Piackutató, a digitális gazdaság szakértője, társalapítója a piackutatással és digitális stratégiai tanácsadással foglalkozó GKI Digital-nak. A gazdasági szakember több mint 9 éves tapasztalattal rendelkezik a piackutatás és számokra alapozott üzleti döntéstámogatás területén.

Diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdász, e-business szakán szerezte. Pályáját elemzőként az eNET-nél kezdte, amit a GKI-nál kutatásvezetői pozíció követett.

A piaci igényekre reagálva 2013-ban, Timár Szabolccsal közösen alapította meg a GKI Digital-t. A cég legfontosabb értékajánlata, hogy a saját alapkutatásokra, modellezésekre, elemzésekre, valamint lakossági lekérdezésekre alapozva, nyújt komplex digitális üzletviteli és stratégiai tanácsadást.

Norbert leginkább a kereskedelem, pénzügy, logisztika és média területeivel foglalkozik. Csapatával folyamatosan új, eddig ismeretlen ösvényeken járva próbál utat mutatni a hazai közép- és nagyvállalati szegmens számára. Szabadidejében is nagy hangsúlyt fektet az állandó önképzésre, valamint a nemzetközi trendek követésére.

Konferenciák és szakmai kurzusok rendszeres előadója. A digitális gazdaság szakértőjeként pedig gyakori vendége élő hírműsoroknak és gazdasági magazinoknak is.

Linkedin: https://www.linkedin.com/in/norbertmadar/