Idén az első negyedévben több mint egy tucat kiskereskedelmi üzletlánc jelentett csődöt az Egyesült Államokban, majdnem annyi, amennyi tavaly összesen. A legismertebbek, a J.C. Penney, a RadioShack, a Macy’s, és a Sears is több mint 100 üzlet bezárásáról döntöttek idén, egyenként. Mi történik? Ránk is hatással lesz ez a történelmi méretű átalakulás?
Mindössze 8 dollárral a zsebében, angoltudás nélkül érkezett New Yorkba a bécsi születésű Victor Grünbaum 1938-ban, s akkor még nem sejtette, hogy évtizedekkel később többen a XX. század legbefolyásosabb építészének fogják őt nevezni. Először kisebb boltok megtervezésére kapott megbízást, majd egy évtizeddel azután, hogy Los Angelesbe költözött, 1951-ben megalapította a saját tervezőcégét, s főként irodaházakat épített. Ő volt az, akinek a tervei nyomán felépült az első klasszikus amerikai bevásárlóközpont (shopping mall), Detroit mellett 1954-ben. A sikeres projektet követően a legismertebbé vált munkáját kapta meg, felépítette a közösségi térnek szánt Southdale Centert. Ennek a projektnek a nyomán évtizedekig tartó bevásárlóközpont-építési láz tört ki, az ő irodája is több mint ötvenet tervezett.
A tranzisztor, a fűnyíró, az antibiotikumok és a számítógép mellett a klasszikus bevásárlóközpontot, a mallt tekintették a 80-as évek olyan vívmányának, mely igen nagy mértékben hozzájárult a fogyasztói társasalom kialakulásához. A mall-okat általában a városok határában, „mindentől távol”, gigantikus méretű parkolókkal körülvéve alakították ki, és a koncepció lényege az volt, hogy maga a vásárlás élménye csábítja ide az embereket, akik itt természetesen enni, inni és szórakozni is fognak, időt töltenek. Így is lett, az építkezési boom még az ezredforduló előtt is zajlott.
Klasszikus üzletláncok: itt a vég
Ennek azonban vége van. Nem csak az elmúlt 2 év volt katasztrofális a kiskereskedelmi üzletláncoknak, de úgy néz ki, 2017-ben egy teljesen új korszak köszönt az iparágra. Még idén mintegy 9000 kiskereskedelmi egység zárhat be, és a nagy láncok eltűnése a mallokból azok sorsát is megpecsételi. Idén közel 100 millió négyzetméternyi eladótér szűnhet meg, az Egyesült Államok kiskereskedelmi területének mintegy 10%-a.
Jön az Amazon – és visz mindent
Az alábbi táblázatot az alábbi hangzatos címmel tette közzé a szerzője a Mediumon: elég csak ránézz, hogy mindent érts. És tényleg elég rápillantani, hogy megállapíthassuk, az elmúlt évek minden ismert óriás üzletlánc számára árbevétel-csökkenést hoztak, míg az Amazon egyértelműen exponenciális görbén van. Nota bene, ez nem a teljes piacot mutatja, hiányzik róla többek között a Walmart is. (Az Amazon-csodával később külön cikkben foglalkozunk.)
Csak az Amazon tehet róla?
Az elektronikus kereskedelem szárnyalása tényleg átrendezi a kiskereskedelmi piacot, azonban a látványos válságnak az Egyesült Államokban más előzményei is voltak. Még 2000-ben indult útjára a mára már több száz bezárt plázát felsoroló website, a www.deadmalls.com, és idáig, vagy még régebbre kell visszanyúlnunk az időben ahhoz, hogy lássuk az okokat.
Egyes elemzők azonban már akkor figyelmeztettek, hogy azok a mallok, ahol az öncélú vásárlás van a központban és nem csatlakoznak hozzá közösségi funkciók (például orvosi rendelő, óvoda, iskola, kulturális és közösségi terek, irodák, esetleg parkok), illetve a lakónegyedektől távol esnek, szükségszerűen vissza fognak szorulni. A legelső plázát tervező Victor Gruen is ilyen funkciókat tervezett az első projektje mellé, amiket a megrendelője szükségtelennek tartott és nem is épített meg.
Minden bevásárlóközpontban kialakítottak néhány helyet az óriásbérlőknek (anchor store). Ezek a bérlők, jellemzően kereskedelmi láncok, többféle terméket árusító hipermarketek (department store) hosszú távon kötötték le a kapacitásokat és jelentős vásárlókört is vonzottak a mallokba. A legtöbb bevásárlóközpont azért kerül bajba, mert elveszíti a legnagyobb bérlőit, s ezzel együtt a közönségének javát is. A folyamat öngerjesztő: ha bezárt a közelemben a bevásárlóközpont, akkor vajon elautózom a messzebb lévőig, vagy rendelek inkább online, kiszállítással?
Az Egyesült Államokban ezek a bevásárlóközpontok nem integrálódtak a város szövetébe, még évtizedek alatt sem. Időközben átalakultak a vásárlási szokások (többek között jelentősen fejlődött a malloktól távol maradó, önálló kereskedelmi egységeket építő Walmart). Megjelent, és gyorsvonatként tör előre az elektronikus kereskedelem. Végül pedig a klasszikus a gazdasági válság adta meg a bevásárlóközpontnak, mint kereskedelmi formának a kegyelemdöfést.
A földgolyó másik oldalán, Hong Kongban hasonló plázaépítési őrület zajlott az elmúlt években, mint az Egyesült Államokban, azonban teljesen más alapokon. A helyi közlekedési vállalat nem csak közlekedési infrastruktúra-fejlesztésbe fogott, hanem komplex ingatlanfejlesztési projekteket álmodtak a közlekedés köré. A kereskedelmi partnerek a város sűrű beépítettsége miatt könnyen kaphatók voltak a függőleges város koncepció továbbgondolására, és a közlekedési csomópontokban megvalósították a Gruen által az 50-es években megálmodott mall koncepciót. A bevásárlóközpontok nem csak, hogy csomópontokban vannak, hanem minden esetben szállodai, lakó és irodai környezetet építettek köréjük. Közösségi tereket és funkciókat integráltak, rendelőket, iskolákat, kulturális intézményeket hoztak be a már-már önálló kisvárosként funkcionáló épülettömbökbe. Azzal, hogy a közlekedést is integrálták, egy lépéssel tovább is gondolták az élete végére teljen kiábrándult sztárépítész eredeti gondolatát. Gruen 1967-ben visszaköltözött Bécsbe és szomorúan konstatálta, hogy szülővárosától délre is egy amerikai minta alapján megépült bevásárlóközpont várta.
Az amerikai bevásárlóközpont-válsághoz még egy tényező járult hozzá jelentősen: az elemzők évek óta figyelmeztetnek, hogy egyszerűen túl sok az eladótér a piac méretéhez képest. A 70-es évektől kezdve egészen 2015-ig a bevásárlóközpontok száma kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a népesség, így az Egyesült Államokban van jelenleg az egy főre jutó legtöbb eladótér, 2,2 négyzetméter per fő. Ez 40%-kal magasabb, mint Kanadában, ötször annyi, mint az Egyesült Királyságban és kb. tízszer annyi, mint Németországban.
Mi a helyzet itthon?
A hazai viszonyokról csak egy közel 10 évvel ezelőtti KSH adat áll rendelkezésre, amely szerint az egy főre jutó eladótér mérete az Egyesült Királyságéhoz áll legközelebb, 2008-ban 0,45 négyzetméter / fő volt. A hazai fejlesztések korábban sem az amerikai mintát követték, a legtöbb plázafejlesztés a város szövetében, vásárlóerő és vonzáskörzet alapon kezdődött el, és néhány kivételtől eltekintve a plázák köszönik, jól vannak. A 2011-ben bevezetett „plázastop-törvény” jelentősen korlátozta a hazai kereskedelemfejlesztést, a szakma főleg az alacsonyan, 300 négyzetmáternél meghúzott határ miatt háborgott, de ezt 2015-ben 400 négyzetméterre emelték. Nehéz ugyanakkor elhessegetni azt a gondolatot, hogy ha nem rendelkezik törvény a plázák építéséről, akkor vajon több, lassan elnéptelenedő bevásárlóközpontot kerülgetnénk a városokban? Költői kérdés.
A hazai e-commerce pedig közben töretlenül fejlődik, a tavalyi évben már meghaladta a 310 milliárd forintot. A szakma régen vitatkozik azon, hogy a technológiai adaptáció hazánkban tényleg lassabb-e, mint tőlünk nyugatabbra, de azt biztosan mondhatjuk, hogy a teljes kiskereskedelmi forgalom 6%-os tavalyi bővülése és az elektronikus kereskedelem 18%-os bővülése közötti különbség még jó ideig megfigyelhető lesz.
