„Magyar törni digitalizáció” – de miért? (Digiméter 12. rész)

Vajon miért vannak lemaradva a hazai vállalkozások a digitalizációban európai összevetésben? Ahogy az előző részből láttuk, a cégvezetők és szakértők véleménye tulajdonképpen egybecseng azzal, amit a szakirodalom mond a vállalati digitalizációt gátló és serkentő tényezőkről, tehát a tudás elvileg adott. Akkor viszont mi hibádzik, mi az oka a lemaradásunknak? Ez a Digiméter sikeres digitalizációról szóló cikksorozatának tizenkettedik, a magyar sajátosságokról szóló része.

A kutatás mélyinterjúi során, a beszélgetések legvégén közvetlenül is rákérdeztünk arra, hogy vannak-e speciálisan a magyarországi kkv-kra jellemző serkentő vagy gátló tényezők (ágazattól függetlenül), illetve melyek ezek a tényezők. Ezen túl arra is kíváncsiak voltunk, hogy miben speciális a hazai kkv-k digitalizációja. De az interjúalanyok spontán módon, az interjúk során maguk is tettek megjegyzéseket, amikből arra lehetett következtetni, hogy a magyar helyzet egyedi lehet ezen a területen. Azért különösen nehéz ezt a kérdést jól körbejárni, mert kevés magyar szakembernek van nemzetközi tapasztalata a vállalati digitalizáció vonatkozásában. De ugyanezért fontos is a téma, hogy jobban tudják a magyar kkv-k csinálni a digitalizációt, különben nem lesznek képesek felvenni a versenyt, nem csak külföldön, hanem belföldön sem a piacukra belépő nemzetközi konkurenciával. Mindez tehát idővel versenyképességi kérdéssé válik.

Magyar digitalizációs sajátosságok

Nézzük a főbb tényezőket, amik magyar sajátosságként megjelentek (idézőjelben, amit az interjúalanyok mondtak):

• A magyar cégvezetők szerint a digitalizáció nem üzleti, hanem IT probléma, amit az IT-soknak kellene megoldani – a cégek nem hiszik el, hogy erre szükség van és ennek kellene mindent alárendelni. Amikor viszont mégis nekikezdenek, akkor azt hiszik, hogy ehhez is nekik kellene érteni – sok cégvezető Magyaroszágon mindenhez is szeretne érteni.
• A segítségkérés kultúrájának hiánya: annak ellenére, hogy nem értenek hozzá, nem kérnek segítséget, szinte mindenki önerőből akar mindent megoldani, minimális erőbefektetéssel, minimális erőforrás ráfordítással.
• Ennek részben folyománya, hogy amikor viszont végül nekidurálják magukat, akkor sokan egyedi IT megoldást fejlesztetnek maguknak és nem a sztenderd dobozos vagy SaaS (szoftver-mint-szolgáltatás) megoldást választják, mert azt gondolják, hogy ők teljesen egyediek, ami idővel egy drága illúzióvá válik.
• A magyarok vállalkozó szelleme, kockázatvállalási hajlandósága is alacsonyabb (pl. „a magyar kockázati tőkebefektető, aki nem akar kockázatot vállalni, az sajnos egy létező jelenség”)
• Az átlag vezetők digitális elkötelezettsége gyenge, ismeretei hiányosak – nem látnak a digitalizációban potenciált, elégedettek a meglévő működéssel („jól van az úgy” vagy „mi így szoktuk csinálni”) és a meglévő eredményekkel („jó ez így, nem kell több, nem kell jobb”). De a prioritások is sokszor mások: „a magyar cégvezető előbb lízingel egy új 7-es BMW-t, és ha ez már megvan, na akkor majd talán utána előfizet egy Google alkalmazásra havi 5 euróért.”
• Alacsony a folyamatorientáltság is, nincsenek kőbevésett folyamatok, ami ugyan segít abban, hogy mindent meg lehessen oldani „okosba”, de gátolja a digitalizációt, amihez tiszta folyamatok kellenének (aki megszokta a haveri kapitalizmust, az nem digitalizálni szeretne, mert kifejezetten előny, ha valaminek nem marad nyoma).
• A bérek idehaza jelentősen nőttek az elmúlt évtizedben, miközben a termelékenység nem nőtt hasonló mértékben, így egyre csökken a hazai cégek bérelőnye és nem jut digitális fejlesztésekre – mondjuk amikor alacsonyak voltak a bérek, akkor sem költöttek ilyesmire érdemben.
• A szabályozást időnként túlbonyolítjuk Magyarországon, nem segítő és inspiráló a környezet, ami megnehezíti a folyamatokat, elveszi a fókuszt az üzleti kérdésekről – ha valami már digitalizált, de változik a szabályozási környezet, akkor újra kell hangolni, ami pénz- és időigényes. Ráadásul kiszámíthatatlanná teszi a jövőt, hogy megtérül-e egy digitalizáció, ha állandóan hozzá kell nyúlni.
• A magyar kkv-khoz érkező nemzetközi megrendelések nehezen sztenderdizálhatóak – ami könnyen és gazdaságosan sztenderdizálható, azt a megrendelők megtartják maguknak. A komplex feladatokat pedig sokkal nehezebb itthon kevés tapasztalattal digitalizálni.
• Idehaza kevésbé domináns a nemzetközi orientáció és a nyelvtudás is alacsony (ahogy ezt korábban már hangsúlyoztuk), ezek nélkül pedig sokkal nehezebb egy technológiát jól adaptálni.
• Kevés a jó példa, aki mutatná az utat a hazai kkv-knak – mastermind csoportokban ugyan egymás között folyik munka, de ahogy a cseheknél egy Alza, Kifli vagy Notino elöljár jó példával, úgy idehaza ilyen nem igazán van. Mindez azért lenne fontos, mert idehaza erős a másolás – ha valaki más már megcsinálta, akkor megcsinálom én is, csak sokszor ész nélkül másolnak (ha valahol van egy lángosos vagy virágárus, akkor lesz, aki mellette 50 méterrel nyit egy másikat és 100 forinttal olcsóbban fogja adni ugyanazt, ahelyett, hogy megnézné hol nincs ilyen bolt és ott nyitna, miközben jobb szolgáltatást is nyújt a meglévőnél).
• Kurucos önteltség vs panaszkultúra: a cégeket ez a két véglet jellemzi, az egyik fele szerint, annál a megoldásnál, amit ő használ senkinek sincs jobb és ilyen jó még sosem volt – a másik fele szerint minden egyre rosszabb és ilyen rossz még sosem volt. A kettő véglet között valahol félúton lehet az igazság, de sokan végletekben gondolkodnak.

Azt hiszik, nagyon speciálisak

Ugyanakkor előjöttek olyan tényezők is, amik árnyalták ezt a képet – még, ha kevesebb is:

• Volt olyan interjúalany, aki azt mondta, hogy inkább a kkv-k speciális helyzetéből és nem a magyarságukból fakadnak a főbb kihívások: „a német kkv-knak néztem utána, és elemeztem, és hasonló jelenség tapasztalható, mint a magyar kkv-k esetében. Ugyanazokkal a problémákkal küszködtek. Tehát mind a folyamat, a szervezet, a struktúra terén és én annyira nem találtam magyar sajátosságot … inkább kkv sajátosságokat”.
• Bár a magyar cégvezetők azt hiszik, hogy nagyon speciálisak, valójában csak néhány tekintetben vannak magyar gyakorlatok, alapvetően a digitalizáció az horizontális, például egy műanyagipari cég nem működik annyira eltérően Spanyolországban vagy Németországban, mint Magyarországon, hasonlóak a folyamatok, a rutinok és a kihívások is.
• Idehaza az informatikai infrastruktúra adott (például lehet internet előfizetést kötni), tehát nem objektív akadályok vannak a cégek előtt.
• Pozitívan jelent meg a magyar leleményesség is, hogy a jég hátán is képesek megélni a magyarok. Amitől Amerikában összedől egy startup, azt itthon kimozogják és megoldják, mert a kevésből is ki tudják hozni, amit lehet, ez ugyanis része a magyar működésmódnak.
• Egy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező cégvezető emelte ki, hogy „van rengeteg gyönyörű magyar cég, akik nagyon szép dolgokat fejlesztenek, vagy applikációs szinten, vagy digitális szinten, vagy online szinten. … amiből nagy dolgok lehetnének, csak Magyarországon maradnak valamilyen okból”.

Konklúzió

Végeredményben ezek alapján levonható a következtetés, hogy a cégvezetők nagyobb nyitottsága, a kevesebb kurucos önteltség, a máshová helyezett prioitások, a sztenderd IT megoldások elfogadása, a magyaros fifika felhasználása a kiskapuk keresése helyett a versenyben, az ésszerűbb és kiszámíthatóbb szabályozás, a több önbizalom és a segítségkérés kultúrájának kialakítása képesek lehetnének jelentősen javítani a hazai vállalati digitalizáció szintjén.

A Digiméterről:
A Digiméter kutatássorozat a kkv szektor digitális versenyképességét méri évente két alkalommal: egy általános méréssel ősszel és egy speciális témájúval tavasszal. A Digiméter projekt elsősorban szponzori modellben működik, kiemelt támogatói a SimplePay by OTP Mobil és a Shoptet, támogatók a Vodafone Business, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. A projekt anyagai szabadon elérhetők a https://digimeter.hu/ oldalon.