Száműzi a Google Chrome a harmadik féltől származó cookie-kat

A Google két éven belül száműzi a third-party cookie-kat népszerű böngészőjéből. A cég ígérete szerint megpróbálja megtalálni a középutat, vagyis a felhasználók érdekeinek érvényesítése mellett a marketingszolgáltatók működése sem lehetetlenülnek el teljesen. Ígéretük szerint a cookie-k helyett böngészőre épülő eszközök és technikák fejlesztésével kívánják azt elérni, hogy a személyre szabhatóság és az adatbiztonság elve egyszerre érvényesülhessen.

Ahogy egyre több komoly böngésző utasítja vissza a sütik használatát, csak idő kérdése volt, hogy mikor hozza meg ezt a döntést a cég, amelyről már régóta sejteni lehetett, hogy hamarosan bekövetkezik. A Google bejelentése szerint a harmadik fél által kihelyezett sütik támogatása a Chrome böngészőben két éven belül megszűnik.

Cél: az adatbiztonság

A Google a “Privacy Sandbox” kezdeményezés keretében a jövőben olyan technológiákat fejleszt, amelyeket egyszer már bemutattak a nagyközönségnek a tavaly augusztusi Google I/O keretein belül.

“Célunk egy olyan biztonságos környezet megteremtése, melyben lehetséges a személyre szabható böngészési élmény, és amely segít megvédeni a felhasználók személyes adatait is”. Ez persze új megközelítést kíván, hiszen továbbra is szeretnének felhasználók számára releváns hirdetéseket közvetíteni, de minimalizálni akarják a felhasználók adatainak megosztását a weboldalak és marketing-közvetítők között. A végső cél, hogy ezeket az adatvédelmi szempontból aggályos rögzített adatokat csak az adott gépen tárolják.

Hogy hat ez a marketinggyakorlatra?

A Google szerint a Firefox és Safari által alkalmazott “nagymértékű cookie korlátozások” tulajdonképpen csak még komolyabb követési technológiák kifejlesztésére sarkallják a marketingipart. A kevésbé precíz célzás ezzel ellentétben biztosan csökkenti a marketing szolgáltatások hatékonyságát, így a felhasználói élmény minőségét is.

A “Privacy Sandbox” rendszerének alapja a fejlesztők elmondása szerint az, hogy a cég által használt API-k biztosítsák a felhasználók adatainak védelmét. A reklámok megfelelő célzását inkább úgy szeretné elérni a Google, hogy közben a felhasználók azonosítására szolgáló adatok egyáltalán ne hagyják el a böngészőt. A hangzatos Differential Privacy és Federated Learning technológiák lehetővé teszik majd a cég számára, hogy nagy számban célozzon meg hasonló érdeklődésű felhasználókat anélkül, hogy ezeket a személyes adatokat konkrét felhasználóhoz kötné.

A konverzió mérésére mind a Google, mind az Apple elkezdte fejleszteni saját rendszerét. A Google itt is lehetőséget biztosít a hirdetők számára, hogy ezt mérjék, de anélkül, hogy azonosítani tudják a felhasználót. A konverziós adatokhoz egy biztonságos, saját API-n keresztül adnak számukra hozzáférést.

A legfontosabb konkrét lépés a január végi bejelentéssel kapcsolatban az, hogy az adott oldal által elhelyezett cookie-k adataihoz harmadik feleknek már csak HTTPS protokollon ad hozzáférést. Ettől azt várják, hogy a “fingerprinting” és “az álcázott követés” marketing-technológiák visszaszoruljanak.

Középút vagy a piaci előny biztosítása?

A Firefox és Safari után tehát a Google böngészője is csatlakozik a kezdeményezéshez, amely alaposan felforgathatja az online marketing világát. Bár a cég állítja, hogy megoldásaiban törekszik majd megtalálni a “középutat”, és segíteni a marketing-szolgáltatókat céljaik elérésében, de kritikusai szerint a “Privacy Sandbox” tulajdonképpen csak az Apple “Intelligent Tracking Prevention” technikájának lebutított verziója, amelynek egyetlen célja, hogy még tovább növeljék befolyásukat a digitális marketing piacán.

Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy a cégnek komolyan dolgoznia kell azon, hogy megegyezzen a kiadói oldallal, valamint a konkurens Apple-lel és a Firefox-szal, hogy az iparági szereplőkkel együttműködve kidolgozzák egy olyan sztenderd alapjait, amely előrevetítheti és meghatározhatja a 2020-as évek onlinemarketing-ökoszisztémájának tartópilléreit.

mm
Jóbi Attila

Online marketing menedzser, újságíró, média menedzser és tartalomipari beszállító.

Üzenet a szerzőnek

Kérdésed van?
Hozzászólnál?

Vedd fel a kapcsolatot a szerzővel, várjuk az üzenetedet!