A jó könyv onnan ismerszik meg, hogy miközben olvasod, ellenállhatatlan késztetést érzel beszélni róla másoknak. Elmondod miről szól és milyen gondolatokat vált ki belőled, ezzel te magad is közelebb kerülsz a mű megértéséhez. Byung-Chul Han: A kiégés társadalma című könyve minden hibája ellenére is ilyen alkotás, így bátran ajánlom az elolvasását. – Pintér Róbert legújabb könyvismertetője következik.

A könyv igen vékony, mindössze 111 oldalas. A mérete is kicsi (mint egy kisebb tableté), valamikor úgy hívták ezeket, hogy „zsebkönyv”. Ha az egyes rövid fejezetek nem lennének igazán elgondolkodtatóak, akkor azt mondanám, hogy egy szuszra ki is lehetne olvasni az egész kötetet egy csendes vasárnap délutánon. A végére érve viszont azt gondolom, hogy napi egy fejezetnél nem érdemes többet elolvasni belőle, mert egyszerűen muszáj megemészteni, amit Han ír.

Ritkán olvasok amúgy filozófiai könyvet, mivel alapvetően azt vallom, hogy a világ megismerésének többfajta módja közül ma már egyre kevésbé releváns, számomra pedig nem is annyira érdekes. Mik ezek a megismerési módok, amik versengenek a figyelmünkért?

• A filozófiai: gondolkodás alapú;
• a teológiai: hit és vallás alapú;
• kétfajta tudományos: a társadalomtudományi és a természettudományos – kutatás, megfigyelés és kísérlet alapú;
• végül az irodalmi: történet (narratíva) és képzelet alapú.

Egykoron a filozófia sokkal fontosabb volt, mint manapság, mert a legkönnyebben elérhető megismerési eszköz a saját tudatunk volt, ezért gondolkodni volt a leginkább kézenfekvő (bár nyilván sokaknak ez nem ment magas szinten – értsd, nagyon kevés emberből lett mértékadó filozófus). A filozófiai megismerés háttérbe szorulásától azonban a filozófia manapság is lehet még érdekes és hasznos, ha valaki veszi a fáradságot, hogy mélyreható filozófiai gondolatokból saját maga számára következtetéseket levonjon. Tulajdonképpen erre való ez a könyv is.

A szerzőről

Byung-Chul Han 1959-ben született Dél-Koreában, majd az 1980-as években költözött Nyugat-Európába. A könyvet magyarul kiadó Typotex ismertetése alapján „filozófus, kultúrteoretikus, aki Freiburgban és Münchenben tanult filozófiát, német irodalmat és katolikus teológiát. Han rövid, esszéisztikus írásaiban korunk filozófiai-szociológiai alapozású kritikai elemzésére vállalkozik: könyveiben többek között a kiégés, az önkizsákmányolás, a pszichopolitika, a digitalizáció kérdéseivel, a szépség fogalmának átalakulásával foglalkozik. Műveit több mint húsz nyelvre fordították le.”

Miről szól a könyv

A magyar nyelvű kiadás egy rövid szerzői előszóból, hét darab 5-10 oldalas esszészerű fejezetből és egy függelékből áll, ami két 15-25 oldalas írást foglal magába.

Az egy oldalas előszó megelőlegezi a könyv fő mondanivalóját. Arról szól, hogy Prometheusz története napjainkban értelmezhető úgy is, mint az önmagát marcangoló én szimbóluma. Vagyis saját magunkat zsákmányoljuk ki a végletekig. Részben emiatt az a könyv címe, hogy „A kiégés társadalma”. A könyv „a gyógyító fáradtság vizsgálatához irányít”, ami „az én barátságos leszereléséből ered” (8. oldal, kiemelés az eredetiben), vagyis azért íródott, hogy jobban megértsük ezt az önkizsákmányoló viszonyt és változtatni is tudjunk rajta.

• Az első esszé…

azt írja le, hogy a Mássággal szemben megfogalmazott, immunitást alapul vevő, sokáig meghatározó emberi világkép mára meghaladottá vált – bár ez az állítás az európai migráns válságra adott populista politikai válasz és Trump két választási sikere óta nem igazán állja meg a helyét (de nézzük el Hannak, hogy ezeket nem láthatta előre a könyv megírásakor). A mai kor legfontosabb betegségeit nem a testen kívüli idegen (pl. baktérium vagy vírus) okozza, hanem az ugyanabból több – ez az állítás pedig a COVID-19 világjárvány miatt öregedett rosszul. Az „Ugyanaz”, amiből annyira sokat kapunk, hogy az depresszióhoz, ADHD-hez vagy kiégéshez vezet. Ez a rész nagyban támaszkodik és egyúttal kritizálja is Baudrillard virális erőszakról szóló gondolatmenetét.

• A második esszé…

a Foucault által leírt fegyelmező társadalomból a teljesítményelvű társadalomba való átmenet következményeit írja le. A szerző szerint ebben az új társadalomban nem a kényszer vagy a tiltás a meghatározó, hanem a lehetőségek. A kényszer és a tiltás ugyanis egy ponton gátját állják a gazdasági növekedésnek. „A teljesítő alany megszabadult az őt munkára kényszerítő […] külső erőtől.” (26. oldal) Tehát elkezdi önmagát kizsákmányolni. Ugyanakkor ez a teljesítménykényszer kifáradásos depresszióhoz, kiégéshez vezethet.

• A harmadik esszé…

az unalomról, annak elengedhetetlen fontosságáról ír a kreatív folyamatban. A legtöbben ma már képtelenek vagyunk unatkozni, annyira átalakult a figyelmünk. Az önkizsákmányoló munka és az azzal járó időbeosztás hiperfigyelmet igényel, ami multitaskinggal jár. Ez ugyanakkor visszalépés az állatvilágba, ahol a vad sosem mélyedhet el igazán semmiben, mert a túlélése érdekében folyamatosan figyelnie kell a környezetét, akár evés vagy párzás közben is. Ugyanilyen felszínes figyelmet hoz létre a videojáték használat vagy a közösségi média is. Mindez szembe megy az emberi kultúrával, ami lehetővé tette az elmélyült szemlélődést, hogy valamiben igazán fel tudjunk oldódni. Han javaslata tehát annak a képességnek a visszaszerzése, hogy szemlélődni tudjunk a világban, képesek legyünk a lassú és hosszú dolgok megfigyelésére. Tessék tehát unatkozni, szemlélődni és gondolkodni!

• A negyedik esszében…

azon lamentál Han, hogy vajon Hannah Arendtnek van-e igaza, aki az aktív életet emelte ki könyvében. De végül arra jut, hogy „a szemlélődő életmód teszi az embert azzá, amivé lennie kell […] az elmélkedés képességének elvesztése […] szintén felelős a modern cselekvő társadalom hisztériájáért és idegességéért.” (42. oldal).

• Az ötödik esszé

A látás pedagógiája címet viselő, ötödik esszében a címmel ellentétben alapvetően nem a látás (elmélyülés) pedagógiája a téma. Bár az elején a szerző Nietzsche alapján három feladatot határoz meg, amihez pedagógus kellhet: meg kell tanulni látni, gondolkodni és beszélni / írni. De ezután nem ezzel a témával foglalkozik tovább, hanem azzal, hogy a teljes pozitivitást igénylő, a minden ingerre reakciót váró, felgyorsult, hiperaktív világban a nemet mondás és a nem cselekvés képessége mennyire életbevágóan fontos. Tehát ne reagáljunk minden ingerre, a szemlélődés aktív, ami maga választja ki a tárgyát. Vagyis ez a fajta „negativitás” (a nem reagálás képessége) Hegel nyomán az ittlétünket tartja elevenen.

• A hatodik esszében…

szerzőnk Melville „Bartleby” című elbeszélését elemzi, ami gyakori tárgya teológiai és metafizikai írásoknak. Saját álláspontját Giorgio Agamben olasz filozófus értelmezésével szemben fogalmazza meg, és azt állítja, hogy a főhős, Bartleby alapelve, a „nem óhajtom” (ugyanis szinte minden munkahelyi feladattal kapcsolatos kérdésre ezt válaszolja) nem a modern messiás története, hanem a kimerülés meséje. Ugyanakkor Bartleby még fegyelmező társadalomban élt, sorsa a börtönben teljesül be, „nem szembesül annak szükségszerűségével, hogy önmagává kell válnia, ami a késő modern teljesítményelvű társadalom egyik alapvonása.” (52. oldal)

• A hetedik esszé

A függelék előtti utolsó esszéjében Han a fáradtságot dicsőíti Peter Handke gondolatai mentén. Handke alapján szembeállítja egymással a teljesítményelvű társadalom „elválasztó fáradtságát”, ami elszigetel és magányossá tesz, a „megbékült fáradtsággal”, ami közös élménnyé változtatja a fáradtságot. Ez „egy beszédes, nézni tudó, megbékült fáradtság” (61. oldal). Olyan állapot, ahol együtt fáradunk el, afféle közös munka öröme. Ebben ér össze a Han által korábban kifejtett aktív szemlélődés, a nemet mondás és a nem tevés képessége. Ez a fáradtság nem azt mondja meg, mi a teendő, hanem, hogy mi az elhagyandó. Ez a hetedik nap, amikor Isten megpihent. Nem véletlen, hogy nem a hat nap teremtés, hanem a „nem-tevés napja szent” (66. oldal) Ez a ritmus hozza közel egymáshoz rokoni, családi kötelékek nélkül is az embereket, ez a közösség a fáradtság társadalma.

• A függelék

A függelék első szövege a fegyelmező társadalom lelki betegségeivel, a Freud által leírt elfojtással szembeállítva mutatja be a pozitivitásból és a tiltás hiányából eredő kiégést és depressziót. „A külső kényszer helyébe a belső kényszer lép, ami szabadságnak adja ki magát.” (88. oldal) „Az ideális-énhez képest a valós én egy kudarcnak tűnik, amit önvádak temetnek maguk alá. Az én saját magával hadakozik.” (89. oldal). Mindez kiégéshez, depresszióhoz vezet. „Saját magunkkal szemben lépünk fel erőszakosan és saját magunkat zsákmányoljuk ki.” (89. oldal) A valódi én ugyanis sohasem lehet annyira jó, mint az ideális, nem tudunk az összes lehetőséggel élni, ami csak elképzelhető számunkra. Vagyis a szabadság valójában nem az, aminek látszik, hanem a lehetőségeken keresztül elvezet önmagunk kizsákmányolásához.

A függelék második esszéje egy 2015-ös művészeti fesztivál megnyitó szövege, ami több mindenről szól. Egyrészt összefoglalja a könyv korábbi főbb gondolatait – feltehetően ezért is szerepel a könyv legvégén. Másrészt belekap több témába is, de ezeket nem fejti ki igazán mélyen, például szól a politikáról vagy a fogyasztói kapitalizmus kiüresedéséről. Központi kérdése, hogy mi a művészet és az ünnep kapcsolata, állítása, hogy az ünnep, a fennkölt-idő eltűnik a teljesítmény központú világból. „Jelen világunkból kiveszett minden isteni és ünnepi. Egyetlen hatalmas áruházzá lett. […] Az áruházat újra otthonná kéne alakítanunk, mégpedig az ünnepek házává, amelyben valóban megéri élni.” (110-111. oldal)

A könyv kritikája

Bár Byung-Chul Han könyve igen elgondolkodtató. Azzal együtt is, hogy a kötet közel sem hibátlan.

Nekem hiányzott a könyvből, hogy eredetileg hol jelentek meg (és mikor íródtak) ezek a szövegek. Úgy tűnik ugyanis, mintha egy esszé kötettel lenne dolgunk, ahol a fejezetek nem erősen kapcsolódnak egymáshoz, csak egy közös kötetbe szerkesztették volna őket. A magyar fordítás egy 2016-os kiadás alapján készült, de a copyright 2010-et tüntet fel, ez sem segít a szövegek eredetének kitalálásában.

Zavaró az is, hogy az egyes esszéknek nincs belső tagolása, hiányoznak az alcímek és az összefoglaló részek, Han nem igazán segít abban, hogy könnyen megértsük főbb állításait és össze tudjuk kötni az elmélet egyes darabjait. Közben sok helyen Han ismétli önmagát és ugyanazt többször is leírja, mintha azt feltételezné, hogy az olvasó nem látja a teljes könyvet egyben, hanem mindig csak az aktuális szöveget ismeri. Ebből fakad az az érzés is, hogy ez nem egy könyv, hanem csupán több, különálló szöveg egyetlen kötetbe szerkesztve.

A hét esszé és a függelék viszonya sem igazán tisztázott. Bár a Typotex kiadása igényes (például nincsenek benne félrefordítások, gépelési hibák – amik olyan gyakoriak a mai könyvekben), egy értelmező előszó vagy utószó sokat segített volna az olvasónak elhelyezni a szerzőt a filozófiai iskolák között és megérteni állításai alapján a gondolatmenetét.

• Csak részben igaz

Kétségtelen, hogy a kiégés társadalmának és a teljesítményelvűségnek a leírása metszően pontos és mellbevágja az olvasót. Azonban szerintem sokkal inkább csak a fejlett, demokratikus későkapitalista Észak (munkavállalóinak) egy részére igaz és nem a teljes világ jellemzése. A minket olcsó termékekkel ellátó fejlődő, és sokszor nem demokratikus Délen érzésem szerint továbbra is inkább egy fegyelmezésen és tiltáson alapuló rendszerben élnek – tehát Foucault fegyelmező társadalmában –, mintsem a Han által leírt szabad és egyúttal önkizsákmányoló világban.

Ami a fejlett Nyugatot illeti (részben ide sorolom Kelet-Európát is): a megrajzolt kép itt sem teljes. Nem az, ha nem beszélünk az önkizsákmányolás anyagi okairól, a még nagyobb házról, a külföldi nyaralásról, a második házról (vagy nyaralóról), a nagyobb új kocsiról, az új iPhone-ról – és ki-ki helyettesítse be, miért is gürcöl éppen annyit mostanában. Vagyis a kapitalizmus (a tőke) a fogyasztói társadalmon keresztül tartja fogva a figyelmünket, és veszi rá az embereket a depresszióhoz és kiégéshez vezető önkizsákmányolásra. Éppen emiatt nem elég a közös fáradtság nevében vasárnap megpihenni, először nemet kellene tudni mondani a feladatokon túl azokra a dolgokra is, amiket abból a pénzből veszünk, amit a kiégéshez vezető extra munkáért kapunk.

• Milyen életet akarunk magunknak?

Tehát nemet kellene tudni mondani a többre és meg kellene elégedni a kevesebbel. Ami végülis elvezet ahhoz a kérdéshez, hogy vajon mit tartunk fontosnak és végső soron milyen életet akarunk magunknak. Én például az egyetem mellett dolgozni kezdő diákjaimon azt látom, hogy az elérendő céljaik között ott van a karrier (önmegvalósítás), az anyagi biztonság, a család és a gyerekek, a nagy ház, az autó és a többi. Ezt azonosítják a boldogsággal is (ahogy én is tettem jó 25 évvel ezelőtt). Ezzel viszont önként és öntudatlanul indulnak el az önkizsákmányolás és a kiégés felé vezető úton.

Ugyanakkor a könyv nem juttat el a kiégés mélyebb megértéséhez. Akit ez érdekel, annak érdemes a jelenség pszichológiai és tudományos vetületével is megismerkednie. Ha pedig a kiégés elkerülése a kérdés, akkor Csíkszentmihályi flow-elméletével – ez azt az aktív cselekvést állítja a középpontba, amelyben képesek vagyunk elmerülni és feloldódni, ami a boldogsághoz vezető utak egyike. Ez részben szembe megy Han szemlélődő aktivitásával vagy a fáradtság társadalmának tézisével is.

Kinek (nem) ajánlanám a könyvet?

Kezdjük egy egyszerű, ám provokatív kérdéssel: szükség van-e manapság filozófusokra? Aki igennel válaszol, annak érdemes lehet kézbe venni ezt a könyvet. Aki azt gondolja, hogy a filozófusok feleslegesek, azok is tehetnek egy próbát, bár ez a könyv valószínűleg nem nekik való. Han könyve ugyanis tipikus filozofikus mű, egyrészt folyamatosan más filozófusokkal vitatkozik, aminek megértéséhez hasznos (ám nem elengedhetetlen), ha ismerjük az eredeti szerzőket. Másrészt egyáltalán nem hivatkozik tudományos kutatásokra a kiégéssel kapcsolatban – egyetlen szám vagy százalék sem található a szövegben, ami egy témával foglalkozó tipikus szociológiai vagy pszichológiai munkában minden bizonnyal benne lenne. Végül, ahogy minden igazán meghatározó filozófiai teljesítmény, Han műve is „szómágia”, logikusnak tűnő, elgondolkodtató és jól hangzó állítások sorozata beágyazva a filozófiai hagyományba.

Mégis azt mondom, hogy minden hibája ellenére Han írása rendkívül elgondolkodtató, ami képes rádöbbenteni minket arra, hogy fel kellene hagynunk a saját önkizsákmányolásunkhoz vezető önpusztító viselkedésünkkel. Ehhez pedig első lépés lehet a Kiégés társadalmának az elolvasása.

A könyv adatai

Cím: A kiégés társadalma
Szerző: Byung-Chul Han, Kiadó: Typotex Elektronikus Kiadó Kft., 2024
Fordította: Miklódy Dóra és Simon-Szabó Ágnes

A könyv ismertetését a Libri támogatta. A kötet itt biztosan megvásárolható.