Skip to content

Piac

cover60
-
Egy év alatt mintegy 13-szorosára nőtt az MI-s keresésekből érkező megrendelésszám, és ez még csak a kezdet - állítja Deann Evans, a Shopify Európa, Közel-Kelet és Afrika régiójának ügyvezetője, aki exkluzív interjút adott a Kosárértéknek. A topmenedzser többek közt arról is beszélt, hogy az MI-ből érkező vásárlók konverziós aránya miért közelítheti már meg az 50 százalékot, az átlagos kosárértékük pedig miért 14 százalékkal magasabb. Szerinte a jövő arról szól, hogy kit kell és kit lehet felkészíteni az MI-vezérelt kereskedelemre.
cover59
-
Miközben a hazai webshopok jelentős része a költségcsökkentésben keresi a túlélés kulcsát, akadnak olyan vállalkozások is, amelyek éppen az ellenkező irányba indulnak el: folyamatosan egyre többet fektetnek a fejlődésükbe. A Batz is közéjük tartozik. Kárpáti Zoltán története azonban nem egyszerű sikersztori, hanem annak a bizonyítéka, hogy a legnagyobb eredmények mögött szinte mindig olyan döntések állnak, amelyeket a többség túl kockázatosnak tartana.
cover56
-
„Tavaly otthagytam a céget, ahol ügyvezető voltam, hogy MI-t tanuljak. Idén januárban visszatértem, és hogy nyereségessé tegyük a céget egy tipikus 2026-os kísérletbe kezdtünk: (majdnem) mindenkit lecseréltünk MI-re” – így kezdődik az a LinkedIn poszt, ami után leültünk beszélgetni Raskó Lászlóval, a Gardino ügyvezetőjével.
cover52
-
“A Fizz egy innovatív kezdeményezés volt, amelynek célja új vásárlási élmények kipróbálása volt” - tájékoztatja olvasóit és az érdeklődőket a Fizz.hu honlapja azután, hogy május végén az OTP Csoport online piactér projektje végleg bezárt. Az elmúlt hetekben számos e-kereskedelmi szakemberrel beszéltünk, és kértük ki ezügyben az észrevételeiket. Most megpróbáltuk mindent feltenni a mérlegre.
cover48
-
Vannak olyan ügyfelek, akik továbbra is "igénylik a személyes kapcsolatot", és a webáruházas vásárlás helyett inkább telefonálnak. Erre is tudni kell reagálni, ezt is tudni kell nem csak kezelni, de edukálni is - állítja Szabó Máté. Az OilHungary Kft. ügyvezetőjét kérdeztük a B2B-ben fokozódó versenyről, a Hormuzi-szoros hatásairól és a kenőanyag ipari kereskedelem digitalizációs versenyfutásáról is.
cover47
-
A változás, az alkalmazkodás az egyetlen, ami valódi biztonságot nyújt. Herczog Gábor, a Stiefel Magyarország Kft. ügyvezetője mintegy négy évtizede egyebet sem tesz, mint figyel, alkalmazkodik és újratervezi a cége működését. Mert különben – saját bevallása szerint – már többször is úgy került volna padlóra, hogy onnan fel sem áll. - Erről szól Rácz Péter új cégportréja.
487716972_2101299490370880_766298412952541944_n
-
A PwC Magyarország frissen publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme a korábbiakhoz képest bár mérsékeltebb, az 10-12 százalék körül várható, de a verseny már egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
cover44
-
Április végén Londonban megdőlt egy megdönthetetlennek hitt világrekord: két óra alatt futották le a maratont. Ez rögtön két férfi atlétának is sikerült, sőt, a versenyen a nőknél is világrekord született. Mi a közös mindhárom sportolóban? Mindegyikük Adidas cipőt hordott. 
cover42_02
-
Már-már általános vélekedésnek tekinthető, hogy a TEMU-t szinte hóhérnak, a magyar webáruházak ádáz ellenségének tartják. Hiszen – így a mérleg: - ez a kínai online piactéróriás - leginkább az elképesztően olcsó árairól ismert. És ez akkor is sok vásárlónak belefér, ha gyakran eléggé gyenge minőségű termékeket árusít. Ezért is éreztem úgy, hogy érdemes leülni Ipsits Anitával, a Szafi tulajdonos ügyvezetőjével beszélgetni erről, aki nem kívülről-messziről mond véleményt és nézi az összefüggéseket.
cover41
-
Noha globális adatok alapján az alkohol- és borfogyasztás némileg csökkent, különösen a fiatalok körében, ez nem jelenti azt, hogy a borászatok kereskedelmében nem lehetne erősíteni. Egyre nagyobb ugyanis a kereslet a prémium termékekre, nemzetközi szinten is. Cikkünkben nem pusztán a piaci és fogyasztói változásokat mutatjuk be. Azt is szemügyre vettük, hogy mindezekre hogyan reagálhatnak jobban a pincészetek; például omnichannel márkaépítéssel, vásárlókat jobban kiszolgáló weboldalakkal, online piacterekkel és egyéb megoldásokkal.