Donald Trump Kína ellen indított kereskedelmi háborúja és a globális recesszió árnyéka ellenére – vagy talán éppen a hazai fogyasztás növekedésének látványos lassulásának hatására – az AliExpress továbbra is töretlen lendülettel készül az öreg kontinens meghódítására.

Mint arról korábban a Kosárértéken is beszámoltunk, Oroszországban is jelentős beruházásokat eszközöltek, most pedig Spanyolországon és Portugálián keresztül készülnek megerősíteni európai hídfőállásaikat.

Az első fizikai bolt Európában

A kínai kereskedőóriás már nyár végén megnyitotta első hagyományos offline boltját Madridban, amely tulajdonképpen egy bemutatóterem, ahol a termékeket csak megtekinteni lehet, de azok megvásárlása továbbra is csak online lehetséges.

Az egyik legnagyobb európai bevásárlóközpontban, a madridi Xanadúban felállított AliExpress shopot már a megnyitáskor hatalmas érdeklődés övezte. Több ezres tömött sorok kígyóztak az üzlet bejárata előtt, annak ellenére, hogy a bemutatott termékek megvásárlására nem volt lehetőség.

Aliexpress Xanadu

A 740 négyzetméteres madridi bemutatóterem hatalmas siker: itt 5 különböző termékkategóriában hatvan márka mintegy ezer terméke tekinthető meg fizikai valójában. További, hivatalosan meg nem erősített hírek szerint pedig pár hónapon belül újabb ugyanilyen üzletet nyithat a cég a katalán fővárosban, Barcelonában.

A spanyol piac a cég negyedik legnagyobb célterülete

Spanyolország egyébként nem véletlenül az Aliexpress első számú célpontja, ha a kontinentális Európáról van szó, hiszen volumen tekintetében az ország a cég negyedik legnagyobb felvevőpiaca Kína, az USA és Oroszország után.

Ennek függvényében méginkább érthető az Aliexpress azon lépése, hogy jövőre már csomagátvevő pontokat is nyitnak a kínai termékeknek a portugál székhelyű El Corte Inglés üzleteiben, ahol a vásárlók maguk is átvehetik az AliExpressről online megrendelt termékeiket. A bejelentés kapcsán Daniel Zhang, az Alibaba Group vezérigazgatója elmondta, hogy nem csupán kereskedelmi együttműködésről van szó.

A cég aktívan keresi a lehetőségeket, hiszen a klasszikus kiskereskedelmi tevékenység mellett nyitottak minden más típusú együttműködésre is spanyol vállalatokkal. Különösen fontosnak tartják a spanyol cégek kínai vagy orosz piacra bevezetésének elősegítését, illetve az El Corte Ingléssel való hasonló partnerséget, amely a klasszikus raktározási és kereskedelmi kapcsolatokon túl kiterjed a fizetési és felhő alapú IT szolgáltatások nyújtására is.

Miközben az Alibaba 56 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Kínában, és közel 674 millió vásárlója van világszerte, továbbra is növelnie kell globális jelenlétét, hogy nemzetközi szinten is felvegye a versenyt a Jeff Bezos-féle Amazonnal, akik már komoly logisztikai háttérrel és bejáratott piacterekkel bírnak világszerte, köztük Európában is.