Miközben már mindenki legszívesebben „temetné” a mesterséges intelligenciát (MI) , a 2024-es párizsi olimpia alatt kiderült: nemcsak a úszómedencék fűtésére lehet bevetni ezt a találmányt. Az ötkarikás játékokon idén nem kizárólag a sportteljesítmények voltak népszerűek, a Gépi Elme is jelentős integrációs szerepet töltött be a játékok különböző aspektusaiban. Az olimpián az MI célja a sportolók teljesítményének fokozása, a tisztességes játék biztosítása, valamint a nézők és a résztvevők általános élményének javítása volt. Ezeket a célokat pedig úgy tűnik sikeresen abszolválta.

A MI technológiájának integrálása a 2024-es párizsi olimpiára történelmi pillanatot jelentett a sport, de a mögötte rejlő okos rendszerek számára is. Az MI-ban rejlő lehetőségek felkarolásával és a kihívások kezelésével az olimpiai mozgalomnak célja volt. Az, hogy a sportolók és a szurkolók számára egyaránt inkluzívabb, fenntarthatóbb és érdekesebb sportélményt teremtsen. A jelek szerint ezt sikerült is elérni.

Az olimpia versenyszámai közben tesztelt és (ki)fejlesztett technológiák valószínűleg messzemenő hatással lesznek a sport, az eseményszervezés és a globális együttműködések jövőjére is.

Nézzük meg milyen területen vetették be idén nyáron a gépi elmét Párizsban!

Az edzések és a sportolók teljesítményének javítása

Az MI-technológia forradalmasította a sportolók edzésének és teljesítményének módozatait és gyakorlatát. Az algoritmusok segítségével létrehozott személyre szabott edzésprogramok elemezték a sportolók technikáit és teljesítményadatait. A ma már kötelezően viselhető technológia olyan mérőszámokat monitorozott, mint a pulzusszám, a mozgásminták és még a fáradtság szintjét is. Mindezt a hatékonyság optimalizálása érdekében, és  optimalizálva az edzésprogramokat a sérülésveszély csökkentésee érdekében.

A mesterséges intelligencia egyik leginnovatívabb alkalmazása ma már a „virtuális edzőtársak” használata lett. Az MI által vezérelt robotok és virtuális valóság rendszerek edzőpartnerként szolgálnak, hiper-realisztikus szimulációkat kínálva, melyek az emberi képességeket meghaladó sebességet és körülményeket képesek létrehozni. Ez lehetővé teszi a sportolók számára, hogy változatos és kihívásokkal teli „forgatókönyvekben” gyakoroljanak, tökéletesre csiszolva képességeiket.

Az MI emellett a tehetségkutatásban is kulcsfontosságú szerepet játszott. Az olyan technológiák, mint a 3D Athlete Tracking (3DAT) rögzítették és elemezték a versenyzők mozgását, hogy felmérjék a bennük rejlő potenciális lehetőségeket. Ez különösen hasznos volt az alulreprezentált régiók ígéretes sportolóinak azonosításában, és így lehetőséget kínált számukra, hogy a „sportvilág színpadán” versenyezzenek.

A tisztességes játék biztosítása

Az olimpiai játékokon a bíráskodás pontossága és igazságossága mindig is kritikus terület volt és lesz. Az MI-eszközök most ezt a szempontot javították: olyan adatokat szolgáltattak, melyek gyakran túl bonyolultak az emberi szem felismési képességéhez. (De például kiszűrtek hibákat, melyeken az ember átsiklott volna). A tornában például a bírói rendszert támogató rendszer (JSS) elemezték a mozdulatokat a megállapított szabályok alapján, hogy biztosítsák a tisztességes pontozást. Ezt a rendszert sikeresen tesztelték már a 2023-as világbajnokságon is, és Párizsban így be is vezették.

A mesterséges intelligencia valós idejű teljesítménymérést is lehetővé tesz. Az olyan sportágakban, mint a műugrás, az MI nyomon követi a sportolók teljesítményét, és olyan szempontokba nyújt betekintést, mint az ugrás magassága, a forgás és a belépési szögek. Ezek a mérőszámok javították a pontozás és a döntések pontosságát, biztosítva, hogy az eredmények ténylegesen is tükrözzék a sportolók valódi teljesítményét.

Biztonság és a védelem

Egy olyan nagyszabású eseményen, mint az olimpia, a biztonság és a védelem kiemelkedő fontosságú voltak mindig. Így most mesterséges intelligenciával „feljavított” kamerák figyelték a tömeget és azonosították a potenciális biztonsági fenyegetéseket. Ezek a rendszerek képesek észlelni a rendellenes viselkedést, az elhagyott tárgyakat és a tömeget, így biztosítva a gyors reagálást minden lehetséges vagy potenciális incidensre.

Idén Franciaország még egy új törvényt is hozott. Ez előrelátó módon, lehetővé tette az ilyen MI-technológiák használatát a nagy rendezvényeken, ami csak kiemelte a fejlett biztonsági intézkedések fontosságát a sportrendezvényeken.

Az online visszaélések megelőzése

 A mesterséges intelligencia a sportolók online visszaélésekkel szembeni védelmében is döntő szerepet játszott idén nyáron. Egy MI-vel működő rendszer figyelte a közösségi médiaplatformokat a sportolókra irányuló sértő megjegyzésekre kihegyezve. A káros hozzászólások automatikus megjelölésével és eltávolításával ez a rendszer biztonságosabb online környezetet teremtett. Lehetővé tette a versenyzők számára azt is, hogy a cyberbullying zavaró tényezői nélkül ténylegesen a teljesítményükre koncentrálhassanak.

Műsorszolgáltatási innovációk

 Az olimpiai játékok közvetítése mindig is hatalmas vállalkozás volt, és a mesterséges intelligencia forradalmasította végre a nézők játékélményét is. Az NBC az MI segítségével személyre szabott összefoglalókat készített a közönség számára. Ez a funkció még a veterán műsorvezető, Al Michaels hangját is rekonstruálta. Emellett az egyéni preferenciákhoz igazított napi összefoglalókat állított össze (a személyre szabást fokozva). Az olimpiai felvételek hatalmas archívumának elemzésével a mesterséges intelligencia biztosította, hogy a nézők az érdeklődési körüknek megfelelő tartalmakat kapjanak.

Emellett az MI valós idejű adatokkal és információkkal szolgált a közvetítések során, így a szurkolók számára még vonzóbbá és informatívabbá te(he)tte a közvetítéseket.

A működési hatékonyság javítás

A kulisszák mögött a mesterséges intelligencia optimalizálta a játékok különböző működési szempontjait, beleértve a szállítást, a jegyértékesítést és az energiafogyasztást is. A valós idejű adatelemzés segített fenntarthatóbbá és hatékonyabbá tenni az eseményeket, csökkentve a környezeti hatásokat és javítva a résztvevők általános élményeit. Az MI kulcsfontosságú volt az olimpiai játékok összetett logisztikájának kezelésében is, különösen a szállítás tervezésében és kivitelezésében.

Nem véletlen, hogy az olimpia helyszínei körüli forgalmi áramlások előrejelzése és irányítása, a torlódások és a kibocsátások csökkentése érdekében vetették be leginkább, a tömegközlekedési menetrendek optimalizálása a valós idejű kereslet és az események időzítése alapján. A sportolók, a hivatalos személyek és a felszerelések helyszínek közötti mozgásának maximális hatékonysággal történő koordinálását is segítette.

Mellesleg (vagy éppenséggel: nem mellesleg) ezeknek az MI-alapú logisztikai megoldásoknak célja nemcsak a sportolók és a nézők élményének javítása volt, hanem a játékok környezeti lábnyomának minimalizálása is.