Milyen hatással lehet a konfliktus a térség és különösen Magyarország online kereskedelmére? A nemzetközi sajtóhírek és a hazai szereplők segítségével elemeztük a helyzetet és a várható kilátásokat.
Mint ismert, a több éve tartó folyamatos konfliktus, amely eddig főként a határterületeket és a Krím-félszigetet érintette, a közelmúltban egy Ukrajna elleni összehangolt orosz és fehérorosz támadásba torkollott, amelyben a támadó felek stratégiai jelentőségű városok elfoglalására törekszenek, a civil lakosságot és az infrastruktúrát sem kímélve. A támadás a világ közvéleményében, és ezzel párhuzamosan számos pénzügyi és üzleti szereplőjében erős ellenérzéseket váltott ki, amelyek többek között különböző szankciókban, egyes orosz áruk bojkottjában, a légiforgalom, és ezáltal a turizmus nagy részének leállásában és számos egyéb korlátozó intézkedésben öltött testet.
A konfliktus közvetlen hatásai már most érződnek, hiszen a kelet- és észak-európai devizák erős lejtmenetbe kezdtek; itthon a forint történelmi mélységekben jár: az euró középárfolyama már 400 forint közelében is volt, és számos – elsősorban banki – részvény árfolyama olyan volatilitást mutat, amilyet eddig ritkán láthattunk. A Brent olaj hordója ismét a lélektani 100 dollár fölé emelkedett, és az eleve emelkedő áram- és gázárak is az egekbe szöktek.
Mint ahogyan az élet minden területére, mindez a kereskedelemre is nagyon erős hatással van, hiszen számos terméket külföldről, esetben adott hosszú beszállítási láncon keresztül szereznek be a kereskedők, így a devizaárfolyamoknak, az üzemanyagáraknak és a szállítási útvonalak biztonságának igencsak ki van téve ez a szektor. A termékek gyártási folyamataiba pedig az Oroszországból és Ukrajnából történő nyersanyagellátás akadozása (megfejelve a már régebb óta fennálló chiphiánnyal) és az ezeken a területeken lévő gyártási kapacitások kiesése lesz nagy hatással – nem is beszélve az energiahordozók drasztikus drágulásáról, amely a gyártástól a kereskedők létesítményeinek, raktárainak üzemeltetésén keresztül a csomagszállítók költségeinek növekedésével is jár.
Erős válasz a világ legnagyobb márkáitól
A háborús konfliktus számos ország, szervezet, és a közvélemény nagy részének heves tiltakozását váltotta ki, és ehhez csatlakozva több nagy márka jelentette be, hogy felfüggeszti a tevékenységét Oroszországban. Ez a tiltakozás igen széles skálán mozog, hiszen például ruhaipari márkák, nagy üdítőital-gyártók, technológiai óriáscégek, olajcégek és rengeteg egyéb márka állította le termékeinek forgalmazását.
Ha csak a legnagyobbakat említjük, akkor is hosszúra nyúlik a sor. Egyik elsőként a Nike hagyott fel a beszállítással, majd zárta be 116 üzletét Oroszország-szerte, ezt követve az Adidas jelentette be, hogy nem folytatja az orosz futball liga támogatását, majd a Puma is beszüntette az online eladásait. De számos olyan nagy márka is beállt ebbe a sorba, mint a H&M, a Mango, vagy a luxuscikkeket forgalmazó Burberry.
A technológiai cégek közül az oroszok számára legfájdalmasabb bojkott valószínűleg a Samsung részéről érkezett, akik nem csak a lakossági célú, szórakoztató elektronikai termékek, de a haditechnológia számára is fontos chipek beszállítását is leállították. Az Apple is bejelentette, hogy felhagy termékeinek forgalmazásával, továbbá a világszerte népszerű fizetési megoldását, az Apple Payt is leállította Oroszországban. Az 5 legnagyobb amerikai technológiai cég mindegyike (Google, Meta, Apple, Amazon, Microsoft) foganatosított valamilyen szankciót, amely mindenképp nagyon komolyan fogja érinteni az orosz gazdaságot.
Az üdítőital-gyártók közül a Pepsi és a Coca-Cola is csatlakozott a bojkotthoz, az amerikai McDonalds gyorsétterem-lánc pedig a napokban zárta be éttermeit, amelynek következtében soha nem látott sorok álltak az utolsó hamburgerekért az orosz városokban.
Hazai példaként a legnagyobb magyar ár-összehasonlító oldal, az Árukereső.hu jelentette be március elején, hogy nem listázza az orosz árukat, és arra kérte e-kereskedő partnereit, hogy gondoljodjanak el hasonó lépés megtételén.
Itthon: várható drágulás és áruhiány középtávon
A helyzet közvetett hatásai természetesen a hazai kereskedőkre is jelentős terheket rónak. Megkérdeztük két nagy, nemzetközi vállalat képviselőjét, hogy mit érzékelnek jelenleg a helyzetből, mire számítanak a közeljövőben, illetve hogy milyen módon próbálnak segíteni a háború által sújtott terület lakosságának és a menekülteknek.
Takács Csaba, az Alza Magyarország ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a cégcsoport rendkívül fontosnak tartja a segítségnyújtást, és a helyzet elsősorban emberileg érintette meg őket. Az Alza 350 millió forintot allokált az közvetlen segítségre. “Azokban az országokban, ahol működünk, megbízható partnereket kerestünk, és vagy pénzbeli juttatásban részesítettük őket, vagy megegyezés alapján termékekkel segítettük – Magyarországon a Baptista szeretetszolgálat és a Máltai szeretetszolgálat kapott nagyobb adományt tőlünk, Csehországban a Post bellum szervezeten belül segítettünk, ők a határion túl működnek: Повернись живим/Come Back Alive.” – mondta el.
Az Alza kínálatában megtalálható néhány termék Ukrajnából és Oroszországból – jellemzően több gyártó mosógépe. A jelenlegi szituáció nem csak az elérhetőségüket, hanem esetleg az árukat is befolyásolja. Egyenlőre van belőlük raktárkészlet, és valószínűleg a gyártók is lépni fognak – áthelyezik máshová a gyártást.
Az ügyvezető elmondta, hogy mivel a szituáció naponta változik és egyre komolyabb, ezért nagyon nehéz predikciókat mondani, de szinte biztos, hogy egyéb termékeknél is meg fog jelenni nem csak a hiány, hanem várhatóan áremelkedés is. “Az Alza komoly raktárkészlettel rendelkezik, ezért lehet, hogy ez később fog jelentkezni, és a forint árfolyamának az alakulását is megpróbáljuk minél jobban eliminálni, hogy a vásárlók ne érezzék meg.” – tette hozzá.
Hunyady László, az Euronics Magyarország értékesítési igazgatója elmondta, hogy jelenleg nem szembesülnek beszállítási problémákkal, mivel a forgalmazott termékeket viszonylag kis arányban gyártják Ukrajnában vagy Oroszországban. Az még kérdéses szerinte, hogy annak a plusz volumennek a kiesése, amelyet erre a két nagy piacra terveztek be a beszállítók, milyen hatással lesz az árakra, de ez csak középtávon derül majd ki.
A devizaárfolyamok ingadozása és az energiaárak emelkedése véleménye szerint jelentősen befolyásolhatják a termékek árait, hiszen ezek nagy részét külföldön állítják elő, és ők is euróban vásárolják, vagyis emiatt elképzelhető áremelkedés. Valamennyire ellensúlyozhatja ezt a kieső piacok következtében fellépő extra árukészlet, de nehéz megmondani, hogy mi lesz ennek az eredője.
Az e-kereskedelemben ezeken kívül a logisztikai téren jelent majd nagyobb költségnövekedést az energia- és üzemanyagárak drágulása, hiszen a házhozszállító cégeknek az utóbbi jelenti a legnagyobb költséget, ezért úgy gondolja, itt előbb-utóbb áremelésre kell számítani. Mivel ezen a szolgáltatáson a kereskedőknek jellemzően nincs, vagy csak nagyon kevés az árrése, ezt valószínűleg mindenki kénytelen lesz áthárítani a vásárlókra.
Ezenkívül az infláció is negatív hatással lehet a fogyasztásra, hiszen a reálbérek nem feltétlenül követik majd ennek alakulását, ami a forgalom visszaesését eredményezheti, főként a nagyobb értékű, tartós fogyasztási cikkek esetében.
Nemzetközi szinten az Euronics-csoport is tervez karitatív akciókat, de ennek a részletei még kidolgozás alatt vannak – mondta el.