A MediaMarkt kevesebb mint két évvel ezelőtt indította útjára piacterét, amellyel többcsatornássá tette korábban egysíkú értékesítési modelljét. Az újítás win-win döntésnek bizonyult.
A német MediaMarkt elektronikai áruházlánc piacterén júliusban 1060 eladó árulta a portékáját – adta hírül az Ecommerce News hírportál európai híreket kínáló oldala. Emellett nagyot ugrott a platform forgalma, aminek örömére a Ceconomy, a MediaMarkt és testvér áruházlánca, a Saturnt tulajdonosa kisebb ünnepséget rendezett. A tesztelések után 2021 őszén nyitották meg a piacteret, amely hamarosan elérhetővé vált Ausztriában és Spanyolországban is.
Ezen a három piacon az értékesítés a Ceconomy 2022/2023-as üzleti évének június 30-án végződött harmadik negyedévében 121 százalékkal haladta meg a 2022 azonos időszakában elért forgalmat. Az B2B partnerek a három elérhető piactéren összesen 1,2 millió terméket kínálnak.
A MediaMarkt a két évvel ezelőtti döntést megelőzően egyre inkább egycsatornás vállalkozássá vált. Igaz ugyan, hogy a vállalat fizikai áruházai mellett, amelyek Európa-szerte, így Magyarországon is megtalálhatók, működtek a kiskereskedő helyi online felületei is, ám a piactér létrehozása ehhez képest minőségi változást eredményezett. Lehetőséget teremtett arra, hogy a MediaMarkt kiegészítse termékpalettáját, miközben a kisebb partnereket, amelyek elindították boltjaikat az online platformon, hozzásegíti ahhoz, hogy saját elérési lehetőségüknél jóval nagyobb potenciális vásárlóközönség előtt jelenjenek meg.
Szigorú követelményeknek vetik alá a partnereket
Ahhoz, hogy egy vállalat kiskereskedőként megjelenjen az elektronikai áruház piacterén komoly feltételeket kell teljesítenie. Mindenekelőtt európai uniós kereskedelmi engedéllyel kell rendelkeznie, és az EU-ban bejegyzett adóalanynak kell lennie. Saját logisztikai háttérrel kell rendelkeznie vagy saját partnert kell hoznia a raktározási és szállítási feladatok ellátásra.
Vagyis: a MediaMarkt nem kínál fel „végrehajtási szolgáltatásokat”, mint az Amazon.
A piacterén értékesítő vállalatoknak maguknak kell megoldaniuk áruik kiszállítását és a visszaküldött termékek kezelését. Végül ha a német piactéren is értékesíteni akarnak, akkor rendelkezniük kell német nyelven igénybe vehető ügyfélszolgálattal. A kínálat feltöltése egy egyszerű internetes felületen történik, amelyen a partnerek menedzselhetik a rendeléseket, szállítási információkat tehetnek közzé és kommunikálhatnak az ügyfeleikkel.
A Ceconomy az elmúlt egy év sikereit értékelve megjegyzi, hogy a piactér a várakozásokat felülmúlóan teszi lehetővé a MediaMarkt/Saturn párosnak termékkínálata kiegészítését. Emellett persze nem mellékes, hogy a platform üzemeltetése szép bevételt hoz a vállalatnak. A költségek a rendszer üzemeltetésére szorítkoznak, miközben a partnerek gondja a raktárkészlet fenntartása és menedzselése. Eközben a Ceconomy elismerte, hogy teljes online bevétele az üzleti negyedévek említett összehasonlításában egy százalékkal, 947 millió euróra csökkent. Ennek eredményeként az internetes eladásokból származó bevétel aránya a teljes forgalmon belül 22,9 százalékról 20,4 százalékra zsugorodott.
A piactértől azt várják, hogy segít javítani a vállalat internetes jelenlétét. A 2021/2022-es üzleti évben a Ceconomy 65 millió euró kereskedelmi forgalmat ért el az elektronikai termékeket kínáló piactéren. A 2025/2026-os üzleti évben már bruttó 750 millió eurót várnak. Ezt segíti, hogy hamarosan elindul a platform hollandiai és oroszországi változata.