Manapság ritka, hogy valaki 27 évet dolgozzon egy cégnél. Talán még ritkább, hogy két cég több mint 20 évig működjön együtt. És az, hogy ugyanaz a két ember vigye végig ezt az együttműködést, szinte példátlannak mondható.
Épp 2000-et írtunk, amikor Nagy Sándor és Barcsay Erik kapcsolatba kerültek egymással, és ez az internet akkori robbanásszerű térhódításának köszönhető. A két, akkor még épphogy huszonéves szakember más-más területen kezdte a pályáját: Sándor a kereskedelemben, Erik az akkoriban induló webfeljesztés területén helyezkedett el. A két iparág útjai pedig ekkor keresztezték egymást, hiszen a webes értékesítés, vagyis az e-kereskedelem ebben az időszakban bontogatta szárnyait világszerte. Mindkét cég, ahol dolgoztak, úttörő volt itthon a saját területén, hiszen az 1998-ban alapított BIG FISH, amelyet két huszonéves srác, Rácz Márton és Bossányi Kristóf indított el egy óbudai padlásszobában, az elsők között kezdett el webes megoldásokat fejleszteni, a G’Roby pedig abszolút elsőként indított saját webshopot az FMCG szektorban, amely a legkorábbi magyar webáruházak egyike volt.
Amikor Sándort kérdezem arról, hogy egyáltalán van-e olyan munka, amit nem végzett a cégnél, mosolyogva sorolja azt a számtalan dolgot, amit az elmúlt 27 évben csinált:
“Bérszámfejtettem, könyveltem is, voltam boltvezető, targoncáztam, autóval mentem áruért, amit aztán le is pakoltam. Ha kellett, pénztárban is ültem, árut rendeltem, rögzítettem a beérkező bizonylatokat, ügyfélszolgálatoztam, és kiszállító is voltam 1-2 hétig. Azt hiszem, nincs, vagy kevés dolog lehet, amit ne csináltam volna.”
A terv eleinte nem is a webes értékesítés volt: Gárdonyi Róberttel, a G’Roby alapítójával azt ismerték fel, hogy ezen a területen nagy igény mutatkozik a házhozszállításra, miután a sokadik idős vásárlónak segítettek hazacipelni a bevásárlószatyrot. Tudni kell, hogy ezidőtájt jöttek be a nagyobb élelmiszeripari multik, akik miatt a magyar cégekre elég nagy nyomás nehezedett, és az árverseny helyett valamilyen hozzáadott érték látszott járható útnak.
Az első időkben telefonon keresztül vették fel a rendeléseket, ez pedig hamar sikeresnek bizonyult. A lakossági internethasználat ekkoriban kezdett elterjedni: bár a legtöbbünknek még betárcsázós modem csicsergett a szobája sarkában, de már keresgéltünk az Altavizslán, leveleztünk a DrótPostaGalambbal, és nézegettük a Netpincér kínálatát. Aztán Sándor – aki végzettségét tekintve maga is programozó – 1998-ban ellátogatott a MATÁV bemutatójára, ahol az ISDN technológiát ismertették. Innen jött az ötlet, hogy a G’Roby akkori 5 boltjának rendszereit ezekkel az eszközökkel össze lehetne kötni, hogy ne kelljen floppylemezekkel szaladgálni közöttük. Mivel ezáltal már megvoltak a technikai feltételek, csak egy lépés választotta el a céget attól, hogy az első hazai FMCG webshop megszülethessen.
A kezdeti, kísérleti jellegű html oldal egy egyszerű lista volt: egymás alatt végtelen hosszúságban a termékek neve, ára, és egy kitölthető mennyiség mező. Ez még nem hozta meg a nagy áttörést, jó, ha napi 1 megrendelés érkezett rajta keresztül. “Nekem mint programozónak ez egyfajta kihívás volt, de eleinte annyira nem hittünk benne. Inkább csak brahiból, hobbiból kezdtük csinálni” – mondta el. Ezután jött egy átmeneti időszak, amikor a G’Roby termékei az Netpincér rendszerén keresztül voltak elérhetők, ami ugyan nem bizonyult ideális megoldásnak, de megmutatta a szolgáltatásra mutatkozó jelentős igényt.
“Vicces módon kiírtunk egy tendert, de ekkor csak nagyjából három cég volt, akik webfejlesztéssel foglalkoztak, ezek közül a BIG FISH volt az egyik. Hát nagy tender nem volt, mert a másik kettőtől nem kaptunk értékelhető beadványt, szóval így kezdődött az együttműködés” – meséli el. A kezdeti kísérletek után 2000. március 1-én elstartolt az ország első valódi webshopja, a groby.hu.
Bossányi Kristóf mellett Erik már az első verzió fejlesztésén is dolgozott: “Ekkor még csak egy fotó nélküli teméklista, a terméknév mellett egy input mező, ahol megadhattad a darabszámot, és egy “Submit” gomb – ennyi volt az oldal.”– mondja nevetve. Aztán 2001-ben élesítették a teljesen újragondolt webshopot, ahol háromszintű kategória-rendszer, átgondolt design (amelyet Boris Juli tervezett, aki jelenleg is a BIG FISH-nél dolgozik), és sok új funkció is megjelent. Mindez néhány hónap alatt született meg egyedi fejlesztésben, ami manapság már elképzelhetetlennek tűnik, és ezt már teljes egészében Erik fejleszette.
Hamar jött az áttörés: nem sokkal az indulást követően már napi 20-30 rendelés érkezett neten keresztül, ami alaposan meg is lepte őket. “Nem volt kitől tanulni: az egész know-howt nekünk kellett kitalálni. Ehhez képest 2003-ra már volt nálunk kártyás fizetés, és bevezettük az időablakos kiszállítást.” – mondja el Sándor, akit saját bevallása szerint többnyire a megérzései irányítottak, és ezért bátran próbálkozott újításokkal.
A visszajelzéseket is fontosnak tartották, ezért saját kérdőív-rendszert és hírlevélküldőt programoztattak le a az oldalhoz. Folyamatosan fejlesztették-bővítették a webshop funkcióit ezek alapján, amelyben Erik személyesen is részt vett egészen 2010-ig, pedig akkor már 9 éve a BIG FISH vezetésének feladatait is ellátta. “A vicces az, hogy évekig úgy dolgoztunk együtt, hogy nem is találkoztunk: csak emailben és telefonon tartottuk a kapcsolatot. Amikor pár év után Sanyi bejött az irodába, mindketten meglepődtünk: egész máshogy képzeltük el a másikat.”– meséli.
Elmondásuk alapján egész más volt kettejük munkakapcsolata, mint a manapság jellemző megrendelő-kivitelező viszony. „Olyan páros voltunk Sanyival, amiben én voltam az „IT-sabb”, ő pedig hozta a kereskedelmet, amit lényegében tőle tanultam meg – legalábbis azt a részét, ami az online-hoz kellett. Így jól tudtuk egymást kiegészíteni, és megérteni, hogy a másik mit szeretne, de adott esetben új dolgokat is javasolni. – mondja el Erik.
Sándor hozzáteszi: „Nem klasszikus megrendelő-vállalkozó felállás volt, hiszen a groby.hu-t Erik is mindig a saját gyerekének tekintette. Ez manapság sokszor hiányzik: megrendelői oldalról nem mindig hozzáértők vannak ott, akik csak utasításokban és határidőkben gondolkodnak. Más webfejlesztők pedig „csak egy projekt”-nek tekintik a megbízásokat. Nálunk ez szinte sosem volt így, persze ezzel együtt voltak nehéz időszakok.”
Az utóbbi mondatnál Erik sokat mondóan mosolyogni kezd: „Igen, azért volt olyan, hogy Sanyi már SQL scripteket kezdett írogatni a projektkezelőbe, hogy ezt így vagy úgy kellene megcsinálni. Én reggel és este tudtam időt szakítani a programozásra, és amikor egyszer kicsit később reagáltam valamire, Sanyi rátenyerelt a kérdőjelre. Amikor reggel megláttam az üzenetét, felhívtam, hogy ha még egyszer ilyet csinál, kivágom a laptopomat az ablakon”. Szerencsére ezen ma már mindketten jót nevetnek.
A sok-sok évnyi folyamatos együttműködés során a webshop számos új verziója látott napvilágot. Ez idő alatt a G’Roby online áruháza az összes szakmai megmérettetésen nyert valamilyen díjat, ami a vásárlók mellett az üzleti oldal elismerését is jelentette, és tavaly óta egy teljesen újraírt motor szolgálja ki az oldalt.
A két cég együttműködése azóta is töretlen, ám Sándor 27 év után végül úgy döntött, befejezi a munkát, és átadja a stafétát a G’Roby-nál. Az Ecommerce Hungary (korábban Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért, vagy SZEK.org) elnökeként azonban továbbra is aktívan részt vesz a hazai e-kereskedelmi életben. Amikor arról kérdeztem, mégis hogy lehet ma sikeres egy e-kereskedő, és mik azok a dolgok, amik megváltoztak az utóbbi 20 évben, mesélni kezd:
„Az óriási különbség a 2000-es évek és a mostani időszak között, hogy ma már nem kell kereskedőnek lenni ahhoz, hogy kereskedj. A G’Roby sikerét az hozta meg, hogy Robi kereskedőként gondolkodott. Ismerte a termékeket, tudta, hogyan kell berendezni a boltot, hogyan kell kiszolgálni a vásárlót, és miként lehet fejlődni a saját szűkebb piacunkon. Ismerte a vásárlóit, és jól tudott velük bánni. Régen a kereskedők ettől voltak kereskedők – mostanra ez egy kicsit háttérbe szorult. A nagy webshopok, a marketplace-ek ehhez képest ma már más taktikát folytatnak: tudják, hogyan kell elérni a vevőket, hogy lehet meggyőzni őket még egy és még egy plusz termék megvásárlásáról, és hogy kell jól árazni, marketingezni. Ez nagyjából meg is mutatja a kereskedelem változását. Amikor ma egy vásárló mondjuk egy bizonyos márkájú cipőt szeretne venni, beírja a Google-ba, akkor nem 3 féle, hanem 43 féle modell közül választhat. Ettől bizonytalan lesz, és rábízza a kedvenc böngészőjére a választást, ahol valószínűleg az első néhány találat eleve fizetett Google Shopping találat lesz. Neki gyors és egyszerű megoldás kell, tehát ezekből fog választani. Ehhez nem kell kereskedő, hanem az kell, hogy az adott ajánlat jó időben jó helyen legyen.”
Hosszasan beszélgetünk arról, hogy vásárlás módjai és motivációi a termékek exponenciális bővülésével hogyan változtak meg gyökeresen. Sándor és Erik is egyetértenek abban, hogy az emberek egyre inkább keresik az olyan megoldásokat, amik leveszik a vállukról a folytonos választás bizonytalanságát, illetve asszisztenciát adnak a megrendelés lebonyolításához. Az egyik ilyen lehet például az előfizetéses modell bevezetése, akár az FMCG termékeknél is. Ekkor kerül elő egy újabb közös történet, amelyet Erik elevenít fel:
“Nyolc vagy kilenc évvel ezelőtt találkoztam az Amazonon egy kávé előfizetési ajánlattal, miközben automata kávéfőzőt vásároltam épp. Nem sokkal később megkeresett bennünket egy régi kedves ismerősöm – aki a kétezres évek közepe óta Ausztráliában élt, és társtulajdonosa volt egy helyi borkereskedő cégnek – hogy digitalizáljuk a már offline régóta működő borelőfizetési szolgáltatásukat. Akkor még előfizetéses rendszer ebben a szektorban itthon sehol nem volt, és azonnal mondtam Sanyinak, hogy ezt meg kell csinálnunk a G’Robynak. El is kezdtük, és persze eleinte voltak benne ilyen “fejlesztős” túlbonyolítások, de sajnos Sanyi idő előtt lefújta a félig elkészült projektet, mert azt szerette volna, hogy inkább más feladatokra fókuszáljunk.”
“Igen, ez talán hiba volt.” – válaszolja Sándor. “Ezek a modellek még csak most kezdenek el bejönni nálunk. Ha példát kellene hozni arra, hogy mit csinálnék máshogy, ezt mondanám. Másodikként pedig azt, hogy most már látom: ha egy cég átlép egy méretet, már nagyobb teamet kell építeni, és néhány dolgot érdemes kiszervezni.”
Amikor arról kérdezem Sándort, hogy mi fog a leginkább hiányozni neki, és hogyan képzeli el a további munkáját, arról kezd el mesélni, hogy ha valaki ugyan nem tulajdonosként, de 19 éves korától kezdve ennyi időn át dolgozik egy cégnél, azt valahol a sajátjának is tekinti. Ebben áll a siker legfontosabb titka szerinte, hiszen az ember akkor ad bele mindent, és akkor lesz elég motivált, ha így áll hozzá a munkájához.
“Egy cég attól lesz jó, ha beállnak az emberek a vezető mögé, és Robi remek vezető volt, akivel nagyszerűen kiegészítettük egymást. Viszont követő nélkül nincs vezető, tehát ennek visszafelé is működnie kell, és nálunk ez jól működött. Bár nem voltunk akkora nagy cég, de a szakmában egyfajta mintaként tekintettek ránk: rengeteg innovációt, előremutató szakmai megoldást valósítottunk meg, amiben ki tudtam élni a kreativitásomat. És ez biztosan hiányozni fog.”
Azt mondja, nem tervez már a nulláról felépíteni egy hasonló vállalkozást, de továbbra is nyitottan áll ahhoz, hogy olyan befogadó közeggel dolgozzon, akiknek szüksége van a tapasztalataira. “Ezt a húsz évet kár lenne kukába dobni” – mondja. “Úgy érzem, hogy az e-kereskedelemben vannak olyan dolgok, amiket úgy látok rendszerben, ahogy talán mások kevesen. Abban látom magam a jövőben, hogy más cégeknek segítek akár egy új üzletág felépítésében, vagy egy meglévő bővítésében. Magánemberként és a munkámban is szélsőséges jellem vagyok: vagy teljes gőzzel csinálok valamit, vagy nem csinálom. Meglátjuk, mit hoz a jövő.”
