Az e-kereskedelem továbbra is gyorsan növekvő piac, a világjárvány pedig még jobban felgyorsította ezt a folyamatot. Az Ecommerce Trends 2021 globális jelentése alapján szemezgettünk a jövő év legfontosabb várható trendjeiből, melyekre online kereskedőként mindenképpen érdemes odafigyelni.

Az online kiskereskedelmi értékesítés világszerte jelentősen nőtt 2014 óta, és a szektor elemzői szerint 2023-ig egészen biztosan tartani fog ez a szárnyalás. Amennyiben egy e-kereskedőnek sikerül időben elcsípnie és meglovagolnia egy új trendet, olyan előnyre tehet szert, hogy akár a riválisait is beelőzheti. Ebből a szempontból is rendkívül hasznos a SearchNode Inc. 2019-ben elindított globális kutatása, amely az e-kereskedelmi trendek feltérképezésével próbálja az online kiskereskedőket felkészíteni a jövőre. Az októberben végzett felmérésben közel 100 e-kereskedelmi döntéshozó vett részt Európából és Észak-Amerikából. Az Ecommerce Trends 2021 jelentés célja, hogy jövőbemutató információkat gyűjtsön az e-kereskedelem jelenlegi és jövőbeli trendjeiről, valamint arról, hogy a COVID-19 hogyan hatott erre az iparágra.

Szárnyaló e-kereskedelem

A koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések egyik nagy nyertese az e-kereskedelem lett. A megkérdezett vállalatok nagy többségének bevételeire kifejezetten pozitív hatással volt nemcsak a karantén, hanem az azt követő időszak is. A SearchNode Inc. globális kutatásában részt vevő e-kereskedők fele arról számolt be, hogy minimum megduplázta bevételeit. A válaszadók túlnyomó többségénél, 86 százalékuknál a lezárások megszűnése után is növekedtek az online bevételek: egyes cégeknél akár 200 százalékos is volt a változás.

Ecommerce-Trends-2021-1
Kép forrása: SearchNode – Ecommerce Trends 2021

A válaszadók 90 százaléka is legalább kisebb növekedést regisztrált a pandémiát megelőző időszakhoz képest, és csupán 6 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy csökkent a bevétele a járvány miatt. A válaszadók 38%-a mondta, hogy az online haszonkulcsuk nőtt a globális zárlat idején.

A legfontosabb kihívások

A járvány miatt kialakult helyzet több szinten érintette a kiskereskedőket. Legtöbben a megszakadt ellátási láncot említették a kihívások között (a válaszadók 57%-nak jelentett ez problémát), de a kereslet kielégítését (43%) is sokan jelölték meg. Emellett a bezárás (29%), a készletkezelés (28%) és az alkalmazottak hiánya (26%) jelentett új feladatokat az e-kereskedők számára.

Felkészülés az újabb lezárásra

Bár a felmérés idején lazítás volt világszerte, már akkor is tudni lehetett, hogy az év végén újabb szigorítások jöhetnek. Az online kiskereskedelmi vezetők 70 százaléka mondta azt, hogy felkészültek a 2020 tavaszához hasonló lezárásra. A felmérés ezért kíváncsi volt arra is, hogyan készülnek a vállalatok egy újabb lockdownra. Sokan az ellátási lánc diverzifikációját (39%), az e-kereskedelmi jelenlét bővítését (39%), a webes infrastruktúra fejlesztését (36%), a marketing-költségvetés növelését (32%) és újabb munkavállalók felvételét (29%) jelölték meg.

Stratégia a járvány árnyékában

A kutatás készítői kíváncsiak voltak arra is, hogy az általános stratégiai jövőképet hogyan befolyásolta a világjárvány. A legtöbb válasz (45%) a vállalkozás digitális részére irányult. A válaszadók szerint az e-kereskedelem összességében növekedett, és nőtt a kereslet is. A vállalatoknak fel kellett gyorsítaniuk tevékenységüket, ki kellett igazítaniuk a választékot, hogy lépést tarthassanak az új igényekkel. A megkérdezett e-kereskedők új szoftvereket vásároltak, vagy megerősítették a régit. A vállalatok a korábbiaknál jobban összpontosítottak az online marketing csatornákra, és bővítették azok számát.

Kiélezett verseny

Az e-kereskedelem egy erősen versenyző piac, és a felmérés is azt igazolta vissza, hogy a rivalizálás változatlan: a válaszadók 84%-a szerint a piacon a verseny rendkívül kemény. A nyilatkozók mintegy fele érez fenyegetést verseny szinten az iparág legnagyobbjaiként számontartott Amazon, Alibaba és eBay felől, de csak 13 százalékuk határozta meg ezeket a vállalatokat fő riválisaiként.

Ecommerce-Trends-2021-2
Kép forrása: SearchNode – Ecommerce Trends 2021

Ingyenes visszaküldés

Az ingyenes visszaküldés az online kereskedelem általános üzleti stratégiájának fontos része. Az ügyfelek ingyenes visszatérítésre számítanak, különösen a pandémia miatt. A felmérésben részt vevő vállalkozások 59% -a nyilatkozott úgy, hogy 2021-ben ingyenes visszatérítést kínál a vásárlóinak.

Irány a közösségi média

A közvetlen értékesítés a közösségi médiában olyan új stratégia, amit az online kiskereskedelmi vállalatoknak érdemes megfontolnia. A közösségi hálózatokról történő közvetlen vásárlás sokkal kényelmesebb, és a felhasználói út is sokkal rövidebb, így például kevesebb kosárelhagyást eredményez. A válaszadók 42%-a tervezi 2021-ben a közvetlen közösségi médián keresztüli értékesítést.

Marketing automatizálás

Az e-kereskedelmi marketing monoton és időigényes munka, de a marketing automatizálásához kapcsolódó új technológiák segíthetik az online kiskereskedőket abban, hogy kevesebb idő alatt jóval több dolgot megoldjanak, és több bevételt is termeljenek. Ezt a szereplők is érzik: a megkérdezettek 55%-a mondta azt, hogy jövőre javítani fogja az oldala, webáruháza marketing-automatizálását.

Platform trendek

A platform az internetes áruház üzemeltetésének egyik legfontosabb alappillére. Számos e-kereskedelmi platform létezik, így a megfelelő kiválasztása nehéz döntés: a kutatásban reagáló 90 válaszadó is 23 különféle platformot említett. A többség, 42 százalék egyedi platformot használ, utána következtek a Magento 2 (13%), a Hybris (9%), az Oracle Commerce (6%), a Salesforce (3%), a Magento 1 (3%), a Shopify Plus (2%) és a Prestashop (2%) .

Ecommerce-Trends-2021-3
Kép forrása: SearchNode – Ecommerce Trends 2021

Testreszabás

A jövő évi trendek között a személyre szabás tűnik a legfontosabb prioritásnak az e-kereskedők oldaláról. Ez az eszköz jelentősen növelheti az online áruházak konverzióit és javíthatja a vásárlói hűséget is. A válaszadók 67% -a jövőre többet kíván befektetni ebbe a területbe.

A teljes jelentés 30 szempont részletes elemzésével az alábbi cikkben érhető el: 30 Ecommerce Trends for 2021 [Survey Report]