különbözik a magyartól, így az alapítást követően sem árt a helyi viszonyokat jól ismerő partner segítségét kérni.

Ahhoz, hogy eldöntsük, milyen jogi forma volna számunkra a legmegfelelőbb, igénybe vehetjük például a GmbH-UG.com oldalon található cégforma konfigurátort, amely az adatok megadását követően kiszámolja, hogy mi passzolna leginkább a németországi terveinkhez és elképzeléseinkhez. Az oldalt üzemeltető tanácsadó cég tulajdonosa, Tomasz Kristóf elmondása szerint rengetegen keresik meg őket, és több száz ügyfél vette már igénybe a szolgáltatásaikat a cégalapítástól a tanácsadáson keresztül a székhelyszolgáltatásig, vagy a virtuális iroda alkalmi bérletéig.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a folyamatosan változó adózási és jogszabályi környezetben megfelelő tanácsadási háttér nélkül könnyen előfordul, hogy a cégek elsiklanak egy-egy fontos módosítás felett. Ilyen például a közelmúltban a koronavírus-járvány miatt 16%-ra, és egyes termékeknél 5%-ra csökkentett áfa újbóli felemelése 19%-ra, de akár lemaradhatnak az olyan kedvezményes lehetőségekről, mint az 1500 eurós Corona Bonus, amelyet tavaly év végéig adómentesen lehetett nyújtani az alkalmazottaknak.

(Támogatott tartalom)