A hazai e-kereskedelmi szakma két régi motorosával, Csányi Zoltánnal és Sztípity Róberttel készült interjúnk első részében pályájuk kezdetéről írtunk, és arról, milyen különbségeket látnak az akkori és a mostani körülmények között. A cikk második részében arról mesélnek, hogy szerintük mitől lehet erősebb egyes országok vállalkozóinak hajlandósága a külpiacokra lépéshez, milyen nehézségekkel szembesül egy hazai e-kereskedő a visegrádi országok mezőnyében, és hogy a jelenlegi helyzetben mi lehet a titka a jó üzletnek.
Magyarországot gyakran emlegetik a nyugati és a balkáni mentalitás határvidékeként, sőt, olykor észak-balkáni országként is. Szerintetek ez inkább segíti vagy hátráltatja a külpiacokon való terjeszkedést?
Sztípity Róbert: Mi a ShopBuilderrel elég gyorsan belekezdtünk a nemzetközi terjeszkedésbe. Amikor ezt valaki elkezdi, akkor gyorsan szembesül azzal, hogy szép és nosztalgikus a körülöttünk lévő országok magyar kisebbségére építeni, de az ország egészét nézve üzleti szempontból jelentéktelen vásárlóréteget célzunk, vagyis felesleges oda például magyar nyelvű weboldalt csinálni. Érdemes ezeket az országokat egészében célozni, amikor viszont az derül ki, hogy összességében, a gondolkodást tekintve ezek nagyon hasonlóak.
A különbségek inkább kicsit nyugatabbra jelentkeznek. Egy dolgot viszont észre lehet venni: kisebb, vagyis Magyarországnál is kisebb országok vállalkozói gyorsabban rájönnek arra, hogy a belpiacuk nagyon kicsi, és hamarabb kezdenek el külföldre terjeszkedni. Itthon pont a határán vagyunk ennek, vagyis a 10 millió az talán már éppen elégnek tűnik, de kellene tudni továbblépni. Szlovéniában például ha valaki elkezd egy vállalkozást, akkor nem kérdés, hogy onnan rögtön nemzetköziben kell gondolkodni, hiszen nem lehet egy akkora piacról megélni. Csak a mi területünkön is van jelenleg 2 vagy 3 olyan, 20 és 35 millió euró közötti árbevételű cég, akik elsősorban a kelet-európai és a német piacot célozzák – mindezt egy kis Szlovéniából. Itthon is azt látom a fiatalabb generációnál – főleg, akik a szolgáltató szektorban működnek –, hogy van jó pár, aki gyorsan egész nagyra nőtt, és kinőtte a haza piacot, például a Prezi, a LogMeIn, vagy most a Starschema.
Ugyanakkor ott van például Lengyelország vagy Románia, akik pont hogy jóval nagyobbak, és rendkívül sikeres exportáló vállalkozóik vannak.
Sztípity Róbert: Ők meg pont ezért tudnak könnyebben növekedni. Ha megnézed, például Görögország vagy Bulgária az ábécéje miatt kevésbé tud. A balti országok kevésbé a kereskedelemben, inkább a szolgáltatások területén tudnak, mert nekik borzasztó kicsi a belpiacuk és a mozgásterük. Ahol a kaszinó vendégei kevesen vannak, ott nehezen lesz nagy rulett. Csehország kivételes ebből a szempontból: a véletlen hozta, hogy ők mennek külföldre, de nagyon sok cseh vállalkozás be van ragadva a belpiacára. Jókor, jó helyen volt néhány nagy vállalkozásuk.
Csányi Zoltán: Az úgynevezett V4-eket én V3-nak szoktam nevezni, mert mi sehogy sem férünk bele. Most nem a dolog jelenlegi politikai színezetére gondolok, hanem hogy egy lengyel, egy cseh és egy szlovák cég elképesztően tud és akar együttműködni, mi, magyarok pedig ebből rendszerint kimaradunk. A ruházati ágazatból erről sokat tudnék mesélni, például egy csehországi nemzetközi kiállításon járva egyből éreztem a levegőben, hogy micsoda szinergia van köztük. Eleve az egész kiállítás róluk szólt, és ahogy Robi említette, néhány szlovén cég is jelen volt itt, viszont magyar cég egy sem. Mi amikor elkezdünk egyikkel-másikkal együttműködni, csak vásárlói szerep jut nekünk, de sokkal nehezebb elérni, hogy partnerként kezeljenek, vagy vásároljanak tőlünk. Ennek valószínűleg nyelvi, kulturális okai lehetnek – valahogy nem illünk ebbe a V4-be.
Mi a helyzet a déli országokkal? Hogy áll náluk az e-kereskedelem, és mennyire kompetitívek ezek a piacok?
Sztípity Róbert: Nekünk régóta vannak érdekeltségeink Szlovéniában és Horvátországban, és azt kell mondanom, hogy amelyik ország EU tagállam, azok a fejlődésben elérték, vagy megelőzték Magyarországot. Nem rég a horvátok is eurót vezettek be, ami egyrészt emelte az árakat, de nyilván a költségeket is. Az EU legnagyobb előnye az áruk szabad mozgása, és Szerbia, Montenegró vagy Macedónia le van maradva egyszerűen amiatt, mert a termékeket a vámoltatniuk kell.
Általánosan elmondható, hogy ahogy keletről haladunk nyugatra, a nyugati konkurencia egyre erősebb. A Zalandótól elkezdve minden nagy nyugati cég ott van Szlovéniában és Horvátországban, de például Boszniába már sokkal nehezebb átlépni. Ez nem jelenti azt, hogy – pont az említett balkáni mentalitásól adódóan – nincsenek nagyon ügyes kereskedők itt, és valószínűleg elég nagy bajban lennénk, ha ők is könnyen jöhetnének ide.
Csányi Zoltán: A beszállítók szempontjából megközelítve viszont az a különbség, hogy a volt Jugoszlávia országaiban, például a ruházati szektorban léteznek még komoly gyártói kapacitások. Itthon például a teljes textilvertikum lenullázódott, és nagyon kevés gyártó maradt, tőlünk délebbre viszont erős nagyvállalkozások vannak, és jelen vannak a nagy európai márkák saját gyártókapacitással, bérgyártással. Ennek már a volt Jugoszláviában is megvoltak a tradíciói, és ezek maradványai még mindig jelen vannak.
Jugoszláviában a speciális történelmi helyzetükből adódóan a kereskedelem is virágzott, elég, ha csak arra gondolunk, hogy tőlünk is mindenki onnan csempészte anno a Levi’s farmert…
Csányi Zoltán: Igen, a volt Jugoszlávia függetlenül tudott kereskedni, és komoly vertikumok és klaszterek alakultak ki különböző szektorokban, mert nem voltak tiltólisták. Az itthon csak áhított nyugati termékek ott elérhetők voltak a boltokban. Ez is egy különbség: ott már a 70-es években sem volt kiváltság a nyugati import árukat megvásárolni.
A mostani, háborús, magas inflációval terhelt helyzet nem feltétlenül kedvez az e-kereskedelemnek. A közelmúltban – gondolok itt a pandémia időszakára – azért voltak olyan termékek, amelyekkel jó üzletet lehetett rövid távon összehozni.
Szerintetek van olyan lehetőség, ma is, amivel – hasonlóan a ti üzleti példátokhoz – most is nagyot lehet menni?
Csányi Zoltán: Az általad említett, speciális időszakok “hype-olt” üzleti lehetőségei nagyon rövid életűek. Egy terméket így meg lehet csípni, és el lehet ezzel kezdeni, de nagyon gyorsan elkezdik másolni, és ha valaki kicsit jobban csinálja, akkor az lesz a befutó. De abszolút így kell elkezdeni, tenni mellé a még jobb szolgáltatást, és ami a legfontosabb: valami eredetit csinálni, és másképp, mint ahogy előzőleg csinálták.
Sztípity Róbert: Fontos, hogy az embereknek valamilyen problémáját kell tudnunk megoldani, és arra ügyelni kell, hogy ez egy valós probléma legyen, mert ebből lehet fenntartható üzletet csinálni. Ha ez egy egynyári divatcikk, az mondjuk azon az adott nyáron talán megoldja sok ember problémáját, de nem tart tovább. Szerintem nem árt egy vagy két tönkrement vállalkozás ahhoz, hogy valaki megtanuljon vállalkozni – habár nekünk pont nem volt ilyen. De ha valaki szezonális jellegű termékekkel kezd, akkor kell, hogy legyen egy shutdown terve, különben magával viszi mindazt, amit megtermelt a csúcson. A legjobb ilyen pedig, ha egyből egy új vállalkozásba tudunk kezdeni.
Csányi Zoltán: Nem lehet hátradőlni. Ha van egy jó egynyári terméked, az nem rossz, de onnan kell tudnod tovább építkezni. Nálunk is előfordul, hogy időről időre megjelenik egy szezonális top termék, de nem ülhetünk rá, nem dőlhetünk hátra, hogy ez majd megtermeli a hasznunkat. Tudjuk, hogy ennek van egy ciklusa, és keressük a következőt.
Sztípity Róbert: Annyit még hozzátennék, hogy ugyan itt Európában még nem láttunk komoly versenyzőket megbicsaklani, de például Amerikából már jöttek ilyen hírek. Turbulens időkben a nehezebben és lassabban mozduló “bálnákat” könnyen elviszi a piac, és akkor ott helyek fognak felszabadulni. Biztos odajönnek majd más bálnák is, akiknek sok pénzük van, de rengeteg lehetőség is adódik. Egy-egy, piacvezetőnek gondolt szereplő pillanatokon belül mehet tönkre ebben a helyzetben, és a helyükön a kisebbek is fognak tudni érvényesülni.
