A Pinterestnek a legtöbb magyar vállalkozás digitális stratégiáját tekintve még mostoha sora van és csak kis szeletet tud kiszakítani a magyar marketing büdzsék tortájából, pedig egyáltalán nem biztos, hogy jól teszi, aki mellőzi ezt a felületet.

A Pinterest, saját bevallása szerint ugyanis “a felfedezés, az álmodozás és a cselekvés fellegvára, amit alátámaszt az is, hogy több mint 291 millió felhasználójuk több mint 80%-a használta már arra a platformot, hogy vásárlási döntésének meghozatala előtt tájékozódjon.

Felépítéséből adódóan azt a felhasználói közönséget vonzza, akik az online világban keresnek ötleteket az offline világban gyakorolt érdekődésükhöz, hobbijukhoz. Logikusnak tűnik tehát, hogy a Pinterestre érkező látogatói réteg minden más platformnál magasabb hajlandóságot mutasson a vásárlásra. Hiszen, amíg a Facebook elsődleges célja az ismerőseinkkel való kapcsolattartás, az Instagramon az életünk megosztásra érdemes képkockáit szeretnénk posztolni, a LinkedInre karrierépítési céllal látogatunk, addig a Pinteresten inspirációt keresünk a az offline világunkban megvalósítandó terveinkhez.

A fiatalabb felhasználókat megcélozni kívánó cégek számára érdekes adat lehet, hogy az Y generáció(sok) tagjai közül minden második havonta legalább egyszer használja a Pinterestet, majdnem annyian, mint az Instagramot. Jelenleg a felhasználók 50%-a még az Egyesült Államokban él, várhatóan – ahogy a többi social media platform is – rövid időn belül hasonló népszerűségnek fog örvendeni az európai piacokon is, ami természetesen a konverziós eredményeket is magával hozza majd.

Jelenleg a Pinterest felhasználói bázisát még mindig a nők uralják, habár a férfi felhasználók aránya is szépen nőtt az elmúlt években, 2019-ben már meghaladta a 20%-ot.

Akinek megjött a kedve a fentieket olvasva, az a következő képpen foghat bele a Pinterestezésbe:

Hogyan fogjunk hozzá?

Váltsunk üzleti fiókra

Üzleti Pinterest fiók létrehozására két módszer is a rendelkezésünkre áll:

  • regisztrálhatunk új fiókot, rögtön üzleti beállítással,
  • vagy, ha már van személyes Pinterest fiókunk – ami megfelel az üzleti céljainknak is -, akkor ezt is átválthatjuk üzleti fiókra;

Az üzleti fiók előnyei, hogy reklámkampányokat is indíthatunk velük, illetve hozzáférhetünk a Pinterest beépített analitikájához, amely által értékelhetjük fiókunk teljesítményét, hasonlóan a LinkedIn vagy Instagram statisztikákhoz.

Társítsuk a weboldalunkat!

Saját weboldalunk igénylése, azaz Pinterest fiókunkhoz való kapcsolása hitelességi és brandépítési szempontból is fontos. Az összekapcsolást követően profilunkon megjelenik egy kis földgömb ikon, amely jelzi a többi látogató számára, hogy azonosítottuk magunkat, továbbá, amikor pinjeinket megosztják más felhasználók, profilképünk meg fog jelenni a poszton, így minden látogató visszatalálhat általa a mi oldalunkra.

A verifikáció nagyon egyszerű: egy meta tag-et kell csak beillesztenünk a weboldalunk headjébe vagy feltöltenünk egy HTML filet, amit a Pinterest kínál fel az igazoláskor:

Igénylési opció választása

Ha a weboldallal megvagyunk, a többi social media felületünket is hozzákapcsolhatjuk Pinterest fiókunkhoz. Ennek nem csak az az előnye, hogy így például a mi Instagramunkról mások által posztolt pinek visszavezetnek majd a saját profilunkhoz, hanem a Pinterest algoritmusa is jobban fogja szeretni és másoknak ajánlani tartalmainkat.

Igénylés

Extrák haladóknak

Ha az üzleti fiók weboldalunkkal való összekapcsolásán felül még többet szeretnénk kihozni a Pinterest aktivitásunkból, az alábbi eszközök állnak még a rendelkezésünkre:

  • Mentés gomb telepítése a weboldalunkra: ez segít a látogatóknak, hogy oldalainkról egyetlen kattintással elmenthessenek egy-egy tartalmat saját Pinterest fiókjukba.
  • A Pinterest tag weboldalunkba való beillesztése lehetővé teszi számunkra, hogy nyomon kövessük a látogatók útját egy-egy pinjünkre való kattintást követően.
  • Az ún. Rich Pin-ek alkalmazásával pedig extra adatokat is megjeleníthetünk a pineken, például valós idejű termékinformációkat.

Valós idejű termékinfó minta - testápoló

Milyen tartalommal arathatunk?

A jó social média stratégia alapja, hogy a különböző platformokra a csatorna- és felhasználói közösség sajátosságainak megfelelő posztokat gyártsunk. Ezért érdemes tájékozódnunk, mielőtt megalkotjuk Pinterest tartalmainkat, hogy mire is harapnak igazán az itt nézelődők.

Termék pinek

A legkézenfekvőbb pin-típus, ha cégünk termékeit osztjuk meg, hiszen az itt böngésző felhasználók nagy része már egyébként is vásárolni készül. A Pinterest hatékony eszközzel támogatja az értékesíteni kívánó cégeket. A sokféle hirdetési lehetőség és a fent említett Rich Pin-ek egyszerűvé teszik, hogy termékeinket a legvonzóbb formájukban mutathassuk meg.

Termékfotó

Infografikák

A Pinterest a pinek oszlopokba történő elrendezéséből fakadóan szuper lehetőséget ad részletes infografikák megjelenítésére. A platform sajátosságaiból adódóan itt hosszú, keskeny formátumban mutatnak legjobban infografikáink, így sok-sok, a célközönségünk számára hasznos információt jeleníthetünk meg rajtuk.

Infografika

„Hogyan csináld?” bemutatók

Az egyik legjobb módja annak, hogy vásárlóinkat elkötelezzük, ha nem csak termékeinkkel, hanem gyakorlati tanácsokkal is ellátjuk, edukáljuk őket. Ezt a legjobban egy tutorial videóval vagy fotó kollázzsal tehetjük meg. Ha sikerül ebben a műfajban egyedi tartalmat alkotnunk, nagy a valószínűsége, hogy sok megosztást fog szerezni a posztunk.

Hogyan csináld? PomPom

Inspiráló képek és idézetek

A Pinterest saját bevallása szerint a vertikális formátumban elkészített posztok érhetik el a legnagyobb sikert a platformjukon, így érdemes inspiráló tartalmainkat is ebben a formátumban elkészíteni. Szerencsére a legtöbb contentre szakosodott platform, mint a Canva vagy az Over rengeteg beépített Pinterest sablonnal rendelkezik a megfelelő képarányban, így van miből válogatnunk.

Inspiráló idézetek

Blog posztok

Bár elsőre kontraproduktívnak tűnhet, mégis érdemes blog posztjainkat is promótálni a Pinteresten, hiszen a rengeteg itt böntésző felhasználó okán ez egy nagyon jó eszköz arra, hogy forgalmat tereljünk weboldaunkra. Illetve van egy érdekes előnye az írott tartalmaknak: hogy amíg egy termék pint vagy egy termékünkhöz kötődő “hogyan csináld” pint más üzleti profilok nem szívesen osztanak meg, addig egy-egy jól eltalált blog posztot más cégek marketingesei is szívesen átvesznek és megjelenítenek.

Blogbejegyzés

Amire érdemes figyelnünk, bármilyen típusú pint készítünk

  • Az oszlopos elrendezésbe beleilllő hosszúkás pineket készítsünk, az ideális arány 2:3, de hosszabb infografikáknál se haladjuk meg az 1:2.8 arányt, ugyanis ebben az esetben a pin végét már levágja a Pinterest megjelenítési struktúrája.
  • Csak magas felbontású képeket használjunk! A minimum felbontás, amit érdemes választanunk, a 600×900 pixel. Ha ezt nem tudjuk elérni a megosztani kívánt fotóval, érdemesebb kollázst készíteni 2-3 kisebb felbontású képből.
  • Helyezzük el logónkat minden grafikán! Ezzel biztosíthatjuk az erőteljes márkajelenlétet abban az esetben is, ha posztunk mások által kerül továbbosztásra.
  • Kevés, de jól látható szövegezést helyezzünk el a képeinken annak érdekében, hogy ne hassanak zsúfoltnak, mégis első ránézésre kitűnjenek a tömegből.
  • Gondoljuk át jó előre a stratégiánkat, hogy fel tudjunk készülni az egyes szezonalitásokra, illetve a saját akcióinkra. A Pinterest ehhez egy zseniális insight-ot is elérhetővé tesz a cégek számára arról, hogy felhasználói milyen időszakokban, milyen témákban keresgélnek. Ehhez a letölthető pdf-et itt találjuk.

Szezonális csúcsok a Pinteresten

Aki a fentiek után még mindig nem biztos benne, hogy a Pinterest az ő termékeinek való, vagy csak inspirálódni szeretne más vállalkozások tapasztalataiból, az itt olvashatja olyan cégek sikersztorijait, akik már befutottak ezen a platformon.