Skip to content

Alinda.hu

alinda_krea01
-
Az elmúlt időszakban számos olyan változást és kihívást okozó helyzettel szembesültek a kereskedők, amely még inkább egyértelművé tette, hogy miért nélkülözhetetlen hazai e-kereskedőként egységes élményt nyújtó, ún. omnichannel stratégiában gondolkodni. Bőgel György Dobozi Balázzsal, az Alinda webáruház kereskedelmi igazgatójával beszélgetett.
webshop
-
Minden e-kereskedő arról álmodik, hogy felépíti a webshopját, ami azután csak szépen termeli a pénzt. Ám ezen az úton számos banánhéj vár rá, amit, ha figyelmen kívül hagy, az álom így rémálommá válhat. Ezt a témát járja körbe a webshopok indításáról szóló sorozat 3. része. 
webshop vs piactér
-
Schmidt Richárd a rádiós szakmából érkezett az e-kereskedelembe. Hat éve az egyik legsikeresebb hazai webshop, az Alinda partnere, és az Ekereskedelmi Akadémián is oktat. Sok témával kapcsolatban megkérdeztük, arról is, hogy, milyen erők hatnak a szektorban, mi ma a helyünk a nemzetközi mezőnyben és mik a jövőbeni kilátásaink.
“Azzal, hogy átlépünk a Tiberisen, még nem foglaltuk el Rómát”
-
Az Alinda.hu szinte az elindulása óta jelen van a környékbeli országok piacain, és jelentős szereplőnek számít a régió e-kereskedőinek körében. A cég ügyvezetőjével, Tátrai Norberttel beszélgettünk.