Rolf Dobelli saját bevallása szerint hírfüggő. Ezt a problémát úgy kezelte, hogy évekkel ezelőtt lemondott a hírolvasásról. Tapasztalatairól írt egy blogposztot, amiben arra buzdított, hogy senki ne olvasson híreket. Ez a gondolat elég meghökkentő és mivel teljesen ellentmond mindannak, amit a hírek szerepéről gondolni szokás a modern demokráciákban, a The Guardian angol napilap 2013-ban világgá is kürtölte gondolatmenetét. A cikk gyorsan olvasottá vált és rengeteg komment érkezett hozzá. Dobelli ezen felbuzdulva később könyvet írt a témáról „Ne olvass híreket!” címmel. Bárcsak ne tette volna! – Pintér Róbert könyvismertetője következik.
Azok kedvéért, akik nem olvasnak végig egy ilyen hosszú cikket, mint amilyen itt következik, röviden leírnám a lényeget: életemben nem olvastam még ilyen rossz könyvet, mint a szóban forgó mű. Senkinek nem ajánlom a kézbe vételét. Dobelli egyszerre egy szellemi kútmérgező és egy áltudós, aki néhány gondolattól eltekintve orbitális hülyeségeket ír le. És bár a könyv végére kiderül, hogy érti ugyan a kortárs média fő problémáit, valamiért mégsem azokat állítja a középpontba, ezért aztán javarészt hibás is a diagnózisa. De a legérthetetlenebb a mindebből levont konklúziója és megoldási javaslata: ne olvassunk híreket.
Mintha valaki náthával menne el orvoshoz, aki közölné, hogy amputálni kell a lábát, mert akkor nem fog tudni tüsszögős emberek közé menni, tehát ez az egyetlen ésszerű megoldás. Akit a részletek is érdekelnek a lesújtó véleményem mögött, az nyugodtan olvasson tovább. De jelzem, nyugalom megzavarására alkalmas tartalom fog következni.
A szerzőről
Rolf Dobelli 1966-ban született a svájci Luzernben, író és vállalkozó. Filozófiát és üzleti adminisztrációt tanult a st. galleni egyetemen, 1995-ben doktorált. Ezt követően a Swissair különböző vállalatainál dolgozott pénzügyi vezetőként, majd ügyvezetőként. 2001 és 2009 között egy gazdasági témákkal foglalkozó televíziós műsort vezetett és heti rovatot írt a tiszta gondolkodás művészetéről. Ahogy egy másik, egy ismert magyar újságíró, Jakupcsek Gabriella – meglepő módon hízelgő – könyvkritikájában írja: Dobelli 2010-ben hírdiétára adta a fejét. Ez annyit tett, hogy nem fizetett elő újságra, nem hallgatott híreket, nem nézte a televízióban a híradásokat, és az online térben is kizárta magát a hírek világából. Ebből előbb a már említett The Guardian cikk lett, majd ennek sikerességén felbuzdulva írta meg könyvben is a tapasztalatait, tudományos hátterét az amúgy 2011 óta főállású író, aki elsősorban a tudomány, az üzlet és a kultúra határmezsgyéjén található témákkal foglalkozik szívesen.
Miről szól a Dobelli könyv
Az először 2019-ben, a koronavírus járvány előtt megjelent 213 oldalas könyv első 160 oldala Dobelli téziseinek a kifejtése 35 rövid fejezetben. Ezek végét a 7. fejezettől kezdődően „Útravaló” zárja, amiben összegzi a leírtakat és kis életvezetési tanácsokat is ad (ha valakinek nincs kedve az egész könyvet elolvasni, ezekből is képet kaphat a szerző főbb gondolatairól). A 161. oldalon áll egy furcsa „Visszavonás” című rövid szöveg, amiben Dobelli leszögezi, fenntartja a jogot, hogy tételeit bármikor visszavonja. Nem világos azonban minek ezt külön hangsúlyozni, hacsak nem elég biztos az író abban, amit leírt.
A könyvet végül egy 51 oldalas függelék zárja, ahol a szerző további véleménye olvasható a témáról néhány szakirodalommal megspékelve. De ezekre egyáltalán nincs utalás a fő szövegben, fel sem tűnne, ha nem lenne benne a könyvben. A szakmai könyvekben megszokott irodalomjegyzékkel vagy lábjegyzetekkel viszont meglepő módon egyáltalán nem találkozik az olvasó.
Ha röviden kellene rekonstruálni Dobelli fő gondolatmenetét, akkor az a következő lenne:
Ne fogyasszunk semmilyen formában rövid híreket, mert az árt az egészségünknek, mivel felesleges stresszt okoz!
Ráadásul nem segít jobban megértenünk a világot sem, csak ennek az illúzióját nyújtja, miközben a koncentrációs készségünk is romlik és sekélyes lesz tőle a gondolkodásunk. Nem fogunk miatta jobb döntéseket sem hozni, hiszen később jellemzően fel sem tudjuk ezeket idézni. A fontos dolgok nem is a hírekben találhatók, hanem a saját életünkben történnek, koncentráljunk inkább azokra. Ha valami fontosról tudnunk kell, azt a környezünk úgyis elmondja majd. A hírek helyett olvassunk könyveket és hosszabb vélemény- és értelmező cikkeket, mert az segít igazán megérteni a világot. Végül – kéri – legyünk jobbak a szakmánkban, nem baj, ha szakbarbárnak tartanak minket, ez ugyanis nem sértés, hanem elismerés. A legjobb, ha nem megyünk kívül a saját szakmai kompetencia körünkön.
A Dobelli könyv kritikája
Miután a megfelelő hírdiéta (értsd, honnan és hogyan érdemes tájékozódni) nekem is nünükém, nagy élvezettel vetettem bele magam a könyv olvasásába. A címe hatásvadász volt ugyan, de mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Hátha Dobelli tényleg összefüggően és meggyőzően ki tudja fejteni, hogy nem érdemes híreket olvasni. Hamar kiderült azonban, hogy a „Ne olvass híreket” valójában nem egy tudományos igényességgel megírt szakkönyv, hanem egy életmód- , üzleti tanácsadás és ezotérikus könyv jegyeit is magán viselő áltudományos fércmunka.
A hír, mint műfaj és a hír társadalmi szerepének teljes félreértése
Dobelli szerint a hírműfaj 350 éves, mert 1650-ben jelent meg az első napilap. Ezen a ponton azonban jól láthatóan összekeveri a kommunikációs csatornát (napilap) a vizsgált jelenséggel (rövid hírek). Hírek ugyanis ezt megelőzően is voltak, legfeljebb másképpen szerezték be azokat az emberek. De nem csak ebből látszik, hogy leszűkítően értelmezi a hír fogalmát. Dobelli úgy tesz, mintha csak bulvár, politikai, tőzsde- és katasztrófa hírek léteznének és kizárólag ezt olvasnánk „hírek” címszó alatt. Az így leszűkített hírekre vonatkozóan Dobelli már bátran ki meri jelenteni, hogy a napi kishírfogyasztás káros, mint a cukorfogyasztás. De ezzel teljesen nyilvánvaló hülyeséget ír le: nem a cukor káros ugyanis, hanem a túlzásba vitt cukorfogyasztás.
Dobelli szerint a hírekből soha nem fogjuk megtudni, hogy valami pontosan miért történt – például miért tört ki a francia forradalom – ezért inkább olvassunk könyveket és hosszabb cikkeket, amik valóságos képet adnak a mélyebb összefüggésekről.
A hiba ott van ebben az érvelésben, hogy évi néhány tucat könyvnél nem tudunk többet elolvasni és a valóság sokkal kisebb szeletéről lesz így képünk, mintha híreket is olvasnánk. Kérdés, hogy a szélesebb körű, de felszínesebb tájékozódás vagy a szakbarbárság hatékonyabb életstratégia-e. Valójában azonban nem kell a kettő között választanunk, ez Dobelli hamis dilemmája, a kettő között nincs vagy-vagy kapcsolat, olvashatunk könyveket a minket érdeklő témákban a mélyebb összefüggések megtalálására és követhetjük a híreket is a tájékozottságunk megőrzése végett – csak utóbbit ne vigyük túlzásba, mint Dobelli tette mielőtt felhagyott a hírolvasással.
A média, a reklám és a fogyasztók leegyszerűsítő értelmezése
„Az üzleti modell így működik: a reklám, amely az egész hírcirkuszt fizeti, csak akkor eladható, ha szembetűnő – vagyis harsány hírecskékkel veszik körül.” (49. oldal) Ez ugyan jól hangzik, csak nem igaz. A reklám alapú modellben a reklámozó a figyelemért (nézettségért) fizet, nem érdekli a harsányság, sőt, még kifejezetten elő is írhatja, hogy milyen hírek mellé nem rakhatják a hirdetését. Ráadásul a reklám alapú modell mellett létezik előfizetés alapú, darabáras, támogatói és adomány alapú modell is, ahol más az üzleti logika és ennek megfelelően másra is optimalizál az így működő médiavállalkozás.
Szerzőnknek máshol is gondja akad a reklám alapú modell megértésével – a 111. oldalon írja: „A reklám olyan termékeket akar ránk sózni, amelyekre nincs szükségünk, vagy, amiket nem engedhetünk meg magunknak – másképp ugye reklám nélkül is megvennénk őket.” Ez egy egészen leegyszerűsítő és hamis megközelítés a reklámokról. A reklámnak ugyanis több célja is lehet, mint amilyen a márkaismertség növelése vagy egy termék bevezetése stb. A reklám nem az, ami eladja, amit nem akarnak megvenni. Ez egyébként a fogyasztó lenézése is, mintha képtelen lenne átlátni a reklámozók manipulálási kísérletein. Dobelli könyvéből az ilyen feltételezéseken keresztül egyértelműen süt, hogy egyrészt óriási hatalmat tulajdonít a médiának, másrészt nem bízik a médiafogyasztók képességeiben.
Dobelli szerint az újságírók felületesek, mert nincs idejük utánamenni a sztoriknak, túl sokat kell írniuk.
Ennek oka, hogy a Google, a Facebook és az Amazon elviszi a reklám bevételeket, ezért sokkal többet kell írniuk, ami a minőség rovására megy. És mi van mindennek a háttérében? – „a mi hírfogyasztói magatartásunk miatt indult meg a mélyrepülés”. De a kézenfekvő javaslat helyett (például a megbízható minőségi források előnyben részesítése a híreknél) Dobelli szerint az a megoldás, ha az olvasók egyáltalán nem olvasnak híreket, az újságírók meg abbahagyják a szakmájukat, vagy csak hosszabb cikkeket és könyveket írnak. Logikus, nem?
A tudományosság hiánya
Teljesen elképedtem Dobelli 18. oldalon olvasható állításától, hogy aki híreket olvas, az nem érti jobban a világot és nem hoz jobb döntéseket, mint azok, akik felhagynak a hírolvasással. A tájékozottság számomra a hírek olvasásából fakad, amikből trendeket tudok beazonosítani, ezek pedig komplex történetekké állnak össze, amik végül meghatározzák a világlátásomat. Ez persze csak egy hasonlóan szubjektív ellenérv, mint amilyeneket a szerző is rendre felhoz – mert szinte folyamatosan a saját egyedi tapasztalataiból általánosít.
Ez egy blogposztnál kevésbé problematikus, egy tudományos ismeretterjesztőnek tűnő könyvnél viszont komoly hiátusnak tekinthető. Valójában az egész könyvnek nem Dobelli véleményére, hanem az elérhető tudományos vizsgálatokra kellene támaszkodnia a témában. Bár időnként olvashatunk kutatási eredményekről is, de egyetlen olyanról sem, ami ne Dobelli eleve meglévő véleményét támasztaná alá. Probléma, hogy Dobelli írásmódja és munkamódszere doktori fokozata ellenére sem egy tudósé, hanem csak egy médiából kiugrott önjelölt íróé, aki összeolvasott ezt-azt, kitalált magának egy új szokást és feljogosítva érzi magát, hogy ugyanezt ráerőltesse a világra.
És mi lesz a demokráciával?
Mielőtt belefogtam volna a könyv olvasásába, több médiakutató ismerősömmel is beszélgettem a könyvről. Már csupán annak címe alapján is mind komoly kritikákat fogalmaztak meg, aminek a média, nyilvánosság és a demokrácia kapcsolata volt az alapja. Ennek lényege, hogy hírmédia nélkül nem létezhet jól működő demokrácia. Ezzel az érvvel tisztában van Dobelli is, ezért két fejezetet is szentel a demokrácia kérdéseinek.
Az elsőben a polgárok és a demokratikus döntéshozás, például a szavazás kérdését járja körbe. Itt az a javaslata, hogy ne arra koncentráljunk, amit a jelöltek ígérnek, hanem amit eddig tettek – és itt már furcsa módon megengedi a Google és a híroldalak használatát is. Csak azt nem tisztázza hogyan lesznek híroldalak, ha az emberek nem olvassák őket és nem lesz miből megélniük. A másik javaslata, hogy hírek helyett legyenek újra politikai szalonok, ahol meg lehet vitatni egymással a dolgokat. De azzal nem számol, hogy ezek legfeljebb a politikai elitnek és az értelmiségnek jelentettek egykoron is megoldást, most viszont tömegdemokráciákban élünk, ahol mindenki szavazhat.
A második demokráciáról szóló fejezetben azt a kérdést vizsgálja meg, hogy ki felügyeli a hatalmasságokat, ha mindenki elfordul a hírolvasástól. Szerinte csak a kishírek világától kell elfordulni. Az oknyomozó, illetve az alaposabb, kontextust is bemutató cikkek ugyanis hosszabbak, azokat szabadon lehet olvasni. Arra viszont nem nyújt javaslatot, hogy mivel ezek a cikkek lassan készülnek el, tehát drágák, akkor ki fogja finanszírozni a megírásukat és hogyan fogják megtalálni a közönségüket, ha a hírmédia alapvetően ellehetetlenül?
Légből kapott kéretlen jótanácsok
Már a könyv elején (17. oldal) azt írja Dobelli, hogy az internet megjelenésével szinte állandóan híreket olvasott. Vagyis jelentősen túlzásba vitte a hírfogyasztást. Erre radikális válasz lehet saját maga számára a teljes absztinencia, vagyis, hogy felhagy a hírek olvasásával, de túlzás azt gondolni, hogy mindenki hírfüggő és mindenkinek ugyanez lenne az ildomos. Dobelli szerint ugyanis senki nem képes ellenállni a hírek csábításának, így aztán jobb teljesen felhagyni a fogyasztásukkal.
A könyv (kéretlen) és megalapozatlan életmód tanácsait jól példázza, amit a könyvek olvasásról általában ír, hogy a jó könyveket kétszer olvassuk el egymás után, mert a „másodszori olvasás hatékonysága nem kétszerese az elsőnek, hanem – tapasztalataim szerint – kereken tízszerese.” (28. oldal). Szerzőnk talán nem hallott a jegyzetelésről? És miért „kereken tízszerese”, milyen kutatás támasztja alá ezt az egzaktnak tűnő számot?
A 8. fejezetben fejti ki Dobelli a már fentebb röviden leírt javaslatát, hogy legyünk szakbarbárok: határozzuk meg milyen ismeret kell a szakmai sikerünkhöz és csak azzal foglalkozzunk, olyan folyóiratokat és könyveket olvassunk, ami ehhez szükséges. Ez valójában egy újabb szűklátókörű javaslat, hiszen az életünket nem csak a munkánk határozza meg, annál jóval többek vagyunk.
Kinek (nem) ajánlanám a könyvet?
Mindent összefoglalva: Dobelli könyvével több komoly probléma is van. Leginkább ezek:
- hamis a kiindulópontja;
- rosszul értelmezi a hírműfajt;
- leegyszerűsíti a média, a médiafogyasztás és a médiafogyasztó kapcsolatát;
- nem (jól) alkalmazza a tudományos eszközöket a megismerésben;
- nem ad megnyugtató választ a hírolvasás feladásával kapcsolatban a demokrácia és a nyilvánosság kapcsolatának kérdéseire;
- és végül a saját problémáját mindenkire általánosítva ad kéretlen tanácsokat.
Mindezek ellenére, ha másra nem is jó ez a könyv, de arra biztosan, hogy állásfoglalásra késztessen a képtelen állításaival kapcsolatban és szembenézésre a saját hírfogyasztási szokásaink vonatkozásában. Elsősorban annak ajánlom a könyvet, aki azonosulni tud Dobelli média képével, ez esetben remek megerősítő olvasmányra lelhet. Aki azt gondolja, hogy a hírmédia önmagáért való, célja önnön fontosságának igazolása, miközben a reklám alapú modell segítségével pénzt keres a figyelmünk értékesítése révén. Aki vallja, hogy a hírmédia olyan, mint az alkoholizmus vagy a cukor függőség és emiatt senki nem tudja kivonni magát a hatása alól.
Ezzel szemben nem ajánlom a könyvet mindazoknak, akik nem szívlelik a zárt gondolkodást. Ironikus módon látszólag maga Dobelli is elutasítja ezt: „Kerüljük az ideológiákat és a dogmákat, mint ördög a tömjénfüstöt” (68. oldal) – megmosolyogtató ezt leírva látni egy olyan könyvben, ami rögeszmésen ragaszkodik ahhoz az egyetlen gondolathoz, hogy a hírolvasás ártalmas.
A könyv adatai
Cím: Ne olvass híreket! – Avagy miért mondj le a hírekről a testi és lelki egészséged érdekében
Szerző: Rolf Dobelli, Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft., 2024 Fordította: Farkas Tünde és Kövesdi Miklós
A könyv ismertetését a Libri támogatta. A könyv itt biztosan megvásárolható.
Pintér Róbert
A Corvinus Egyetem adjunktusa, a Kürt Akadémia e-kereskedelmi képzésének vezetője, a Digiméter kkv-digitalizációs projekt csapatának tagja.
