Talán mondani sem kell, hogy a mesterséges intelligencia (AI) megjelenése teljesen átalakította a világot, ám ezen belül is kiemelt helyen szerepel az e-kereskedelem. Az emberek ma már másként “beszélnek” a számítógépükkel és telefonjukkal, és emiatt másként is keresnek termékeket. Azaz végső soron máshogy vásárolnak. De hogyan jelenik meg mindez a statisztikákban? Két magyar és egy német PPC-ügynökséget kérdeztünk arról, hogy ők mit látnak az adatokban.

Ügynökségi körképünket négy kérdés köré építettük, amelyek főként arra fókuszáltak, hogy az AI hogyan alakította át a weboldalak forgalmát, és ebből mit látnak a kereskedők, valamint azok a reklámügynökségek, amelyek PPC-re fókuszálnak.

– Első kérdésünk arra vonatkozott, hogy milyen jelek utalnak arra, hogy az AI-agentek forgalmat generálnak az e-kereskedőnél? Hoz ez a forgalom vajon konverziót is, vagy egyelőre inkább csak érdeklődők vannak? 

Markus Beck, a berlini internetwarriors GmbH “Paid Advertising” vezetője kifejtette, hogy “több weboldalon is mérhető forgalmat figyelhetünk meg olyan AI-rendszerekből, mint a ChatGPT, a Perplexity, a Gemini vagy a Copilot.

A látogatószám egyelőre még jelentősen elmarad a klasszikus keresőmotorokból érkező forgalomtól, ám folyamatosan növekszik.

Különösen érdekes, hogy az AI-ból érkező felhasználók gyakran nagyon célzottan jutnak el egy-egy weboldalra, hiszen az AI már elvégzett egyfajta előválogatást. Emiatt esetükben gyakran magasabb interakciós arányt látunk, mint a hagyományos keresésekből érkező felhasználóknál.

A konverziók tekintetében még kissé korai igazán megbízható következtetéseket levonni, az első adatok azonban arra utalnak, hogy az AI-forgalom nem pusztán kíváncsi látogatókból áll: vásárlási vagy kapcsolatfelvételi szándékkal érkező felhasználók is vannak közöttük”.

 Fekács Zoltán, a Growww Digital performance marketing vezetője, szintén látványos növekedésről számolt be.

“A legvilágosabb jel az, hogy az AI-platformokról érkező forgalom mára önálló csatornaként azonosítható a GA4-ben, referral- és UTM-adat alapján – a több mint 900 magyar webshopra kiterjedő adatbázisunkból ezt havonta követjük. A számok pedig arról tanúskodnak, hogy már rég nem pusztán érdeklődőkről van szó: a legnagyobb AI-arányú tíz hazai webshopnál 2025 áprilisában az AI-hozamindex még mindössze 0,18 volt (a látogatókhoz csekély bevétel párosult), 2026 májusára viszont 1,54-re ugrott, vagyis egy AI-ból érkező látogató másfélszer annyi bevételt hoz, mint amennyi a puszta látogatói súlya alapján várható lenne” – mondta Fekács Zoltán. Hozzátette:

„Ez a fordulat nem magyar sajátosság: az Adobe amerikai adatai szerint 2026 márciusában az AI-forgalom már 42 százalékkal jobban konvertált a többi csatornánál, egy évvel korábban ugyanez 38 százalékkal rosszabb volt. Fontos árnyalás viszont, hogy a kép iparágtól függően erősen szór: bútor- és lakberendezés kategóriában kiugróan jó a hozam, míg szépségápolásban és barkácsban az AI-látogató jellemzően még csak tájékozódik, aztán elmegy.”

 Gandera Balázs, az INTREN ügyvezetője kifejtette, hogy ők szintén nyomon követik ezeket a változásokat.

“Részletesen vizsgáljuk az AI-ból érkező forgalmat, üzleti vertikumonként is; ezek az adatok rendszeresen elérhetők az intren.hu/AI oldalon letölthető elemzéseinkben. Eddig azt láttuk, hogy néhány szegmensben már kifejezetten gyors a növekedés, bár még viszonylag alacsony bázisról indulunk” – fogalmazott az ügyvezető, majd így folytatta:

„A legutóbbi negyedév számai alapján azonban arra számítok, hogy hamarosan jóval láthatóbb lesz ennek a csatornának a súlya. A következő napokban megjelenő új elemzésünkben már olyan változásokat látunk, amelyek szerintem szélesebb szakmai visszhangot is kapnak majd.”

– Mivel az AI-ból érkező forgalom egyértelműen látszik, érdemes volt annak is utánajárni, hogy csökkenti-e ez a klasszikus fizetett hirdetésekből (kereső, banner, social) jövő látogatószámot, avagy inkább kiegészíti azt?

Markus Beck beszámolója szerint az “AI-ból érkező forgalmat egyelőre inkább a meglévő csatornák kiegészítésének, semmint azok helyettesítőjeként, tekintjük. A felhasználók ma a keresőmotorok, a közösségi platformok, a piacterek és egyre inkább az AI-asszisztensek között mozognak. Különösen az információszerzésre irányuló kereséseknél figyelhető meg már most is elmozdulás az AI-asszisztensek irányába, miközben a konkrét vásárlási szándékhoz közelebb álló keresések továbbra is gyakran a hagyományos keresőmotorokon és fizetett hirdetéseken keresztül történnek.

A kereskedőknek ezért nem egymással versengő területekként érdemes gondolniuk a SEO-ra, a SEA-ra és az AI-ban való láthatóságra, hanem egy összefüggő ökoszisztéma részeiként kell tekinteniük ezekre a csatornákra. Aki minden releváns felületen jelen van, maximalizálja annak esélyét, hogy szerepet kapjon a vásárlási döntésben.”

Fekács Zoltánék hasonló elmozdulást látnak a Growww-nál: “Egyelőre nem a fizetett, hanem az organikus keresési forgalmat morzsolja el az AI, és a mi adataink élesen elkülönítik ezt a két hatást.

A vizsgált magyar webshopoknál az organikus arány 2024 elejei 31 százalékról 2025 végére 25 százalék alá esett, miközben az átkattintási arányok (CTR) 2026 márciusában 33 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól – ilyen mértékű elmozdulást fizetett oldalon nem látunk.

A kereskedők a kieső forgalmat rövid távon fizetett hirdetésekkel pótolják, ez azonban drágább és stratégiailag nem fenntartható, mert az AI éppen a tájékozódási fázist (a top-of-funnelt) nyeli el, ami hosszabb távon a konverzió-fókuszú, lower-funnel kampányok teljesítményét is aláássa. Vagyis közvetetten az egész fizetett struktúrát átrendezi: az általános, edukációs kulcsszavak megtérülése romlik, a márkakeresések és a késői funnel értéke pedig felértékelődik.”

Gandera Balázs piaci oldalról is megvilágította a kérdést, méghozzá a következőképp: “Attól, hogy megjelenik egy új AI-alapú csatorna, önmagában természetesen nem lesz több vásárló vagy nagyobb a célpiac.

Ami viszont érdekes, hogy egy AI-beszélgetés könnyebben fordulhat át kereskedelmi szándékba: egy látszólag általános kérdésből néhány lépés alatt konkrét termék- vagy szolgáltatáskeresés lehet. Egy hagyományos Google-keresés első néhány szavából ezt a szándékot sokszor még nem is tudnánk felismerni.

Emiatt én inkább a csatornák és a vásárlói út átrendeződésére számítok, mint egyszerű kannibalizációra.”

– Noha a fizetett hirdetések kiemelt fontosságúak, mindenképp releváns az is, hogy van-e már jele annak, hogy a tradicionális SEO helyett az AEO (Answer Engine Optimization) értékesebbé vált, és több forgalom érkezik az AI-agentekből, mint a klasszikus (azaz nem fizetett) keresési találatokból?

Markus Beck ugyan lát változást a német piacon, de úgy véli: az “AEO jelentősége egyértelműen növekszik, a klasszikus SEO-t azonban egyelőre nem váltja fel. Az organikus forgalom nagyobb része továbbra is a hagyományos keresőmotorokból érkezik.

Mindeközben azt látjuk, hogy az MI-rendszerek egyre több felhasználó számára válnak az információkeresés és a termékválasztás első számú kiindulópontjává. A cégeknek ezért meg kell tanulniuk, hogy ne csupán a keresőmotorokra optimalizáljanak, hanem azokra a forrásokra és jelzésekre is, amelyeket az MI-rendszerek használnak.

Véleményünk szerint az AEO nem a SEO utódja, hanem annak következetes továbbfejlődése a generatív MI korában.”

Fekács Zoltánék is hasonló mozgást figyelnek meg:

“Látogatói forgalomban egyelőre nem érte utol, sőt jóval alatta van, a mi mérésünkben a direkt, AI-ból származó bevételi forgalom pedig átlagosan 0,2 százalék körüli, míg az organikus keresés – minden csökkenés ellenére – a látogatások negyedét adja. Értékoldalon azonban már fordul a kép: az általunk létrehozott benchmark mutató, az AI-hozamindex a piaci élmezőnyben 1,5 fölé kúszott, míg az organikus keresés konverziós rátája 2025 eleje óta folyamatosan romlik. Ez az ún. generatív keresőoptimalizálás (GEO), és pont ez az oka annak, hogy már ma érdemes vele foglalkozni: nem a jelenlegi forgalmi arányért, hanem azért, hogy a modellek minket idézzenek akkor, amikor ténylegesen tömegessé válik a csatorna.

A klasszikus SEO nem eltűnik, hanem kiegészül – a strukturált adat, a döntési tények gépi olvashatósága és a külső említések most már mindkettőt szolgálják. Saját becslésünk szerint 2026 év végére a direkt AI értékesítési forgalom eléri az 1%-ot, és onnantól a jobb hozam abszolút számokban is érzékelhetővé válik.”

Gandera Balázs technikai oldalról vizsgálta a kérdést, és a user journey-re fókuszált:

“Szerintem itt nem érdemes egyszerűen az organikus és az AI-ból érkező weboldal-forgalmat összehasonlítani, mert maga a user journey változik meg. A TOFU (top of the funnel – a szerk.) szakaszban például korábban egy organikus látogatás volt fontos mérőszám, míg az AI-világban sokszor már az is komoly érték, ha a márkát vagy terméket az AI releváns válaszként megemlíti – a felhasználónak ugyanis nem feltétlenül kell ellátogatnia a weboldalra.

Eközben az AI-botok forgalma a query fan-out miatt drasztikusan nőhet, hiszen egyetlen felhasználói kérdés mögött több alkeresés és forrásfeldolgozás történik. Ezért foglalkozunk kiemelten AI SEO-val és AI-láthatóság mérésével is, de a végpont ennél is fontosabb: az agentic commerce világában már maga a tranzakció is megtörténhet úgy, hogy a felhasználó soha nem jut el a kereskedő weboldalára – erre pedig szerintünk már most érdemes felkészülni.”

– Utolsó kérdésünk az AI-ügynökökben elérhető hirdetésekre és az ezzel kapcsolatos tapasztalatokra vonatkozott. A funkció Amerikában már elérhető volt, ám épp a válaszok felvétele alatt, szeptember elején indult el hivatalosan Európában és így Magyarországon és Németországban is.

Markus Beck válaszában kifejtette, hogy “nemrég már el is kezdtük tesztelni a ChatGPT Ads szolgáltatást első ügyfeleinkkel közösen Németországban. Megbízható benchmarkok meghatározásához azonban még túl korai szakaszban járunk, tudatosan egy tanulási és tesztelési fázisban vagyunk. Az első tapasztalatok biztatóak, különösen az összetettebb, több magyarázatot igénylő termékek és szolgáltatások esetében, amelyeknél a vásárlók egyébként is alaposabban tájékozódnak és mérlegelik a lehetőségeiket. Ugyanakkor az elérés és a volumen egyelőre még korlátozott, a tracking- és attribúciós modell pedig közel sem olyan kiforrott, mint a már bejáratott csatornák esetében.

Aki most lép be erre a területre, annak érdemes stratégiai tanulási lehetőségként tekintenie rá, nem pedig olyan performance csatornaként, amely már az első naptól skálázható. Ezért azt tanácsoljuk ügyfeleinknek, hogy kezdjék el korán a tesztelést, megfelelően mérjék az eredményeket, ugyanakkor maradjanak reálisak az elvárásaik. Jelenleg éppen abban rejlik a legnagyobb érték, hogy még azelőtt lehet tapasztalatokat szerezni, hogy a csatorna széles körben elterjedne és igazán kompetitívvé válna.”

Fekács Zoltán technikai oldalról közelítette meg a választ:

“A formátum tisztán elkülönül a hagyományos keresőhirdetéstől: a hirdetés egy szponzoráltként megjelölt kártya a válasz alatt, kontextuálisan illeszkedve – nem kulcsszóra, hanem a beszélgetés témájára célzunk, és a hirdető semmilyen módon nem befolyásolja azt, amit a ChatGPT válaszol. Ez a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy a GEO (generatív keresőoptimalizálás) és a ChatGPT Ads két teljesen külön játszma marad.

Az early adopter-ablak most nyílt ki: az OpenAI szerint a ChatGPT egymilliárd heti aktív felhasználójának mintegy 20%-a mutat vásárlási szándékot, és bár Magyarországon a Free/Go szegmens még kis inventory-t jelent, aki most kezdi tesztelni, tanulási előnyt szerez, mielőtt a self-serve megnyílásával beindul a licitverseny. Korai, EU-n kívüli piaci tapasztalatok alapján kb. 3-18 USD CPC és 25-60 USD CPM nagyságrendek is előfordulnak, az első hazai tapasztalatai alapján azért itthon ennél lényegesen alacsonyabb, a Google és Meta platformokon már megszokott átkattintási árakkal találkozhatnak a kísérletező kedvű hirdetők.”

 Gandera Balázs az INTREN-től egyelőre még kivár:

“Nemzetközi rendszereken keresztül Magyarországon eddig is elérhető volt a ChatGPT-hirdetés, és az első kampányok is elindultak ügynökségi oldalon, miközben a széles körű self-service megoldás is megkérkezett a napokban. Az első eredményekre ezen a fronton még érdemes várni, és nem pár nap alapján ítélni.

De a jó hír, hogy a további felkészülés jelentős része ugyanaz, ami az AI-láthatóság szempontjából is fontos: jól strukturált weboldal-adatokra és megfelelő minőségű termékfeedre van szükség. Ezek technikailag nem feltétlenül bonyolult fejlesztések, de a későbbi eredményekre nagyon nagy hatásuk lehet. Ahol ezek még nincsenek rendben, ott mi ezt javasoljuk első lépésnek, mert így akkor sem kell kapkodni, ha egyre újabb lehetőségek nagyon gyorsan válnak széles körben elérhetővé.”