Skip to content

#Nagyinterjú

A Nagyinterjú a Kosárérték kiemelt projektje, olyan, a hazai ecommerce világban meghatározó, globális látómezővel bíró és dolgozó szakembereket interjúvol meg, akik nem csak a saját cégük és környezetükről beszélnek, de nemzetközi szintű kitekintéssel is rendelkezve a tágabb iparági összefüggéseket is látják, értik, véleményezik. Bőgel György, Várkonyi Balázs, Kulcsár Róbert, Gerő Viktor…. - hosszú lesz a sorozat, hiszen hónapról hónapra van kibeszélni való, bőven!
ksrrtk_cover13
-
A nemzetközi terjeszkedés ma már a túlélés záloga, de hogyan lehet jól ezt csinálni? Hol vannak a rejtett aknák, és mennyibe kerül valójában egy új piac meghódítása? Olyan szakértőt kérdeztünk, aki nem csak beszél róla, hanem nap mint nap csinálja: a 250 fős csapattal dolgozó Expandeco CEO-jával - Tomáš Vrtík-kel beszélgettünk.
ksrrtk_cover07
-
A Culinaris megmentőjének bőrébe bújni jó dolog, ha az ember kihívásokat keres, és ha megteheti, mert van mögötte egy több mint 20 milliárdos élelmiszerszállító cég is, amit egy évtizede épít. Ebből az új szerepből szerepből azonban mostantól kiesni is tilos - ez is a sikeresség titkainak egyike. Andrejszki Richárdot Szabó M. István kérdezte.
536185214_1498058311642258_8054270329821353918_n
-
Lassan egy éve, hogy az Allegro narancssárga logója megjelent a magyar e-kereskedelmi térképen. A régiós terjeszkedés eddigi tanulságairól, a magyar piac kihívásairól és arról, kérdeztük Tony Nesterovot, az Allegro Group üzletfejlesztési vezetőjét, hogy lehet-e egy piactér egyszerre partner és versenytárs is.
522664849_4065764706968498_8894149453681171219_n
-
Hogyan tehető fiatalossá egy historikus márka gyártója, ha már úgy döntött: komolyan veszi az online világban nem csak a jelenlétet, hanem a webáruházas kihívásokat is? Hogyan lesz néhány év alatt az e-kereskedelmi seregszemlén a szakmáját elmondása szerint autodidakta módon „betanuló” vendégből előadó? Kapitány Tamást, a Zwack Unicum Nyrt. üzletvezetőjét Szabó M. István kérdezte.
523433022_1280115737031105_2172971870104157988_n
-
Mintegy két évtizednyi tandemezés után Radó Mátyás kilépett az Oander kötelékéből. A döntésről azt közölte: hátrébb lép és más dolgokkal fog foglalkozni. A kereskedelmi digitalizációra és az omnichannel fejlesztésre specializálódott ügynökségből távozó menedzsert e döntése hátteréről és a hogyan továbbról is megkérdeztük.
520358954_773706298428195_9070235162533432753_n
-
Az AI hétköznapivá válásától az olvasás és a könyv elmúlása helyett a tartalomfogyasztás minőségi változását, új szolgáltatások bevezetését és sikerét is várja a könyvipar számára Deák András, a Libri-Bookline Zrt. Digitális Csatornák igazgatója. A menedzsert a könyvpiac és az e-kereskedelem aktuális viszonyáról, az ideális olvasóról és a digitális fejlesztési igényekről is kérdeztük.
508550873_663358873424259_2286648308630023343_n
-
A „Mennyit ér egy webáruház?” - típusú kérdésre még mindig az a legpontosabb válasz, hogy amennyiért azt el lehet adni. De azt, hogy mikor érdemes eladni és mivel érdemes számolni, illetve lehet-e és hogy lehet egy magyar e-commerce kereskedőnek feljebb srófolnia az eladási árát, nos: abban ad némi kapaszkodót a következő beszélgetésünk. Egy igazi tranzakciós specialistát, Horgos Lénárdot, az Absolvo Consulting partnerét kérdeztük.
495071588_580766258006604_2043499109189977457_n
-
Az esztergomi, nagy e-kereskedelmi konferencia nyitóelőadása (Gazdasági kilátások az e-kereskedelmi piac számára) nem sok esélyt kínált a jókedvre. A termelés és a fogyasztás aktuális egyensúlykeresési kérdéseit Pogácsa Zoltán a könyveiből, podcastjeiből és megszólalásaiból ismert módon, ábrák, bizonyítások, és összefüggések rengetegével magyarázta - és feszegette. A közgazdász-szociológust közvetlenül az előadása után kérdeztük - azt is tudakolva, milyen szerepben látná szívesen a magyarországi online kereskedőket. - Szabó M. István interjúja.
495072995_1243968537399140_3741706473031487962_n
-
A Modell és Hobby Kft. valamint a JátékNet webáruház ügyvezető igazgatója szerint 2025-ben a jó weboldal már alap, a versenyképességet a logisztikai megoldások fejlesztésével és a nemzetközi piacra lépéssel lehet igazán növelni. Az egykoron a Tesco magyarországi online sikerét kovácsoló Őri Gergelyt az irányváltásokról, a futárszolgálatokról és a nemzetközi terjeszkedésről is kérdezte Balázs Zsuzsanna.
495076588_1228229362305972_8722113468278744795_n
-
Üzleti vállalkozás mellett közösséget is épített Zsámboki Judit, azaz Fóliás Juci, aki szerint a webáruháza valójában nem is fóliát, sokkal inkább sikerélményt árul. Úgy akart sikeres vállalkozást építeni, hogy közben másoknak is segítsen - és ezzel a stratégiával (négygyermekes családanyaként) mára 140 ezer megrendelést tud maga mögött. - Erről is szól Balázs Zsuzsanna friss interjúja.