Az elkövetkezendő időszak marketing tervének összeállítása során érdemes az aktuális eseményeket és időpontokat figyelembe venni, mert ezekre fókuszált kommunikációval kiemelkedő eredményeket lehet elérni. A következő három hónap kampányainak tervezése során az alábbi témakörökre érdemes lehet építeni!

Iskolakezdés
Ennek a kampánynak a zöme augusztusban zajlik, hiszen a szülők jellemzően még a tanítás megkezdése előtt szerzik be gyermekeiknek a szükséges felszerelést. A vásárlási hullámnak azonban koránt sincs vége a szeptemberi iskolakezdéssel, mert az első osztályfőnöki órán vagy szülői értekezleten még bőven kiderülhet, hogy pár további dologra is szükség lenne. Kereskedőként célszerű az írószer-táska-tornafelszerelés háromszögnél szélesebb termékskálában gondolkodni, hiszen a fejlődésben lévő gyerkőcöknek ruhára, számítógépre, vagy sok minden másra is szüksége lehet, aminek a beszerzésére jó apropó a sulikezdés.

Őszi ruhák
Minden évszak bombabiztos akciója a szezonális ruházat. Az ezen a területen dolgozók ezt persze nagyon jól tudják – de naptárunkból semmiképp sem hagyhattuk ki ezt a tételt.

Takarítási világnap – szeptember 18.
Véget ért a nyár, ilyenkor érdemes egy alapos takarítással felkészíteni a lakást és a kertet az őszi-téli üzemmódra. Az ehhez szükséges eszközök akcióját akár összekapcsolhatjuk a takarítás világnapjával is, amelyet 1992-ben hirdetett meg először az ENSZ Környezetvédelmi Programja, és szeptember harmadik szombatjára esik. Ha szélesebb termékpalettára hajtunk, akkor akár ide kapcsolódhatnak a ház körüli javításokhoz szükséges eszközök, szerszámok, barkácsgépek, alapanyagok is.

Európai autómentes nap – szeptember 22.
A kora ősz jó alkalom rá, hogy a természetet járjuk, kiránduljunk, kerékpározzunk – ehhez pedig számos termék kapcsolódhat. Ha a szezonális aktualitáson kívül egy fix dátumra is szükségünk van, kapóra jöhet az 1998 óta minden évben megtartott Európai autómentes nap.

A zene világnapja – Október 1.
A kultúra egyik fontos ünnepe október 1., amit az UNESCO 1975-ben tett a zene világnapjává, Yehudi Menuhin javaslatára. A kereskedőknek pedig remek alkalom arra, hogy a zenéhez kapcsolódó termékeiket, szolgáltatásaikat a nagyközönség figyelmébe ajánlják.

Az állatok világnapja – Október 4.
Az állatok világnapjának története egészen 1931-ig nyúlik vissza. Olaszországban hívták életre, és dátuma Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentének halálához kapcsolódik. Ez a nap nem csak a kedvtelésből tartott állatokról szól, hanem a gazdasági állattartásról is.

Programok munka- és iskolaszünetre
Idén ősszel két olyan időszak várható, amikor az emberek zöme kikapcsolódást, utazást vagy egyéb programot tervez: az október 23-i hosszú hétvége, és az iskolai őszi szünet, ami hivatalosan október 28-tól november 5-ig tart.

Halloween – október 31.
Az elsősorban az angolszász országokban megtartott ünnep egyre népszerűbb nálunk is, ezért a kapcsolódó jelmezeknek, dekorációknak ilyenkor nagy a keletje.

Black Friday
Ez az esemény érzésre már inkább télinek tűnik, hiszen a karácsony közeledte teszi indokolttá, de november végén valójában még az őszi akciókhoz tartozik. Amerikában a hálaadás (november negyedik csütörtöke) utáni pénteken tartják – ez idén november 24-re esik. Ugyanakkor Magyarországon már egy héttel korábban is szoktak ilyen néven akciót hirdetni. A legtöbb kereskedés életében ez az év legnagyobb akciója, a webshopok terhelése ilyenkor a megszokott érték többszörösére emelkedik.