A Kifli.hu-t is működtető cseh Rohlik új nagybefektetők révén 190 millió euróval növelte a tőkéjét. A vállalat folytatja a terjeszkedést: növelné a jelenlétét a cseh, a magyar és az osztrák piacokon, ezenkívül Németország, Lengyelország, Románia és több más európai ország nagyvárosaira is ki kívánja terjeszteni a hatóterületét.

Az elmúlt évben az egész világot sújtó Covid-19 járvány következtében az élelmiszer-kiszállítás az egyik leggyakrabban igénybe vett online szolgáltatássá nőtte ki magát, legyen szó akár éttermi ételek, akár a kereskedelemben kapható élelmiszeráruk házhozszállításáról. A megnövekedett vásárlói igényeknek köszönhetően az e-kereskedelemre szakosodott startupok egyre vonzóbbá váltak a befektetők számára. Ezt jól láthatjuk a Magyarországon közkedvelt Kifli.hu anyavállalata, a prágai központú Rohlik esetében is, amelyik március 2-án bejelentette, hogy aktuális finanszírozási körében hét nagybefektető révén 190 millió euróval, azaz mintegy 69 milliárd forinttal növelte tőkéjét.

Az élelmiszeráruk, illetve napi fogyasztási cikkek online kereskedelmével és házhozszállításával foglalkozó céget (amelynek neve a magyar leányvállalat nevéhez hasonlóan egyszerűen „kiflit” jelent) 2014-ben alapította Tomáš Čupr azzal a céllal, hogy forradalmasítsa az online élelmiszerkiszállítás piacát. A Rohlik szolgáltatásai mára a Cseh Köztársaság szinte valamennyi nagyvárosában (többek közt Prágában, Plzenben, Pardubicében és Brnóban is) elérhetők.

A cég Magyarországon 2019-ben kezdte meg működését, 2020-ban pedig Ausztriában is elindult a Bécsben és a főváros agglomerációjában élő fogyasztókat kiszolgáló weboldala, a Gurkerl.at.

A Rohlik befektetői köre

A Közép-Európában piacvezetőnek számító Rohlik aktuális finanszírozási körében a legnagyobb szerepet a franciaországi központú kockázati tőkebefektető cég, a Partech vállalta magára, a további befektetők az Index Ventures, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), a Quadrille Capital, a J&T Bank, az R2G, valamint a Rohrik üzleti sikerében már régóta érdekelt Enern.

„A Rohlik az európai online élelmiszerpiac legizgalmasabb, a minőségi szolgáltatások és a fenntarthatóság iránt mélyen elkötelezett szereplője” – nyilatkozta Omri Benayoun a Partech részéről. „Megtiszteltetés számunkra, hogy üzleti kapcsolatban állhatunk a cég alapítójával, Tomáš Čuprral, akinek vezetése alatt a Rohlik a helyi kiskereskedők és a napi fogyasztási cikkeket forgalmazó globális vállalatok bizalmát egyaránt elnyerte, lehetővé téve, hogy a vállalat a minőség és az árak terén egyaránt maga mögé utasítsa a hatalmas élelmiszer-üzletláncokat is.”– tette hozzá.

Jóllehet az online felületén jelenleg körülbelül 17.000 terméket kínáló, tavaly több mint 750.000 vásárlót kiszolgáló Rohlik árbevétele a 2020-as pénzügyi évben önmagában is 101%-kal, 300 millió euróra (kb. 110 milliárd forintra) emelkedett, ez a tőkeinjekció újabb hatalmas lendületet ad a fejlesztéseknek, valamint a Rohlik terjeszkedésének – mondta a startup alapítója és ügyvezető igazgatója, Tomáš Čupr. A cég a közeljövőben tovább kívánja növelni jelenlétét a már bejáratott cseh, magyar és osztrák piacokon, sőt, Németország, Lengyelország, Románia és több más európai ország nagyvárosaira és agglomerációira is ki kívánja terjeszteni a területét, valóságos páneurópai élelmiszerkereskedelmi birodalmat hozva létre.

Több hagyományos kört is spórolhatnak azok, akik a Rohliktól rendelnek

Bár az internetes élelmiszerboltok piacán számos vállalat működik a régóta ismert üzletláncok online felületeitől kezdve egészen az eleve a digitális piacokat megcélzó szolgáltatókig, a Rohlik mégis képes egyedi vásárlói élményt nyújtani ügyfeleinek. A cseh startup, amelynek kínálatában egyaránt megtalálhatók a hagyományosan a szupermarketek polcaira kerülő áruk, a Marks & Spencer sajátmárkás termékei, valamint a helyi hentesek, halászok, pékek, gyümölcs- és zöldségkereskedők árucikkei, elsősorban annak köszönheti az elmúlt években elért jelentős sikereit, hogy behatóan ismeri az európai városlakók fogyasztási és vásárlási szokásait.

Tomáš Čupr szerint tapasztalataik azt mutatják, hogy az adott fogyasztói szegmensbe tartozó vásárlók egy-egy átlagos bevásárlókörútjuk során felkeresnék valamelyik nagyobb élelmiszer-üzletet és a helyi kiskereskedőket, őstermelőket is, a Rohlik szolgáltatásaival tehát nem csupán egy, de jellemzően öt-hét üzlet meglátogatását is megspórolhatják maguknak. A vállalat eredményességében a széles áruválaszték mellett a hatékony logisztikai rendszer is kulcsszerepet játszik: bár a termékei tárolására használt raktárak méreteikben nem vetekedhetnek a hatalmas élelmiszer-üzletláncok megakomplexumaival, azokkal ellentétben rendszerint a nagyvárosok közigazgatási határain belül találhatók, ezért a Rohlik, illetve leányvállalatai által kínált termékek jóval gyorsabban eljuthatnak a vásárlókhoz.

„Mi, a Rohlik munkatársai azt szeretnénk, hogy az emberek jóízű, egészséges ételeket fogyaszthassanak és egészségesen éljenek. Ennek jegyében minőségi élelmiszerek széles választékát kínáljuk számukra, valamint egy olyan szolgáltatást, amely nagymértékben megkönnyíti az életüket” – vallott a cégfilozófiáról Tomáš Čupr.

A Rohlik hazai leányvállalata, a Magyarországon piacvezető szerepet betöltő Kifli.hu jelenleg Budapesten és a főváros agglomerációjában, valamint egyes Balaton-parti településeken vállal házhozszállítást. A kínálatukban szereplő árucikkeket négy órás határidővel, egy órás kiszállítási időablakkal juttatják el a vásárlóikhoz.