Az amerikai kis- és középvállalkozásokat segítő digitális logisztikai és finanszírozási szolgáltatások bevezetését jelentette be a kínai Alibaba e-kereskedelmi óriás, amely ma már nagyon komolyan veszi a terjeszkedést az Egyesült Államokban. Virtuális kereskedelmi kiállításokat is szerveznek, hogy összekössék a kínai gyártókat az amerikai kereskedőkkel. Sőt, hamarosan Európában is elindulhatnak az új digitális szolgáltatások.

Az Alibaba Freight névre keresztelt logisztikai platformja természetesen a koronavírus-világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklésére jön létre – a vállalati kommunikáció szerint. Valójában már korábban is bőven voltak jelei, hogy a kínai cég saját pályáján támadja le az Amazont. A 2019-es Singles Day fesztiválon már az ötödik legfontosabb piac volt az USA számukra.

Igen jelentős előrelépés az árufuvarozás megszervezése szempontjából, hogy az beépül a legnagyobb B2B piactér platformjába – mondta John Caplan, az Alibaba.com észak-amerikai és európai elnöke a cég sajtótájékoztatóján. Hozzátette: megrendelő meg tudja választani nemcsak a fuvarozót és a szállítás típusát, de kijelölheti a kikötőket is, ahol a rakomány átutazik.

A program lehetőséget ad a kisebb kereskedőknek, hogy a különböző nemzetközi fuvarozási lehetőségek költségeit összehasonlítsák vízen és levegőben – mindezt az Alibaba e-kereskedelmi platformján belül. Az Alibaba közlése szerint az összehasonlítás után a szállítási módokat rögtön meg is lehet rendelni, a szállítmányok pedig valós időben online követhetők, sőt, lehetőség van több szállítmány összevonására is. Így átláthatóbb lesz a szállítás és csökkenthetők a logisztikai és adminisztrációs költségek.

Az Alibaba saját pályáján támadja az Amazont Amerikában
A repülőjegy-vásárlásoknál megszokott szisztémában látjuk a különböző ajánlatokat az Alibaba Freight rendszerében. Lehetőség van a legjobb ár/érték, legolcsóbb, leggyorsabb és legzöldebb ajánlatok listázására is.

A felhasználónak először is meg kell adnia a szállítmánnyal kapcsolatos főbb információkat: raklap vagy konténer, szállított áruk listája, méretek és tömegek. Ezután a rendszer megkérdezi, honnan hová kell szállítani a rakományt: ezek lehetnek kikötők, gyárak, raktárak vagy rakodóhely nélküli épületek. A platform ezután kiegészítő szolgáltatásokat is felajánl, úgymint vámkezelések, vámkötvények és biztosítás. Vagyis gyakorlatilag kulcsrakész szolgáltatást nyújt, amivel az amerikai kereskedő néhány perc alatt leadhatja a rendelését, amit a szorgos kínai algoritmusok rögtön kezelnek is. A szállítmányok kiindulási helye Kína, Tajvan, Hong Kong vagy Vietnám lehet, a célországok pedig az USA, Kanada, Ausztrália, az Egyesült Királyság és Németország. Légi szállítás csak Kínából lehetséges.

A Freight egyébként pilot fázisban már hónapok óta működik, és folyamatosan válik elérhetővé az Alibaba platformját használó vásárlók számára, elsőként az USÁ-ban.

Az Alibaba Payment Terms szolgáltatás is nagyon jó lehetőséget kínál, nemcsak a gazdasági visszaesés miatt likviditási nehézségekkel küzdő kereskedőknek, de minden kisebb kereskedőnek, hiszen olyan megoldást tesz elérhetővé számukra, amit hagyományosan csak a legnagyobb kereskedelmi vállalatok tudnak igénybe venni. Azok a céges vásárlók, akik megfelelnek a feltételeknek, akár 60 nap fizetési haladékot is kapnak az áruk kézhezvételéhez képest. Vagyis jó esetben a termékeket csak az értékesítés után kell kifizetniük, ezzel pedig előnyre tesznek szert a korábbiakhoz képest.

„A kis- és középvállalkozások gyakran szembesülnek nehézségekkel, amikor banki finanszírozásra lenne szükségük. Az Alibaba Payment Terms szolgáltatás biztosítja számukra azt a működő tőkét, ami növekedésük üzemanyaga lehet” – mondta el az új szolgáltatásról a fentebb már idézett John Caplan. Hozzátette, hogy azért lehetséges ez számukra, mert ismerik a platformjukon dolgozó eladókat és vásárlókat, a finanszírozás pedig biztosra vehetően valós tranzakciók esetében elérhető.

A kínai e-kereskedelmi óriásvállalat tehát igen komolyan veszi az amerikai piacot, ahol természetesen az Amazon a legnagyobb ellenfele. A következő hónapokban Alibaba Online Trade Shows USA néven legalább 20 virtuális rendezvényt  is rendeznek az Egyesült Államokban, amelyek célja, hogy összekössék a kínai gyártókat és a nagykereskedőket az amerikai vásárlókkal.