A Német Szövetségi Versenyhivatal (Bundeskartellamt) eljárást indított az Amazon németországi leányvállalatának üzleti gyakorlatának kivizsgálására. A szabályozó testület arra kíváncsi, mennyire egyeztethető össze az óriáscég üzletpolitikája a szövetségi piaci szabályozással. Az Amazon nemrégiben megnyitotta ugyanis saját piacterét a külső beszállítók számára is, a versenyhivatal pedig szeretné felülvizsgálni a cég gyakorlatát, hogy ennek során mennyire élt vissza piacvezető helyzetéből származó előnyével.

Az Amazon jelenleg a legnagyobb piaci szereplő a német elektronikus kereskedelmi piacon, 8.8 milliárdos éves forgalmával a legnagyobb forgalmat lebonyolító cég volt 2017-ben, az Amazon.de azonban piactérként lehetőséget biztosít más kereskedők számára is, hogy termékeiket az oldalukon keresztül árulják és ez nem igazán tetszik a német versenyhivatalnak.

Andreas Mundt, Bundeskartellamt elnöke szerint, “Ez a kettőség lehetőséget teremt az amerikai cégnek arra, hogy jelentős mértékben hátráltassa a kisebb szereplők terjeszkedését és természetes monopolhelyzetéből, valamint az általuk biztosított hatalmas elérésből fakadóan megnehezítse a konkurens kereskedők piacra lépését.”

Az utóbbi időben számos panasz érkezett a testülethez a cég üzleti gyakorlatával kapcsolatban, ami alapján úgy tűni, hogy a vállalat felhasználva a piaci pozícióját, az általa működtetett piactéren aktív kereskedőket hátrányos helyzetbe hozza. Ezért a testület alaposan megvizsgálja, hogy az Amazon milyen feltételekkel teszi lehetővé külső partnerek számára az általuk üzemeltett online felületen történő értékesítést.

A Bundeskartellamhoz leginkább az Amazon partnerek számára termékek megjelentetésével kapcsolatos költség terheinek mértékével, a felhasználói véleményekkel kapcsolatos szabályozásával és nem túl átlátható módon szabályozott felhasználói kitiltásokkal kapcsolatban érkeztek panaszok, de előfordult olyan eset is, amikor a cég késedelmesen, vagy egyáltalán nem fizette ki az általa üzemeltetett piactéren kereskedő partnereit. A hivatal szerint ezek pedig súlyosan megsértik a versenyszabályozást, ami különösen azért jelent problémát, mert számos olyan e-kereskedelmi piaci szereplő is árulja termékeit a német Amazonon, akik kizárólag a piacvezető cég felületein vannak jelen.

Nem a német versenyhivatal az egyetlen szabályozó testület, amelynek szemet szúrt az Amazon megkérdőjelezhető üzleti gyakorlata, hiszen az Európai Bizottság is hasonló okokból indított vizsgálatot a céggel szemben. Az EB idén nyáron többszáz német kereskedőnek kiküldött meglehetősen részletes kérdőívében az Európai Uniós hatóság olyan kérdéseket tett fel, amelyben azt vizsgálják, hogy az amerikai mamut mennyire él vissza a rendelkezésére álló hatalmas mennyiségű adattömeggel és ezeket felhasználja-e arra, hogy hátrányos helyzetbe hozza a saját piacterén működő versenytársait.

Ez már nem az első eset, hogy az Amazonnak meggyűlik a baja az európai hatóságokkal, tavaly például adóvisszatérítésekkel kapcsolatos visszaélések miatt kötelezte a céget 250 millió euró visszafizetésére az Európa Tanács, illetve az utóbbi időben felerősödtek azok a hangok is, amelyek erősen kifogásolhatóként írják le a cégnél tapasztalható munkakörülményeket.

A Nyugat-Európában kissé szokatlan módszereik megütközést keltettek sokakban, hiszen tavaly olyan hírek röppentek fel, hogy a dolgozók palackokba pisilnek a cég logisztikai központjaiban dolgozók, mert a megfeszített munkatempó miatt egész egyszerűen lehetetlen másképp teljesíteni az elvárásokat. Éppen ezért folyamatosak a sztrájkok az Amazon európai egységeiben, legutóbb épp Black Friday idejére hirdettek sztrájkot cég dolgozói. Ekkor több ezer, többnyire külsős cégeken keresztül alkalmazott munkavállaló nem jelentkezett munkára a spanyol, német és a lengyel logisztikai központokban, ez azonban most sem okozott fennakadásokat a kiszállításokban.